12. fejezet

Szerdán este hat körül munkahelyen kiültünk Nikivel az egyik konyhába beszélgetni. Napközben megbeszéltük, hogy jó lenne már dumálni egy kicsit, de nem volt kedvünk kimenni a hidegbe, ezért inkább munka után bent maradtunk, túl sokáig már úgysem tudjuk élvezni, hogy ezen a csodás helyen üthetjük el az időnket. Csináltunk magunknak egy-egy teát, aztán leültünk egymással szembe egy asztalhoz. Ilyenkor már alig voltak bent az irodában, ezekben az időkben már senki sem vetemedett túlórázásra. Kicsit nyavalyogtunk, hogy milyen furcsa lesz, ha nem ide jövünk be dolgozni.

– Ugye, pedig hogy utáltad ezt a helyet – néztem rá mosolyogva.

– Igen, de jobban szeretek én dönteni, hogy mikor akarok kiszállni.

– Mint a pasiknál, ugye?

– Persze… – mormogta, aztán hozzátette: – Mielőtt még a pasikról faggatóznál, Bence mondott egy érdekes dolgot… De ezt csak úgy mondta, nem is tudom, miért, mert nem adtam rá okot. Hogy ő nem Norbi, ő nem szeretne még gyereket, meg alapvetően nem szereti a hosszú távú kapcsolatokat, neki ez eddig sosem ment. És ne számítsak olyan kapcsolatra, mint a tiétek, hogy majd házasság lesz, mert ő még fiatal ehhez. De ettől függetlenül hétből hat napot együtt vagyunk, úgy, hogy nem is én kezdeményezem, és én mondom le gyakrabban a találkozókat. Meg azt is mondja, hogy szeret engem, és amikor nem vagyunk együtt, akkor is gyakran írogat nekem.

– Szerintem csak győzködi magát, hogy ő nem „olyan”, közben meg olyan, de mindegy… És te szereted őt?

– Nem tudom… Biztos hülyén hangzik, szeretem, de nem tudok benne megbízni.

– Ezt átérzem… Az első után az összes pasimmal ez volt.

– Norbival is?

– Még szép. Szerinted miért szakítottam vele először? Amúgy nem is benne nem bíztam, hanem abban, hogy ebből kisülhet bármi jó.

– De végül így lett.

– Igen, de azt sem értem, hogy Bence miért idealizálja a mi kapcsolatunkat, mert nem tökéletes.

– Inkább Norbi viselkedését idealizálja, hogy feleségül vett téged, meg gyereket szeretne.

– Pedig hidd el, ezzel a sikertelen próbálkozással jobb lenne, ha kicsit leállna erről a dologról, és inkább nem szeretne gyereket.

– Ja, mert így meg az a baj, hogy vajon gyerek nélkül is kellenél-e neki?

– Igen – mondtam. – Szóval látod, mindennek van hátránya.

– De azért ne gondold már, hogy nem kellenél neki gyerek nélkül – mondta.

– Azt mondta, hogy kellenék, de mondani bármit lehet… Szerintem örülj neki, hogy Bencének nincsenek feléd elvárásai. Persze, az meg rossz, ha neked vannak.

– Hát ez a baj, hogy nem tudom, mit akarok. Régen könnyebb volt, mindenkinek természetes volt, hogy szeretne családot, meg gyerekeket, de most már tökre elvadult az egész világ. Az emberek elsősorban pénzt akarnak, és nem érzelmeket. Meg szexkapcsolatot szerelem helyett.

– Szerintem ez nem a mai világ sajátossága, csak régebben jobban titokban lehetett tartani ezeket a dolgokat – mondtam. – És nem tolták annyira az emberek képébe a szexet és a fogyasztói társadalom nagyszerű termékeit.

– Ja… De én utálom, hogy beálltam a sorba, érted? Hogy kihozták belőlem, hogy én is ilyen legyek.

– Szerintem te nem álltál be a sorba – néztem rá komolyan.

– Dehogy nem… Eladtam magam egy ilyen semmitmondó munkahelynek, meg nem merek már őszinte érzéseket táplálni az emberek felé.

– Jó, de egyikről sem tehetsz. Valamiből meg kell élni, a másikkal meg mindannyian így vagyunk néha. Csak az a baj persze, hogy néha már nem ismered fel, hogy mi az, ami igazi, és mi az, ami nem. Nekem is így volt Norbival.

– Na, ez az, és majdnem késő is lett.

– Igen…

Megittuk a teát, aztán megkérdezte:

– És mi a helyzet azzal a sráccal a csapatodból, aki nyomult rád?

– Jézusom, semmi, és ne is legyen. Azóta szerencsére nem próbálkozott be semmi hülye dumával, úgyhogy legalább nem fáraszt.

– Hát, de azért durva, hogy rád akart nyomulni – vigyorgott.

– Én nem szeretem az ilyesmit.

– Pedig hány ilyen lesz még az elkövetkezendő években. És valószínűleg Norbira is nyomulni fog pár nő.

– Ja, a kérdés, hogy ő is elhajtja-e őket, mint én ezeket a hülyéket.

– Inkább az a kérdés, hogy te meddig fogod őket elhajtani. Életed hátralévő részét egy emberrel akarod leélni, szerintem bőven lesz itt még kísértés… Egy ember az elkövetkező húsz-negyven évre, még belegondolni is rossz – mosolygott.

– Nem vetted át egy kicsit Bence stílusát? – vigyorodtam el.

– Hát ki tudja…

– Persze, amúgy belegondoltam, hogy tényleg fog-e ez működni, de ezt ki tudhatja előre? Egyelőre tényleg nem adott rá okot, hogy ne bízzak meg benne, sőt, én voltam az, aki először szakított vele.

– Na, igen, nyilván te sem vagy hibátlan… – mondta, aztán más témába kezdett: – És tudod már, hogy mikor mész Lengyelországba?

– Azt mondták, hogy január közepén, de pontos dátumot nem tudnak.

– Pedig nagyon el kéne intéznünk, hogy együtt mehessünk, majd könyörögjünk már valakinek.

– Jó, benne vagyok. Amúgy nem vágyom most Lengyelországba, nyáron már voltam. Január közepén nem hiszem, hogy amúgy is szívderítő élmény lenne egy idegen városban, de te feldobnád a jelenléteddel a hangulatot.

– Na, hát erről van szó, ezért kell együtt mennünk.

– Rendben, majd kiharcoljuk.

Körbenéztem a konyhán, a mindig nyüzsgő helyiség most kihalt volt, akár csak az egész iroda. Másfél hónap múlva már minden nap ilyen lesz itt, amikor ez a részleg már végleg lehúzza a rolót, aztán majd lehet, hogy a cég többi része is.

– Azért bármennyire is szidtad ezt a helyet, egy kicsit azért hiányozni fog neked is, nem? – kérdeztem.

– De. Sőt, rájöttem arra is, hogy milyen könnyelműen panaszkodtam. Néha nem is tudjuk, hogy milyen jó dolgunk van.

– Az biztos… – mondtam, közben elgondolkodtam, hogy lehet, hogy ez igaz a mostani helyzetemre is, hogy nem kéne magam ennyire beleásni a rosszkedvembe, mert majd utólag jövök rá, hogy semmi okom nem volt bánkódni.

– Az is szar lesz, hogy már nem egy helyen fogunk dolgozni. Tök jó volt minden nap beszélgetni, és röhögni a többieken – mosolyogott, látszott, hogy szívesen gondolt vissza a sok szép közös emlékre.

– Hát igen… Te tudod már, hogyan tovább?

– Nem, ötletem sincs. És neked? ­– kérdezte.

– Nincs, és nem is érdekel. Tudjuk le előbb ezt az egészet, utána ráérek ezen gondolkodni. De ahogy magamat ismerem, elmegyek majd ehhez hasonló céghez, mert a jól ismert, biztonságos utat választom.

– Igen, lehet hogy én is. De ezzel tulajdonképpen szembeköpnénk magunkat, mert itt állandóan azt hangoztattuk, hogy ennek a munkának semmi értelme, és utáljuk.

– Igazad van. Ki kéne találni valami jót, de semmi sem jut az eszembe, és ez amúgy sem ilyen egyszerű – mondtam.

– Tudom. Én lehet, hogy végre elkezdem használni az eredeti szakmámat, beállok egy pártba elemzőnek, majd jó tanácsokat adok, hogy hogyan érdemes támadni a többi pártot. Aztán bekerülök a parlamentbe is, és ott fogom osztani a sok hülyét. Csak az a baj, hogy annak a munkának még annyi értelme sem lenne, mint ennek.

– Pedig vicces lenne, már el is képzeltelek, ahogy ott állsz a parlamentben a hibátlanul kivasalt kosztümödben, meg tűzpirosra rúzsozott ajkaddal, és lesajnáló tekintettel kioktatod a házelnököt – mondtam.

– Na persze… – hagyta rám.

Egy darabig hallgattunk, néztem ki az ablakon, láttam, hogy esik valami az égből, arra gondoltam, hogy baromira nincs kedvem kimenni.

– Remélem, akkor is ilyen jóban leszünk, ha már nem fogunk egy helyen dolgozni – mondtam.

– Ja, efelől ne legyenek kétségeid. Mi amúgy is sokat lógunk együtt munkaidőn kívül is; a sima munkahelyi haverokat meg látni sem bírom, miután kiszabadultam innen.

– Ezzel én is így vagyok.

– De amúgy tényleg, Anett, te vagy az egyik legjobb barátom – nézett rám.

– Hát nekem meg te vagy az egyetlen barátom – mosolyogtam.

– Ezzel most elég nagy terhet raktál rám.

– Ne vedd annak, én már nagyon jól tudom, milyen egyedül lenni, tényleg megszoktam már. Nem fogok senkire sem ráakaszkodni, és nem várom el senkitől, hogy ápolgassa a kicsi lelkemet.

– Na de azért remélem, Norbinak hagyod ezt.

– Az más… De még ott sem nagyon szoktam meg.

– Pedig hagynod kéne, örülj tényleg, hogy nem vagy egyedül a gondjaiddal.

– Nekem nincsenek gondjaim – mondtam.

Ez annyira valószínűtlenül hangzott, hogy el is nevettük magunkat.

***

Eltelt a decemberből egy hét, már tényleg nagyon ki voltam égve, fárasztó volt a munka, csak a közelgő karácsonyi szünetre tudtam gondolni. Ráeszméltem, hogy maradt kilenc darab szabadnapom, ezért gyorsan ki is vettem őket év végére. Már karácsony előtt két nappal sem kell bemennem, plusz a két ünnep között sem, szóval nagyon jól jött ki ez így. De hát addig még két hetet ki kellett bírni. Azt sem tudtam, hol töltjük az ünnepeket, jó lett volna Egerben lenni, ebben az évben csak egyszer voltam a szüleimnél, de ezt még Norbival is meg kellett beszélnem.

Péntek este volt, csak lézengtem otthon, nem találtam a helyem. Néha elővettem az egyik készülő rajzomat, de sehogy sem jött az ihlet, mindig csak pár vonalat húztam, úgyhogy inkább félre is tettem az egészet. Norbi jól elvolt, pár hete vette meg az NBA 2K18-at, ami egy kosaras Playstation játék volt, azóta szinte mindig ezzel játszott, ha itthon volt. Én csak sóhajtoztam, minden unalmas és lapos volt, nyűgös voltam. Itthon sem akartam lenni, de ki sem akartam menni ebbe a farkasordító hidegbe.

Norbi az ágy elején ülve éppen egy New York Knicks - Toronto Raptors meccset játszott, én mögötte feküdtem és csak bámultam a képernyőre. Hihetetlen unalmas volt, csak az kötött le, hogy milyen élethű volt a játék grafikája. Odamentem hozzá, átöleltem hátulról és megpusziltam az arcát. Mivel ez nem nagyon hatotta meg, felkeltem, kivettem a szekrényből pár dolgom, és bementem a fürdőszobába.

– Mi van bébi? – szólt ki nekem, most eszmélt csak rá, hogy egyáltalán hozzáértem.

– Semmi, zuhanyzom.

– Hát jó… – mondta álmatag hangon, gondolom teljesen lefoglalta a játék.

De már nem sokáig lesz ez így – gondoltam. Továbbra is elég kedvetlen voltam, de legalább már tudtam, hogy mivel fogjuk elütni az időt. Ezen a héten minden este bealudtunk egymás mellett, mert olyan fáradtak voltunk, ideje volt tehát egy kicsit feldobni a hangulatot.

Zuhanyzás közben hajat is mostam; amikor kész lettem a hajszárítással is, felvettem a szekrényből előszedett cuccaimat. Volt egy fekete combfixes necc harisnya, fekete bugyi és melltartó, a tükörbe nézve megállapítottam, hogy jól nézek ki, ráadásul a szőkésbarna sörényemet is sikerült elfogadható állapotba hoznom.

Visszamentem a szobába, Norbi nem is figyelt oda rám, mert nagyon bele volt mélyülve a játékba. Megsimogattam a vállát, majd lefeküdtem mögé az ágyra. Nem igazán érdekelt, hogy mikor vesz észre, kényelmesen elhelyezkedtem, az egyik kezem a fejem alá tettem, a másikkal meg benyúltam a bugyimba, és elkezdtem magamat simogatni. Tudtam, hogyha megbökném a lábammal a hátát, akkor ide fordulna, de még hagytam időt neki, majd annál nagyobb lesz a meglepetés. Addig is inkább becsuktam a szemem, és az érzésre koncentráltam.

– Mit csinálsz, bébi? – kérdezte nyugodt hangon, tudtam, hogy még nem fordult ide, ezért nem is szóltam semmit.

Kinyitottam a szemem, láttam, hogy még mindig háttal volt nekem. Nem telt el sok idő és végre idenézett, látszott rajta, hogy nem számított rá, hogy így talál. Elmosolyodtam a döbbent tekintetén, mire végre megszólalt:

– Jaa, akkor játszom is tovább, nem akarlak zavarni – mormogta, azzal a tévé felé fordult, de csak azért, hogy leállítsa a játékot.

Ezután persze visszatért hozzám, leült közvetlenül elém és végignézett rajtam. Elkezdte simogatni a lábamat, aztán félrehúzta a bugyimat, és csak nézte, ahogy kényeztetem magam az ujjaimmal. Egyáltalán nem voltam zavarban, sőt, teljesen felizgatott a helyzet, jó volt a vágytól csillogó tekintetében sütkérezni, szóval egy pillanatra sem akartam abbahagyni. Láttam rajta, hogy mennyire tetszettem neki, és hogy már most közbeavatkozna. De csak akkor akartam neki engedni, ha már igazán nem bír magával… Sőt, lehet, hogy így fogok elélvezni előtte, utána majd kielégítem szájjal, vagy akár jól meg is dughat… Ezekre a gondolatokra még jobban felizgultam, végigsimítottam a hüvelyemen, éreztem, hogy már teljesen benedvesedtem.

– Ne segítsek? – kérdezte.

– Az is segítség, ha nézel…

Látszott rajta, hogy nem egészen erre a válaszra számított, de nem ellenkezett. Levette rólam a bugyit, aztán tovább simogatta a lábam, tudtam, hogy már eléggé be volt indulva. Élveztem, hogy szinte felfalt a szemével, nagyon izgató volt, ahogy bámulta, hogyan játszadozom magamon. Amikor már egy-egy hangosabb nyögés is elhagyta az ajkaim, fölém hajolt és elkapta a kezem, azt hittem, már nem fogja hagyni, hogy folytassam. De csak azt csinálta, hogy bekapta az ujjamat és lassan lenyalogatta, aztán vissza is húzta a kezem, és csak figyelt tovább türelmesen. Engem ez annyira felizgatott, hogy éreztem, hogy hamarosan már nagyon jó lesz. Néha a szemébe néztem, úgy láttam rajta, hogy tényleg meg akarja várni, amíg az élvezet határán leszek, ezért aztán teljesen elengedtem magam. Nagyon jó volt, hogy egy ilyen pillanatban itt volt mellettem, arra gondoltam, milyen jó lesz majd orgazmustól rázkódó testtel feküdni előtte…

– Annyira szexi vagy – mondta, közben megmarkolta a mellemet.

Ránéztem, vággyal teli tekintettel méregetett engem, igazából csodálkoztam, hogy meg tudta állni, hogy ne vesse rám magát, de tudtam, hogy csak hagyott engem kibontakozni, és engedte, hogy befejezhessem, amit elkezdtem. De már nem voltam biztos benne, hogy tényleg egyedül szeretném befejezni, a karjánál fogva magamhoz húztam őt, és megcsókoltam. Ő éhesen kapott az ajkaim után, aztán a nyelvét is rögtön a számba dugta, én a haját simogattam; teljesen belefeledkeztem a csókunkba. Megfogta a kezem és az ágyékára helyezte, éreztem a nadrágon keresztül, hogy milyen kemény volt a farka.

A szemébe néztem, legszívesebben megkértem volna, hogy azonnal dugjon meg hátulról, de nem volt rá szükség, mert mintha olvasott volna a tekintetemből… nemsokára már négykézláb voltam, ő mögöttem, és lassan belém csúsztatta a farkát. Megragadta a derekam és mozogni kezdtünk, egyelőre még nem voltunk olyan hevesek, de már most teljesen oda voltam az érzéstől, hogy bennem volt. Simogatta a hátamat, aztán a fenekemet, majd belemarkolt a hajamba, és végre keményebben kezdett dugni. Most már szertefoszlott az illúzióm, hogy ezt az egészet én irányítottam; eleinte csak hagyta, hagy játsszam ezt a játékot, de nagyon jól tudta, hogy a végén úgysem fogok tudni ellenállni neki, és akkor már bármit megtehet velem. Most meg is tette, nagy örömömre… nagyon szerettem rábízni magam, hogy csináljon velem, amit akar, mert úgyis nagyon jó lesz. Élveztem, hogy teljesen kitöltött a nagy farkával, hogy a fenekembe markolt, hogy húzta a hajam, hogy ezekben a pillanatokban csak belőlem állt neki a világ…

Egy idő után lelassított, végigsimított az arcomon, aztán az ajkaimon, mire bekaptam két ujját, és nyalogatni kezdtem. Csináltam egy darabig, de aztán elvette a kezét, nedves ujjaival megtalált a lábam között és finoman simogatni kezdett. Sokkal jobb volt, mint amikor magamnak csináltam, persze sokat hozzátett az élményhez, hogy közben lassan mozgott bennem. Nemsokára már nagyon jó volt, éreztem, hogy kezd elönteni belülről a forróság, persze ő ezt nagyon jól tudta, ezért két kézzel megragadta a csípőmet és újra hevesen kezdtünk mozogni. Azt hittem, hogy élvezésig fog dugni, egész lényemmel megfeszülve vártam a kielégülést…

Az utolsó pillanatban megállt, én csalódottan nyögtem fel és markoltam a lepedőbe. Azért sem értettem a dolgot, mert biztos voltam benne, hogy ő is ugyanolyan közel járt, mint én. Ráhajolt a hátamra, elsimította a hajamat és megpuszilta az arcom. Gondolom azt várta, hogy sürgessem, de egyelőre még tűrtem… Az arcommal hozzádörgölőztem, ő elmosolyodott, adott egy puszit a számra. Ujjaival megint visszatalált a legérzékenyebb pontomra, én meg tudtam, hogy most már nem bírom tovább. Nagyon jól esett, ahogy simogatott, majd lassan újra elkezdett mozogni. Az arcomon éreztem, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt, nagyon felizgatott, hogy ő is ennyire élvezi, hogy így elvagyunk egymással. Már éreztem, hogy nincs visszaút, annyira jó volt, ahogy éreztem magamban a farkát és kívülről az ujjait… mégis inkább az volt rám nagyobb hatással, hogy ennyire odaadóan kényeztetett, hogy fontos volt neki, hogy jó legyen nekem… Hirtelen, de annál nagyobb erővel tört rám az élvezet, szinte felrobbantam belülről. Ő is eddig bírta, hangosan zihálva ment el, én meg csak élveztem, hogy ezt megint együtt éltük át.

***

Utána levettem magamról a melltartót, egy székre akartam dobni, de elvétettem, és a földön kötött ki. Nem igazán foglalkoztatott a dolog, betakaróztam és megigazítottam a párnát a fejem alatt.

– A harisnyát nem veszed le, bébi? – érdeklődött Norbi, majd kikapcsolta a Playstationt, és odabújt hozzám a takaróm alá.

– Nem, ebben fogok aludni – mondtam, és ezt komolyan is gondoltam, semmi erőm nem volt már levenni.

– Te már aludni akarsz? És főzni ki fog? – vonta fel a szemöldökét.

– Hát nem én, fáradt vagyok… Rendelj pizzát – mosolyogtam, majd átöleltem őt és becsuktam a szemem.

– Nem tudtam, hogy választanom kell a szex és a kaja között.

– Szerintem jól jártál, majd hetven évesen, ha már nem lesz kedvem szexelni, minden nap főzök neked.

– Jól van… majd eszem egy kis májkrémes kenyeret.

– Mindjárt megsajnállak. Na, hagyj aludni – mormogtam.

– Jaj, de kényelmes lettél. Szinte egész héten nem is beszélgettünk – mondta neheztelve, mire én kinyitottam a szemem.

– Miről szeretnél beszélgetni? – kérdeztem.

– Nem tudom, de úgyis mindig van miről.

– Igen, amikor én akarok pihenni, akkor van miről, de amikor te nyomogattad egész héten minden este a játékot, akkor már nem volt olyan fontos.

Mindezt csak ténymegállapításként közöltem, nem akartam vádolni, ő nem is sértődött meg rajta, csak elvigyorodott, és adott egy puszit az arcomra.

– Pedig látod, tudod te, hogyan hívd fel magadra a figyelmet – azzal megcsókolt, én beletúrtam a hajába.

Egy darabig csak ölelgettük egymást és csókolóztunk, megjegyeztük, hogy milyen jó volt a szex, aztán mivel már nem voltam annyira fáradt, beszélgetni kezdtünk.

– Ki tudtam venni a karácsony előtti pár napot is, nem tudod elintézni, hogy az neked is szabi legyen? – kérdeztem.

– Az sajnos kizárt, bébi. Mindenki most hozza a verdáját, hogy még a karácsonyi több száz kilométeres rokonlátogatásokra minden rendben legyen velük, úgyhogy szerintem megint csak beesek a karácsonyfa alá, mint eddig minden évben. De legalább két ünnep között elmehetek szabira, az már biztos.

– Hát legalább az biztos… Le szeretnék majd menni Egerbe, de gondolom így, hogy neked alig lesz időd karácsonykor, nem akarsz a szüleimmel lent nyűglődni.

– Az attól függ, mennyi időre megyünk. Ha úgyis lesz karácsony előtt pár nap szabid, menj le Egerbe, én majd megyek utánad, és ott leszünk szenteste, másnap meg jövünk haza. Na, jó ez így?

– Persze, csak azt sajnálom, hogy pont a karácsony előtti napokban külön leszünk.

– Jó, de még mindig jobb így, mintha nekem is ott kéne tölteni öt napot, és nem lenne egy nyugodt percünk sem. Így én is leugrok egy napra, másnap hozlak is haza, aztán meg beugrunk az én szüleimhez is, és lesz egy hetünk kettesben nyugiban itthon.

– Ez végül is jól hangzik. De biztos csak le akarsz rázni, hogy nyugodtan tudj foglalkozni a ribancaiddal – tettem hozzá mosolyogva.

– Igen, persze, lebuktam… – mondta a szemeit forgatva, majd rám nézett: – Nekem melletted nincs szükségem semmilyen ribancra.

– Ezt dicséretnek veszem.

Ő megsimogatta az arcom, és megcsókolt, majd így szólt:

– Amúgy nem azért nem szexeltem veled egész héten, mert nem kívánlak, és mert a játék fontosabb, hanem olyan fáradt voltam, hogy csak játszani volt erőm.

– Jól van, megértelek, én is nagyon fáradt voltam egész héten – mondtam. – Különben mondtam én, hogy télen visszasírjuk még azokat a jó kis nyári éjszakákat.

– Majd tavasszal új erőre kapunk. De persze, szar így, mert csak a meló van és semmi más, a jó dolgokra nincs idő. Az a pár nap tök jó volt a Mátrában, de mintha meg sem történt volna, nem lettem kipihentebb.

– Tudom, én sem. Ráadásul még ilyen életuntan és fáradtan találjam ki azt, hogy hol fogok dolgozni februártól – sóhajtottam.

– Igen, velem is volt már ilyen. Amikor nem voltunk együtt, otthon feküdtem betegen, és így kellett eldöntenem, hogy mi legyen az életemmel. Sejtheted, hogy mennyire voltam lelkes. Ráadásul tök nyomorultnak éreztem magam, szó szerint nem volt semmim sem a megtakarított pénzemen kívül, de az vigasztalt a legkevésbé.

– Amikor nem voltunk együtt, az nekem is nagyon szar időszak volt.

– Legalább megtanultuk, hogy nekünk nem érdemes külön lenni – nézett rám jelentőségteljesen.

– Oh, igen? – mosolyogtam.

– Miért, nem így gondolod?

– Dehogy nem – mondtam, azzal szorosan hozzábújtam, ő átölelte a derekam és a fenekemet kezdte simogatni.

Jó volt érezni az illatát és a teste melegét, arra gondoltam, hogy vele bármeddig el tudnék így lenni. A haját kezdtem simogatni, majd megcsókoltam.

– Szeretlek – mondtam.

– Én is szeretlek, bébi – mosolygott.

Miután kiölelkeztük magunkat, kikeltünk az ágyból, hogy készítsünk valami értelmes kaját az otthon fellelhető dolgokból. Én csak egy hosszú pólót vettem fel, a harisnyát továbbra sem volt kedvem levenni, Norbi meg visszavette az alsógatyáját. A konyhában találtunk a polc legvégében pár régen elfelejtett májkrém konzervet, úgyhogy tényleg májkrémes kenyér volt a vacsora…

– Emlékszem, amikor az osztálykirándulásokon ezt etették velünk – mondta Norbi, miközben szorgalmasan kente a kenyereket, én meg egy paprikát vágtam fel.

– Igen, kaptunk egész napra egy zacskó hideg élelmet, volt három zsemle, májkrém, mackósajt, meg valami borzasztó lekvár.

– Ja, meg egy fonnyadt alma is.

– Nekünk az már nem járt… de most hogy mondod, adtak almalevet is.

– Legalább volt valami közös a gyerekkorunkban, ha már a zenehallgatási eszközeink teljesen mások voltak – mosolygott.

– Ja, van, ami sosem változik.

Nemsokára leültünk enni, én valamiért ezen a péntek estén azon gondolkodtam, hogy mit kéne csinálni, miután elhagyom a munkahelyem.

– Tényleg nem tudom, mit kezdjek magammal munka-ügyben, nem tudom mi lesz… – tűnődtem.

– Igen, ez nekem is szar volt. De én nem döntöttem semmiben, elvállaltam az első munkát, ami jött, és kurva nagy szerencsém volt, hogy ez a lehetőség pont Dávidnál volt, ahol aztán dőlt a lé. Szerintem kezdj el nézelődni, hogy milyen munkák vannak, és jelentkezz arra, ami megtetszik.

– Jó, de nem akarok megint multihoz menni.

– Nem is mondtam, hogy oda menj. Mondom, nézz szét, hogy milyen lehetőségek vannak még ezen kívül.

– De nem értek máshoz, nem hiszem, hogy bárhova felvennének. Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy a mostani munkám tényleg nagyon zárt világ, ezen kívül fogalmam sincs, hogy hova kellenék.

– Miért ne kellenél máshova? – nézett rám nagy bölcsen. – Tudsz angolul meg spanyolul, munkatapasztalatod is van, tehát az elmúlt hét évben nem a kocsmában loptad a napot, úgyis találsz majd valamit.

– Jó, lehet, hogy igazad van, akkor majd szétnézek. Tényleg hülyeség előre mondani, hogy úgysem vesznek fel sehova.

– Na látod… És amúgy jobban érzed már magad, bébi?

– Hát igen, talán, de ez eléggé változó. És te hogy vagy?

– Én jól, nem is értem, miért kérdezed.

– Baj, hogy törődök veled? – mosolyogtam.

– Nem, csak meglepett. Azon kívül, hogy fáradt vagyok, nincs semmi gond.

– Ennek örülök – mondtam. – Amúgy nem nagyon vagyok ráhangolódva a karácsonyra, úgy érzem, nem is érdekel az egész.

– Velem is ez van már évek óta. Miután elköltöztem otthonról, és egymás után négy karácsonyt Miksa családjánál töltöttem, valahogy kiábrándultam ebből az ünnepből. Ezért is legyen az, hogy első nap meglátogatunk mindenkit, hogy ne legyen sértődés, utána meg elleszünk itthon kettesben.

– Igen, aztán majd sütünk mindenféle sütiket.

– Legfeljebb te, bébi, majd hozod be őket nekem szépen sorban, amíg én játszom.

– Na persze…

Rövid hallgatás után megjegyezte:

– Egyébként néha hiányoznak azok a napok a haverokkal, amikor meló után az első utam a térre vezetett és hajnalig bandáztunk. Miksáékkal régen sokat fociztunk, meg Playstationöztünk, egyedül azok az értelmetlen ivászatok nem hiányoznak, de amúgy tök jó lenne újra lazulni egy kicsit.

– Hát ja, inkább ez a neked való program huszonhárom évesen, mint bevásárolni a feleségeddel.

– Ezt nem miattad mondtam bébi – morogta. – Különben én szeretek vásárolni, te vagy az, aki utálja.

–  Tudom, de attól még inkább a bandázás neked való, mint a családapáskodás – mosolyogtam.

– Miért, a kettő nem fér meg egymás mellett? Nem azért nem megyek el itthonról a haverokkal, mert te visszatartasz engem, hanem mert azok az idők egyszerűen véget értek.

– Ez olyan szomorúan hangzik. Mégis miért értek véget?

– Hát mindenki csajozik és dolgozik. Már Miksának is van melója és komoly kapcsolata, senkinek nem fér bele, hogy kint legyünk hajnalig. Nem is emlékszem, mikor hívott legutóbb Újpest meccsre, inkább otthon üldögél Gabival.

– Majd megunja – mondtam. – Az elején mi is állandóan otthon ültünk, de aztán rájöttünk, hogy néha nem árt a saját utunkat is járni. Te is elhívhatod őt valahova, nem kell neked rá várnod.

– Tudom, de nem csak róla beszélek. Bencéről azóta nem hallottam semmit, mióta itt voltak filmezni Nikivel, gondolom ők is állandóan egymáson lógnak. Ezért mondom, hogy azok az idők elmúltak, amikor az volt a legnagyobb gondunk, hogy hova menjünk deszkázni.

– Ha esetleg mégis visszatérnének ezek az idők, menj nyugodtan, és éld ki magad.

– Ja, csak kár, hogy az ő csajaik nem olyan rugalmasak, mint te.

– Nikiről biztosan tudom, hogy semmiben nem korlátozza Bencét – mondtam.

– Tudom, itt most Bence van teljesen rákattanva Nikire. De nem hibáztatom, mert ahogy mondtad, velünk is így volt ez.

– Na látod… Tavasszal úgyis mindenki szívesebben mozdul ki, és mehettek majd meccsre és deszkázni – mondtam, ő erre elmosolyodott.

– Ha meg nem jönnek, akkor csak mi ketten megyünk meccsre.