15. fejezet

Másnap tényleg eljöttem korán, öt óra öt perckor már a villamoson ültem, és azon agyaltam, hogy mégis hogyan keressem fel Anettet. Féltem, hogy nem veszi fel a telefont, ha meg odamennék a lakásához, akkor várhatnék rá akár este kilencig, mert ki tudja, hogy mikor akar hazafáradni a munkából. Viszont Skype-on elérhető volt, és régebben is ha ott írtam neki amíg dolgozott, általában azonnal válaszolt. Úgy voltam vele, hogy írok neki Skype-on, és ha nem reagál semmit negyed órán belül, akkor felhívom. Ha nem veszi fel a telefont, akkor akár reggelig is megvárom az ajtaja előtt, igaz, ezért nem nagyon lelkesedtem, mert eszembe jutott, hogy mi van, ha hétvégére lemegy Egerbe. Tudom, nagyon gyerekes volt ez az egész terv, meg ciki volt, hogy ennyire túlparáztam ezt az egészet, de ez volt…

Otthon bementem a szobámba, levettem a munkáscuccot, majd leültem az ágyamra, és írtam neki Skype-on, hogy „Szia”. Ezután felálltam és fel-alá mászkáltam a szobában, vártam, hogy jelezzen valamit a telefonom. Már éppen azon gondolkodtam, hogy inkább felhívom, de aztán ahogy a kezembe vettem a telefont, visszaírt:

„Szia”

Erre nem számítottam, hirtelen nem is tudtam, mit írjak neki, de aztán úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha lényegre törő leszek.

„Tudunk találkozni?”

„Milyen ügyben?”

„Szeretnék kérdezni valamit.”

„És mit? Írd le itt.”

„Látom, nagyon kíváncsi vagy, de majd csak akkor tudod meg, ha találkozunk.” – írtam.

„Még mindig arról van szó, hogy szeretnéd újrakezdeni?”

Na, ez kedves… ha megírom neki, hogy igen, akkor itt fog lerázni, ahelyett, hogy személyesen beszélnék vele, ezt meg nem akartam semmiképpen. De ha meg azt írom, hogy nem, akkor meg jogos lesz a kérdés, hogy tényleg miért nem tudom neki leírni itt.

„Majd meglátod, ha találkozunk.” – írtam végül.

„Szóval azt szeretnéd, hogy kezdjük újra? Mert ha igen, akkor benne vagyok.”

- Mi van?! – kiáltottam fel hangosan első megdöbbenésemben.

Ezt nem hiszem el, mi az, hogy így, meg ilyen könnyen azt mondja, hogy igen… Mi az, hogy eleinte hallani sem akart rólam, most meg szinte ő mondja, hogy jöjjünk össze megint?! Erre nem is tudtam mit írni, inkább felhívtam, ő rögtön felvette.

- Te most szórakozol velem? – kérdeztem rögtön.

- Miért?

- Hát hogy benyögöd ezt ilyen hirtelen… akkor eddig mi volt? – kérdeztem. Nem voltam mérges, inkább elképedt.

- Szívesen mesélek, hogy mi volt eddig, persze csak ha arról van szó, hogy legyünk együtt megint – mondta, úgy beszélt velem, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára.

- Igen, arról van szó – mondtam, és örültem is neki, hogy a találkozóig nem kell azon feszengenem, hogy hogyan adjam elő neki, hogy jöjjön vissza hozzám. – Na, mikor találkozunk?

- Nem tudom, még dolgozom – mondta.

- Na, ne fárassz már, hogy pénteken fél hatkor dolgozol… gyere el, mondjuk most azonnal – mondtam.

- Persze, mert ez már csak így működik… - mondta, de aztán hozzátette: - Jó, nemsokára megyek, negyed hétre hazaérek, addigra oda tudsz menni?

- Hova, a házad elé? – kérdeztem.

- Igen, a ház elé, negyed hétre – mondta.

- Jó, ott találkozunk. Na szia bébi.

- Szióka – mondta, azzal letette.

El sem hittem, hogy ez ilyen könnyen ment… Simán azt hittem, hogy le fog rázni és hallani sem akar rólam, nekem meg minden egyes kimondott mondatomért meg kell küzdenem, de nem így volt. Meg miért nem mondta eddig, hogy szeretne megint velem lenni? Azt hiszem ez lesz hozzá az első kérdésem.

De csak ennyi negatív dolog jutott eszembe, egyelőre teljesen el voltam varázsolva, hogy tényleg megint együtt leszünk, újra meg tudom őt ölelni, újra része lesz az életemnek. De azt tényleg nem értettem, hogy miért nem szólt nekem, ha ő is újra akarta kezdeni…

Lezuhanyoztam, majd felöltöztem, egy pillanatra elgondolkodtam, vegyek-e fel sapkát, mert tudtam, hogy Anett nem szereti, ha sapkában vagyok, de aztán mégis felvetem a Yankees sapimat. Azért ennyire nem változtam meg…

Negyed hétre odaértem a ház elé, Anett még nem volt sehol, én meg csak idegesen toporogtam. Már arra gondoltam, hogy elszívok egy cigit, de aztán végre megláttam őt, nemsokára ide is ért.

- Szia – mosolygott rám.

- Szia – mondtam én is.

Nem volt élete legjobb formájában, fáradtnak tűnt, de mégis annyira szexi volt, ahogy rám mosolyogott… aztán meg egyszerűen csak elvesztem a szép zöld szemében. Öt hónapja nem láttam őt, de még mindig ugyanolyan hatással volt rám, mint régen; sőt, most, hogy végre megint találkozunk tudatosult bennem igazán, hogy mennyire hiányzott nekem, és hogy mennyire szeretem őt.

Ő is csodálattal méregette az arcomat, mintha ő sem akarná elhinni, hogy újra itt állok előtte.

- Figyelj, miért nem mondtál nekem semmit? – kérdeztem végül.

- Miről?

- Hát hogy megint szeretnél velem összejönni. Miért úgy kellett ezt megtudnom, hogy én kerestelek téged?

- Mert ez nem ilyen egyszerű – felelte.

- De miért nem?

- Mert nem csinálhatom azt, hogy gondolok egyet négy hónap után, hogy szeretnék megint veled járni, miközben én szakítottam veled. Arra gondoltam, azóta biztos összejöttél valakivel, vagy utálsz, mert megbántottalak – mondta.

- De ez hülyeség, miért kell mindent ennyire túlgondolni?

- Miért, szerintem ezek jogos félelmek. Ne mondd, hogy sosem utáltál, mert semmibe vettelek a szakítás után – nézett a szemembe, én meg arra gondoltam, hogy tudnám őt bármikor is utálni.

- Nem, nekem csak a helyzet volt rossz, hogy nem vagyunk együtt – mondtam. – Könnyebb lett volna mindkettőnknek, ha már hamarabb elmondod.

- De ez nem így megy, honnan tudhattam volna, hogy te mit szeretnél?

- Amíg meg nem kérdezel, nem is tudhattad. Meddig vártál volna még? – kérdeztem.

- Nem tudom, mondom, hogy féltem, hogy már mással vagy, vagy már nem szeretsz.

- Ettől nem kell félned – mosolyogtam rá, végigsimítottam az arcán, és megcsókoltam.

Nem kapkodtam el semmit, csak élveztem, ahogy ajkai az enyémhez érnek, majd nyelvemmel megtaláltam a nyelvét. Teljesen belemerültem az érzésbe, hogy végre megint érezhetem őt, és végre nem csak álmodozom róla, hogy együtt leszünk, hanem tényleg így is volt… szinte el sem hittem még, hogy ez igaz. Ő átölelte a vállam, vágyakozva csókolt vissza, én meg szorosan magamhoz húztam, a haját, nyakát simogattam. Legszívesebben már most mondtam volna, hogy menjünk fel a lakásba, mivel ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy ledöntsem az ágyra és újra felfedezzem a testét… De nem akartam őt rögtön lerohanni, csak tovább öleltem, majd arcomat a hajába fúrtam, éreztem az isteni illatát.

Ő rám nézett, tekintete csillogott a szeretettől, meg a vágyakozástól, mosolyogva végigsimított az arcomon.

- Tetszik ez a borosta, olyan jól nézel ki.

- Te is jól nézel ki, bébi – mosolyogtam.

Ő újra megcsókolt, éreztem rajta, hogy mennyire kíván, ezért nagyon nehéz volt uralkodni magamon, pláne amikor megkérdezte:

- Na, mit csináljunk? – mosolygott, nagyon is tudtam, hogy ő mit szeretne csinálni.

- Hát, tudom, mire gondolsz, de előbb beszélgethetnénk – mondtam.

- Komolyan? – nézett rám meglepetten.

- Aha… - mondtam. – Úgyis előttünk az egész éjszaka, de előbb szeretném tudni, hogy mi volt veled, amíg nem voltunk együtt, meg én is szeretnék mesélni.

- Jól van – bólintott, aztán átölelt. – Annyira hiányoztál.

- Te is nekem… - mondtam, közben a derekát simogattam.

Nehéz volt elhinnem, hogy ő is pont annyira vágyott rám ebben az öt hónapban, mint én rá, hogy talán ő is annyira magányos volt, mint én; hogy neki is annyira szüksége volt rám, mint nekem rá. Nagyon jól el tudta ezt titkolni előlem… Azért rossz volt egy kicsit, hogy akkor mire volt jó ez a tagadás, de erre gondolom, majd nemsokára választ kapok.

Amikor elengedtük egymást, végigsimítottam az arcán, aztán végigmértem őt. Most tűnt fel először, hogy az a lila Lonsdale pulcsi volt rajta, amiben az Újpest meccsre jött velem.

- Öhm, nem azt mondtad, hogy munkából jössz? – kérdeztem.

- De, miért? – kérdezte.

- Hát hova lett az ünneplőd? – kérdeztem.

- Jaa, az „ünneplő”, hát persze… már nem ott dolgozom.

- Igen? Hogyhogy megváltál életed munkájától? – kérdeztem.

- Majd elmondom, hogy volt – mondta. – Mindenesetre az új helyen úgy öltözködöm, ahogy akarok, senkit nem érdekel, ha nem elegáns felsőben megyek. Végre nem kell elviselnem, hogy szorít a melltartó.

- Ja, a pasik nagy örömére, ugye? – mormogtam.

- Nem, az én nagy örömömre – mondta. – Na, hol szeretnél beszélgetni? Menjünk fel hozzám?

- Ne, mert akkor úgyis szex lesz ebből – mondtam.

- És az olyan nagy gond? – vonta fel a szemöldökét mosolyogva.

- Nem, de előbb beszélgessünk… - mondtam. – Érdekelne, hogy mi volt veled, meg miért akarsz újra velem lenni, ha eddig ilyen elutasító voltál.

- Jó, ezt tényleg el kéne magyaráznom – mondta. – Akkor menjünk fel a tetőre.

- Rendben – mondtam, azzal bementünk a házba.

Amíg a liftet vártuk, átöleltem és megcsókoltam.

- De ne félj, nemsokára úgyis megkapod, amit szeretnél – mosolyogtam.

- Jó, de ne részletezd, mert akkor már nem nagyon tudnék várni - vigyorgott rám.

- Látom, semmit sem változtál, de ennek én csak örülök – mondtam, aztán beszálltunk a liftbe, megnyomtam a legmagasabb szint gombját.

- Hát igen, nem változtam, és még add hozzá, hogy öt hónapig nem voltam senkivel – mondta Anett.

- Tényleg nem voltál senkivel? – kérdeztem megkönnyebbülten, ő meg csak bólintott. – Hát akkor jól bírod… És miért, vagy hogy alakult ez így most?

- Ez egyszerű, nem akartam mással lenni, mert téged szerettelek – mondta, mire én elmosolyodtam.

Felértünk a tetőre, leültünk egymás mellé, én átöleltem a vállát és megcsókoltam. Ő az arcomat kezdte simogatni, majd levette a fejemről a sapkát, és beletúrt a hajamba.

- Hmm, ez is úgy hiányzott – mosolygott.

- Mi, hogy a hajamat baszogathatod? – kérdeztem.

- Aha… Ez nálam marad, ha nem baj – mondta a sapkára utalva.

- Hát nem hinném, bébi – mondtam, azzal kikaptam a kezéből, és visszatettem a fejemre – Majd szex közben leveszem.

- Még jó… Na, mit szeretnél tudni? – kérdezte. – Hogy miért szeretném újrakezdeni?

- Igen – mondtam. – Főleg amiatt lep meg, mert az elején hiába próbálkoztam, hajthatatlan voltál.

- Igen, az voltam, mert azt hittem, hogy jó döntés volt. Egyáltalán nem úgy láttam, hogy ennek így lenne bármilyen jövője, ezért szakítottam veled, de ezt már mondtam akkor is. Aztán pár hét után rádöbbentem, hogy bármit is csinálok, semmi sem tesz boldoggá, mert annyira hiányzol, és annyira nem bírom nélküled. Eleinte még tényleg azt hittem, hogy jól döntöttem, mert nem illünk össze, úgysem lenne semmi ebből az egészből, de aztán rájöttem, hogy hibáztam. És hülye voltam, hogy azt hittem, az határoz meg bármilyen kapcsolatot, hogy kinek mennyi pénze van. Igen, ez megnehezítette volna a helyzetet, de nem kellett volna ilyen hamar feladnom, kitartóbbnak kellett volna lennem abban, hogy elérjem nálad, hogy felismerd, nem haladsz jó úton így.

- Ez igaz, de lehet, hogy nem értél volna el vele semmit – mondtam.

- Azért talán egy idő utána lett volna valami eredménye. Mindegy, eléggé haragudtam magamra így utólag, hogy ennyire könnyen feladtam a kapcsolatunkat. Sajnos csak később jöttem rá, hogy mennyire jó volt minden… És igazad volt, te tényleg nagyon jól bántál velem minden téren, és nem kellett volna csak úgy eldobnom ezt az egészet.

Nekem nagyon jól esett ezt hallani, de nem akartam közbevágni azzal, hogy utólag nézve jót tett velem, hogy otthagyott. Hagytam, hagy folytassa a mondandóját.

- Csak velem mindig is az volt a baj, hogy szerettem előre látni, hogy mi fog történni, tehát szerettem volna magamat, meg magunkat biztonságban tudni. De így, hogy nem volt rendes szakmád, meg nem tudtad, mihez akarsz kezdeni, nem láttam kettőnk jövőjében semmi biztosat, és nem akartam olyan emberrel együtt lenni, aki egyik napról a másikra él. De aztán rájöttem, ez nem jó hozzáállás a dolgokhoz, mert nem tudhatom, mit hoz a másnap. Még ha minden biztosnak tűnik, az is tönkremehet egy nap alatt, szóval emiatt kár volt így felborítanom mindent. Ennyi a lényege az egésznek…

- Értem. De miért nem kerestél meg?

- Ezt már mondtam, mert féltem, hogy te már rég elfelejtettél, meg hogy ez az egész csak nekem jelentett ennyit. Végül is többet voltunk külön, mint amennyi időt ténylegesen együtt jártunk.

- Az lehet, de amíg együtt voltunk, nem vetted észre, hogy mennyire odavagyok érted, és hogy ez nyilvánvalóan nem fog elmúlni pár hónap alatt? – kérdeztem.

- Jó, de akkor sem éreztem úgy, hogy megehetem veled, hogy ide-oda rángassalak. Meg nem tudtam, meg tudsz-e bízni bennem, ha esetleg újra összejönnénk.

- Igen, meg tudnék benned bízni – néztem a szemébe. – És már nem is adnék rá okot, hogy azt hidd, nem akarok semmit sem kezdeni az életemmel.

- Jó, de itt nem csak erről van szó, mi van, ha már más miatt sem tudnál bennem megbízni, meg nem tudnád rólam elhinni, hogy többé nem akarlak elhagyni?

- Emiatt ne félj, mert már én sem hagynám annyiban a dolgokat. Én is egy makacs faszfej voltam, úgy hagytalak ott, hogy át sem gondoltam, mennyire igazad volt. Csak mentem előre dacosan, hogy nekem senki ne mondja meg, hogy mit kéne tennem. Legközelebb hallgatni fogok rád – mondtam, ezen úgy láttam, eléggé meglepődött.

- Tényleg?

- Igen, mert hiába vagyok ennyire öntörvényű, azért be kell látnom, hogy te jól látod a dolgokat, és ha néha kinyitod a szádat, nem mondasz hülyeségeket.

- Hmm, ehhez képest az a veszekedés nem így nézett ki, csak folyton szidtuk egymást, hogy milyen hülye a másik – mormogta.

- Az lehet, de ezentúl megpróbálunk jobban alkalmazkodni a másikhoz, és nem mindig csak a saját magunk hülyeségét hajtogatni.

Ő erre elmosolyodott, majd végigsimított az arcomon, közben hozzáért a számhoz is.

- Rendben. Nagyon tetszik, hogy ilyen komolyan beszélsz.

- Ja, asszem egy kicsit meg kell komolyodnom – mondtam.

- Nekem meg nem kéne mindent annyira komolyan vennem.

- Jó, szerintem megoldjuk valahogy – mosolyogtam.

- Na és veled mi volt? – kérdezte meg aztán.

- Hát, ez hosszú… Ez egy nagyon szar időszak volt, ilyen tipikus semmilyen volt az egész, semmihez nem volt kedvem, legszívesebben csak egész nap feküdtem volna, és bámultam volna ki a fejemből. Összevesztem közben apámmal, faszságokat vágtunk egymás fejéhez. Kirúgtak a munkahelyemről, a boltból; aztán Csontitól is el kellett költöznöm. De aztán lett új munkám, azt hiszem emiatt sikerült egy kicsit kimásznom a gödörből.

- Durván hangzik… És mit dolgozol most?

- Egy autószerelő műhelyben segédkezem – mondtam, majd hozzátettem: - Egyébként meg megcsinálom az érettségit, meg az autószerelő szakmát is.

- Hú, tényleg? – mosolygott. – És mi vett rá erre mégis?

- A mostani főnököm mondta, hogy szerinte jó lennék ebben, ezért megcsinálom… Nem haragszol, hogy amikor te mondtad, akkor még szartam erre az egészre? – kérdeztem.

- Nem, az a lényeg, hogy végül rájöttél, mit szeretnél csinálni – mondta. – Sőt, talán jobb is, hogy magadtól jöttél rá, és nem volt rajtad semmilyen nyomás.

- Azért így történt egyébként, mert felajánlotta nekem, hogy ha meglesz a szakmám, akkor én irányíthatom majd a műhelyt jóval több fizetésért, úgyhogy végre láttam a gyakorlatban is, hogy van értelme ezt megcsinálnom – mondtam.

- Jól van, én tényleg örülök neki – mondta. – És mikor kezded a sulit?

- Szeptembertől kezdődik, májusban meg érettségizem is – mondtam. – Tudom, még hosszú az út előttem, de legalább már van egy célom, hogy miből szeretnék megélni… és félek, hogy nehéz lesz, de meg akarom csinálni.

- Majd segítek, amiben csak tudok – mondta Anett. – Ahogy ígértem, főzök neked kaját minden nap, tehát erre sem lesz gondod, meg nem fogjuk felesleges dolgokra szórni a pénzt. Ja igen, egyébként ha még mindig szeretnéd, akkor összeköltözhetnénk.

- Persze, hogy szeretném – mondtam.

- Jól van. Még két hónapig itt kell laknom, hogy kitöltsem az egy éves szerződést, de aztán el akarok költözni innen, mert tényleg elég nagy luxus nyolcvanezret kiadni egy albérletért.

- Tényleg? Na és miért változott meg a véleményed?

- Nem tudom, egyszerűen csak rájöttem, hogy ez pazarlás – vonta meg a vállát. – Majd ha letelik a két hónap, akkor összeköltözhetnénk egy olcsóbb lakásba.

- Az tök jó lenne, bébi – mondtam, még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez az egész ilyen simán megy. – Na és mi lett a munkáddal, miért van új munkahelyed?

- Mert kirúgtak az előzőből – mondta, ezen tényleg eléggé ledöbbentem.

- Mi van, kirúgtak? Téged? A negyedév legjobb csapatának a főnökét?

- Hát igen… Úgy volt, hogy megmondták nekem, rúgjak ki három emberemet, azt én választhatom ki, hogy kiket. Nem is értettem ezt a helyzetet, mert eddig sosem így működtek ezek a dolgok a cégnél, nem nagyon rúgtak még ki senkit csak úgy. Ezért én sem akartam bárkit is elküldeni; egyenként beszéltem a csapatom összes tagjával, hogy kinek van szándékában tovább lépni egy másik helyre cégen belül. Öt ilyen ember volt, akiket én is esélyesnek láttam a váltásra, ezért mondtam nekik, hogy jelentkezzenek a megüresedett helyekre. Hármat pont fel is vettek, így három embertől búcsút vettünk, de nem kellett őket kirúgnom, szóval tök büszke voltam magamra, hogy ezt ilyen jól megoldottam. Aztán egy-két hét múlva a fejesek jól kiosztottak, hogy ez nem így kellett volna, ha azt mondták, hogy rúgjam ki őket, akkor rúgjam ki. Megkérdeztem, hogy miért baj, hogy az a három ember átkerült egy másik részlegre, és nem kirúgtam őket. Erre azt mondták, hogy azért, mert ahova felvették azt a három embert, oda más embereket szántak, de így, hogy ők is beszálltak a versenybe, kénytelenek voltak őket is leinterjúztatni, és mivel ők jobbak voltak, őket vették fel. Én meg csak néztem, hogy milyen idióta hozzáállás ez… Sőt, az volt a gond, hogy ezt ki is mondtam, nekiálltam arról ugatni, hogy a csapatom aztán szép megbecsülést kap, hiszen mindenki a belét is kidolgozta az utóbbi pár hónapban, és erre meg ez a hála, hogy ki akarják rúgni három emberünket is. Erre meg azt mondták, hogy ez egy olyan cég, ahol sok a változás, egyik napról a másikra akár egy csapatvezetőt is kirúghatnak, mint most engem. Erre én azt mondtam, hogy remélem, mindig is az lesz a legnagyobb hibám, hogy kiállok a saját csoportomért, aztán távoztam. Még aznap aláírtam a közös megegyezéses felmondást, egy hónap volt a felmondási időm, tehát egy hónapig be kellett járnom a semmiért.

- Hát ez szép történet – mondtam. – De nem is te lettél volna, ha ez nem így történt volna; mindig is értettél ahhoz, hogyan rendezd le a dolgokat egy elegáns beszólással – vigyorogtam, mire ő is elmosolyodott.

- Hát igen… Bár azért szar volt egyik napról a másikra rájönni, hogy elveszítettem a munkámat azon a helyen, ahol több, mint öt évet töltöttem, és van egy hónapom, hogy találjak új munkát.

- Hát, de látom, találtál. És amúgy mikor történt ez, hogy kirúgtak? – kérdeztem.

- Január közepén, tehát másfél hónappal a szakításunk után; mondanom sem kell, hogy mennyire kivoltam. Be kellett járnom így is még egy hónapon keresztül, ami teljesen felesleges volt. Persze gyorsan elterjedt, hogy mi történt velem, láttam, hogy sokan kárörvendően vigyorogtak felém, meg voltak páran, akik sajnálták, hogy ez lett. A szemembe mondjuk mindenki azt mondta, hogy mennyire sajnálja a dolgot. Amúgy felhívtak a cég angliai részlegétől, hogy nem szeretnék-e kimenni oda, de mondtam, hogy köszönöm, nem.

- Tényleg? Hogyhogy nem akartál kimenni az imádott Angliába? – kérdeztem.

- Egyszerűen nem akartam, mert nem külföldön képzeltem el a jövőmet. Egytől egyig mindenki azt mondta, hogy hülye vagyok, mert nem mentem, de engem nem érdekelt, hogy mit szólnak hozzá. Nem akartam már ennél a cégnél maradni, és az sem érdekelt, hogy Angliában milyen sok pénzt tudtam volna keresni.

- De miért nem érdekelt? – kérdeztem.

- Nem tudom, én sosem akartam sokat egyhuzamban külföldön élni, az a hét hónap Angliában nekem pont elég volt. Persze mindenki szerint hülye voltam, hogy nem mentem; sokan mondták, hogy bárcsak nekik lenne ilyen lehetőségük, de én csak annyit mondtam, hogy akkor tegyenek érte.

- Na ja, pofázni nagyon könnyű – mondtam. – Na és könnyen találtál munkát?

- Igen, csak egy helyre adtam be a jelentkezésemet, és az meg is lett rögtön – mondta. – Úgy volt, hogy jelentkeztem egy munkaközvetítőhöz pár állásra, és még aznap felhívott tőlük egy nő, hogy én most komolyan gondolom ezeket a jelentkezéseket? Kérdeztem, hogy most miért, nehogy már ezek túl jók legyenek nekem? Mondta, hogy nem, ezeknél az állásoknál én már sokkal jobbat kapnék, és beajánlott egy helyre ahova csoportvezetőt kerestek. Másnap volt az interjú, aztán egy héttel utána meg is lett a meló.

- Na, hát meg is érdemled, jól megcsináltad magadnak az életedet – mondtam.

- Örülök, hogy ezt gondolod… Egyébként jól érzem magam az új helyen, jófej emberek vannak ott, sokkal több a fiatal, és nem kell kiöltözni sem. Amikor kirúgtak a régi helyről, akkor még jobban elgondolkodtam a dolgaimról, hogy rosszul álltam hozzá csomó mindenhez.

- Hogy érted? – kérdeztem.

- Hát, hogy azelőtt igazán nagymenőnek éreztem magam, hogy csoportvezető voltam a cégnél, és szerintem eléggé magas lovon ültem. Azt hittem, már minden rendben lesz, és hát elég nagy pofára esés volt az nekem, amikor kirúgtak. Akkor még jobban elgondolkodtam arról, hogy bármennyire is biztosnak látszik valami, nem szabad abban bízni, hogy az majd örökké jól fog működni… És éppen ezért hülyeség mindig mindent előre megtervezni, és több esélyt kellene adnom az éppen nem működő dolgoknak is.

- Ezt a kapcsolatunkra érted? – kérdeztem.

- Arra is, meg egyébként is, nem kellene annyira óvatosnak lennem. Mondom, már megbántam, hogy nem voltam kitartóbb.

- Én is megbántam, hogy nem hallgattam rád – mondtam, azzal magamhoz húztam, és megpusziltam az arcát. – És nem csak te adtad fel ezt hamar, hanem én is.

- Mindegy, most már itt vagy – mosolygott, majd hozzám bújt.

- És tényleg nem pasiztál? – kérdeztem egy kis idő után.

- Tényleg nem – mondta. – De rengeteget buliztam, azt hiszem egyszer lesmárolt egy srác, de már nem is nagyon emlékszem rá. Egyébként eszembe sem jutott senkivel sem kapcsolatot kezdeni.

- Na és miért? – kérdeztem.

- Mert téged szerettelek, azért – mondta a szemembe nézve, én elsimítottam egy hajtincset az arcából, majd megcsókoltam.

- Szeretlek – mondtam aztán.

- Én is szeretlek – mosolygott, majd átölelt, én a haját simogattam.

- Én sem csajoztam – mondtam. – Mármint volt egy csaj, akivel lefeküdtem, de ezen kívül nem volt semmi.

- Na és hogy bírtad? – kérdezte.

- Nehezen… mármint nagyon szar volt, hogy egy teljesen kielégítő szexuális élet után nem volt semmi szex. De nem kellett nekem senki, és az lehet, hogy megnéztem a csajokat, de nem éreztem azt, hogy mennyire meg akarnék dugni bárkit is. Furcsa volt, hogy nem gondoltam annyit a szexre, mint régebben, de elég szarul voltam lelkileg, ezért fel sem tűnt a dolog. Volt elég bajom.

- Hát igen, velem is ez volt – mondta Anett. – Amikor bulizni voltunk, gyakran néztem a pasikat és elgondolkodtam, vajon milyen lehet velük, de nem hittem el egyikről sem, hogy meg tudja adni nekem azt, amire vágyok. Túl sok volt a rossz tapasztalat, nem akartam megint azt érezni, hogy csak én akarok szexelni.

- Ja, mondjuk nem tudom, a te elvárásaidnak miért olyan nehéz megfelelni… Húha, egy nő egész éjjel szexet akar, micsoda teljesíthetetlen feladat – mormogtam.

- Jó, hát mondtam, hogy szinte te voltál az egyetlen, akinek ez nem volt baj. És ezért sem akartam mással szexelni, mert veled tökéletes volt, és inkább arra vágytam, minthogy valaki új emberrel bénázgassak.

Erre én elvigyorodtam.

- Igen, én is ezt éreztem, hogy veled volt a legjobb, és nekem nem is kellett senki más rajtad kívül. Azzal a csajjal, akivel voltam, vele is nagyon unalmas volt az egész.

- És tényleg csak ő volt? – kérdezte Anett.

- Igen – mormogtam. – És neked biztos nem volt senki?

- Nem volt – mondta.

- És kikkel jártál bulizni egyébként? Mondtad, hogy sokat mentél bulizni…

- Ja, tényleg elég sokat buliztam, szinte minden hétvégén, de volt, hogy hétköznap is. Mentem a kézilabdacsapattal, aztán meg egy kollégámmal, Nikivel, akivel jóban lettem az új munkahelyen. Ne érts félre, nem azért mentem, mert nekem ez olyan jó volt, hanem amíg legalább ittam, és egy kicsit be voltam állva, akkor legalább nem gondolkodtam a rossz dolgokról.

- Tehát akkor menekültél a valóság elől.

- Hát igen, azt hiszem, de nem is érdekelt. Úgy voltam vele, ha eddig még sosem csináltam életemben nagy hülyeséget, akkor most ez sem baj, hogy így próbálom meg jól érezni magam. Egyébként tényleg jól éreztem magam, de mindig a legfelhőtlenebb este után volt a legrosszabb felkelni reggel, mert akkor jöttem rá, hogy ez a boldogság mennyire múlandó. Rossz volt úgy felébredni egy vasárnap reggel, hogy tudtam, előttem van az egész nap, de nincs kedvem semmit sem csinálni.

- És ilyenkor hiányoztam neked? – kérdeztem.

- Igen, hát ezért voltam szarul. Arra gondoltam, milyen jó lenne veled lenni egész nap, mint amikor együtt voltunk.

- Ja, velem is így volt, ültem a hülye haverjaim társaságában, és közben rád gondoltam, hogy veled akarok lenni.

- Akkor jó hülyék voltunk, hogy ennyit szenvedtünk – mosolygott.

- Igen… de én azért írogattam neked, hogy gyere vissza hozzám.

- De az még akkor volt, amikor még nem akartam újrakezdeni. Január eleje környékén, mielőtt kirúgtak, akkor éreztem azt, hogy nem érdekel, mi lesz később, veled akarok lenni.

- Kár, hogy nem kerestél meg, szerintem egy hónap után nem lett volna késő megmondani, hogy rosszul gondoltad a dolgokat. Hiszen most sem volt késő – mondtam.

- Jó, tudom, de mondtam már, hogy féltem, hogy már nem kellek neked, annyira megsértettem a büszkeségedet a szakítással.

-  Ja, lehet, hogy megsértettél, de én meg nem viselkedtem túl éretten – mormogtam. – Sokan mondták, hogy küzdjek érted, ha már ennyire odavagyok érted, de én sem mertem semmit sem lépni, mert féltem, hogy mással vagy. Úgy éreztem, nem bírnám ki, ha mással látnálak, meg hogy tudnám, már mást szeretsz. Pedig még anyám is mondta, hogy beszéljek veled.

- Nekem is sokan mondták, hogy hívjalak fel.

- Igen, kik? – kérdeztem.

- Hát a kézilabda csapatból jóban lettem két csajjal, nekik elmeséltem a történetet, és mondták, hogy ha még mindig szeretlek, akkor próbáljam meg elmondani ezt neked, nincs veszítenivalóm.

- Hát miért nem hallgattál rájuk…

- Nem csak rájuk nem hallgattam, volt még más is, aki biztatott, például Niki a mostani munkahelyemről, neki is elmeséltem a dolgot, és ő is mondta, hogy fel kéne hívnom téged.

- Látod, elég okos barátaid vannak – mondtam.

- Jó, de már elmondtam, miért nem kerestelek. Meg az is bennem volt, hogy te még csak húsz éves vagy, neked nem ilyen komoly kapcsolat kell ebben a korban, ahol már szóba került a házasság, meg gyerek. Úgy gondoltam, neked még élned kell ezek a dolgok előtt. Emiatt sem kerestelek, nem vártam el tőled, hogy eldobd a legszebb éveidet miattam.

- Persze, csak kár, hogy az volt életem legjobb időszaka, amikor veled voltam – mondtam. – És nem is te hoztad fel, hogy legyen komolyabb a dolog, hanem én.

- Jó, persze, de akkor is húsz éves vagy még csak, az ember mond lelkesedésében olyan dolgokat, amiket később már nem gondol komolyan.

- De én nem lelkesedek érted, hanem szeretlek… - mondtam. – Tényleg többet voltunk külön, mint együtt, és szerinted leragadtam volna nálad, ha ez csak lelkesedés lenne és nem szerelem? Meg szerinted ha csak lelkesednék, akkor a hét hónap után tudtam volna úgy viselkedni, mintha az a szünet meg sem történt volna? Meg szerinted a szakítás is annyira padlóra küldött volna, hogy még ahhoz sem volt kedvem, hogy kikeljek az ágyból?

- Jó, én nem akarom, hogy bizonygasd nekem ezt – mondta, majd megpuszilta a számat.

- Nem is bizonygatom, csak szeretném, ha tudnád – mondtam. – Lehet, hogy fiatal vagyok még, de csajoztam már eleget, és meguntam a régi felszínes életmódomat. Tehát nemhogy elvennéd az életem legszebb éveit, hanem pont veled lenne minden rendben.

-  Örülök, hogy ezt gondolod, mert én is ezt érzem, hogy veled szeretnék lenni… és többé nem szeretnék olyan hibát elkövetni, hogy az első nehézség utána otthagylak – mondta, erre én magamhoz öleltem, majd megcsókoltam.

Már nem nagyon akartam tovább beszélgetni, szerencsére ő sem. Csak ölelgettük egymást, és csókolóztunk, szinte még fel sem fogtam, hogy ő újra az enyém, újra egymásra találtunk… megint együtt tölthetjük a hétvégéket, mehetünk kirándulni, nézhetünk együtt filmeket, aztán összeköltözhetünk, összeházasodunk, gyerekeink lesznek. Megint van remény, hogy ez talán így lesz.

Ahogy egyre jobban belefeledkeztünk a csókolózásba, már nem is gondoltam semmi másra, csak hogy milyen jó lesz megint szeretkezni.

- Na, lemegyünk? – kérdeztem meg egy kis idő elteltével.

- Rendben, menjünk – mondta, azzal elindultunk.