11. fejezet

Február elejére eljött az az állapot, amikor úgy éreztem, igazán szexhiányom van, és Anetten kívül is van kedvem valakivel lefeküdni. Furcsa volt ez az egész, mert sosem volt még olyan, hogy két hónapig szinte egyáltalán ne gondoljak a szexre, de most szinte észre sem vettem. Azt reméltem, hogy most, hogy elkezdett hiányozni valakinek a testi közelsége, talán azt jelenti, hogy kezdek kilábalni ebből a végeláthatatlan rosszkedvből. Persze sajnos kiderült, hogy még egyáltalán nem tartok itt…

Egy szombat délután felhívtam egy csajt, akit még a Deákon való deszkázás közben ismertem meg még évekkel ezelőtt; ő a padon rajzolgatott, én meg odamentem hozzá és beszélgetni kezdtünk. Régen néha összejártunk szexelni, és egész jó volt, úgyhogy hátha most is jó lesz… Fanninak hívták, már legalább másfél éve nem beszéltem vele, meg is voltam lepődve hogy szinte azonnal ráért.

- Szia Norbi – szólt bele a telefonba. – Hát te még élsz?

- Hát látod – mondtam. – Van kedved átjönni?

- Oh, már ilyen gyorsan a lényegre térsz?

- Így kell ezt, nem? Gyere át, és felelevenítjük a régi szép időket.

- Jól hangzik… éppen elkezdtem egy jó filmet nézni, de talán miattad meggondolom magam.

- Na, ne kellesd magad, gyere és kész – mosolyogtam.

- Hát… jó. Még mindig ugyanott laksz?

- Igen – feleltem.

- Na jó, most van négy óra, hatra ott vagyok.

- Nagyszerű. Akkor pápá, majd találkozunk.

- Szia!

Na, ilyen könnyen megy ez… kár, hogy annál a csajnál nem működik, aki tényleg fontos nekem.

Hat után pár perccel megérkezett Fanni, beengedtem az ajtón, majd az előszobában végignéztem rajta, ahogy levette a cipőjét és a kabátját. Szerencsére még mindig egész jó csaj volt, hosszú festett vörös haja volt és kék szeme, az arca is egész szép volt, ahogy az alakja is. De most valahogy nem voltam annyira beindulva, mint máskor szex előtt.

- Szióka – mosolygott rám, majd megpuszilta az arcom.

- Hali – mondtam.

Csonti éppen kijött a szobájából, láttam, hogy zavarban van, mint mindig, ha nőt lát, de azért köszöntek egymásnak. Ezután Fannival elvonultunk a szobámba, rögtön belevágtunk a dolgok közepébe. Az ágyon smároltunk, minden jó volt, csak éppen hiányzott az egésznek a varázsa; ami Anettel tökéletesen megvolt. Vele sokszor csináltam azt, hogy addig nem hatoltam belé, amíg jól fel nem izgattam; csak akkor dugtam meg, amikor már mindketten alig bírtunk magunkkal, ezért még jobb érzés volt végre benne lenni.

Most viszont eszem ágában sem volt elhúzni a dolgokat, mert lehet, hogy le is lankadtam volna közben. Csak a testem volt jelen, ami pont elég volt egy közepes minőségű menetre… tetszett nekem a csaj, de hát mégis hiányzott az, hogy lelkileg is legyen valami közünk egymáshoz.

A második alkalom már az elsőnél is laposabb volt, a végén egy kicsit „bevadultam”, konkrétan lefogtam a csaj kezét, így szerencsére el bírtam élvezni, de ami ilyen nehezen megy, az már nem az igazi.

Utána kikeltem az ágyból, felvettem egy gatyát, majd megkérdeztem Fannit:

- Kérsz vizet, vagy szeretnél kimenni a mosdóba?

- Nem, köszi – mormogta.

- Jó, jövök mindjárt – mondtam, azzal kimentem a fürdőszobába, utána meg elővettem a hűtőből egy üveg vizet, ittam belőle, majd visszamentem a szobába.

Fanni az ágyamon ült pólóban meg bugyiban, megkérdeztem tőle:

- Na mi van, már mész is?

- Hát nemsokára… - mondta.

- Jó, ahogy gondolod – mondtam, azzal leültem mellé.

Nem is bántam, hogy megy, mert ez így nem volt az igazi; már nem hiszem, hogy újra lenne kedvem megdugni. Persze ez nem az ő hibája volt, egyszerűen csak úgy látszik, már nem annyira dobnak fel ezek az alkalmi kalandok.

- Na és mi volt ez a durvulás? – kérdezte a csaj.

- Micsoda, hogy lefogtalak?

- Az, tudod, ez nekem nem annyira jön be – mondta, éreztem egy kis megbántottságot a hangjában.

- Akkor ne haragudj – mondtam, de igazából nem érdekelt az egész.

- Régen azért még nem így csináltad… most meg mintha itt sem lettél volna, mintha csak arra lettem volna jó, hogy kielégüljél.

- Hát, bocsi, de régen is ezért jártunk össze hogy kielégüljünk.

- Jó, én értem, de régen akkor is másabb voltál.

- Az lehet, nem tudom – mormogtam.

Egy darabig csöndben ültünk, vártam, hogy bejelentse, hogy megy végre, de ehelyett megkérdezte:

- És ki volt az a csaj?

- Milyen csaj? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Hát akibe belé vagy zúgva. Rég volt részem ilyen élettelen szexben, tehát biztos valaki másra gondoltál közben.

Én nem szóltam semmit, mert nem volt kedvem Anettról beszélni, meg kicsit ciki volt, hogy észrevette, hogy nem nagyon voltam itt lélekben szex közben.

- Na, mondd el – nézett rám kíváncsian.

- Mit szeretnél tudni? – kérdeztem kelletlenül.

- Hát hogy ki volt az a lány akibe beleszerettél – mosolygott. – Régen el sem tudtam képzelni rólad, hogy te szerelmes leszel.

- Pedig megtörtént, nagy dolog… - mormogtam.

- Szerintem te most még nem olyan állapotban vagy, hogy a szex segítsen rajtad, hanem inkább a beszélgetés – mondta Fanni.

- Na és ezt szerinted pont veled kéne megbeszélnem? Most ne sértődj meg, de szerinted veled kéne a volt csajomról beszélgetnem, akit az előbb dugtam meg?

- Miért ne? Legalább a beszélgetés lehet jó, ha már a szex nem – vigyorodott el, erre én is elmosolyodtam.

- Hát, azt sem tudom, hol kezdeném el az egészet… - mondtam.

- Majd akkor kérdezgetek. Mivel engem most lefogtál szex közben, gondolom a durvulás nálatok bevett szokás volt, igaz?

- Dehogy – mormogtam. – Én ezt nem nevezném durvulásnak, hogy megfogtam egy kicsit a csuklódat.

- Jó, ez ízlés kérdése, nekem ez már nem fér bele.

- Jól van – hagytam rá.

- Na, mesélj már valamit, miért szerettél bele a lányba? A szex miatt?

- Nem, miért jön mindenki ezzel? – kérdeztem mérgesen.

- Szerintem azért, mert nehéz rólad elképzelni, hogy csak úgy belezúgsz valakibe… Nagyon jónak kell lennie valakinek ahhoz az ágyban, hogy a te figyelmedet felkeltse.

- Képzeld, hét hónapot vártam rá, és csak utána derült ki, hogy milyen az ágyban, szóval nem nyert. De természetesen nagyon jó volt vele a szex, örültem, hogy ő is ugyanolyan perverz, mint én, és nincsenek határok – mondtam.

Például nem szólt rám, hogy ne fogjam le, nem úgy, mint te – de ezt már nem mondtam ki, felesleges volt… többé már úgysem dugok Fannival, azt hiszem.

- Mi az, hogy nincsenek határok? – kérdezgetett. - Na, mondd el, hogy mitől perverz egy nő…

- Miért, hogy nehogy te is olyan legyél? – kérdeztem.

- Nem, hanem mert érdekel, hogy miért tartottad annak.

- Hmm – gondolkodtam. – Ezt így nehéz megfogalmazni. Az összes dugás nagyon szenvedélyes volt, teljesen egymásba voltunk merülve, és tényleg úgy éreztem, hogy nincsenek határok.

- Na jó, de ez nem perverz… a perverz azt jelenti, hogy mást szeret, mint az átlag, olyanra izgul fel, amire a legtöbb ember nem.

- Volt ilyen is, de nem fogom neked elmondani, rendben? Ha a kézlefogás sok volt neked, akkor ettől úgy megijednél, hogy az ablakon át távoznál – mondtam, erre ő elmosolyodott.

- Na, mondj egy példát, nagyon kíváncsi vagyok.

- Azt látom, hogy kíváncsi vagy… neked például az a perverziód, hogy szereted hallani, mit tesznek más emberek a szexben.

- Jaj, olyan hülye vagy… de tényleg mondj valamit, mitől volt perverz ez a lány… - kérte.

- Ezt nem lehet elmagyarázni, hogy miért volt az – mondtam. – A lényeg az, hogy olyan dolgokat csináltunk, amikről nem gondoltam volna, hogy egyhamar kipróbálom; és nem is miattam ment bele, hanem azért, mert élvezte.

- És ezeket ő vetette fel, vagy te?

- Az változó volt… de mivel tudtam, hogy nem sok olyan dolgot tudok neki mondani, amit ellenezne, ezért én is sok mindent kitaláltam.

- Na és ettől jó egy nő az ágyban, hogy mindenben benne van?

- Nem, hanem attól, hogy ő is elmondja, hogy mit szeretne, és őt is érdekli, hogy én mit szeretnék. És látom rajta, hogy élvezi, és nem nekem akar megfelelni azzal, hogy megtesz dolgokat.

- Értem – mondta Fanni.

- Ha már ilyen témák jöttek szóba, én is hagy kérdezzek már valamit…

- Persze, kérdezz csak – bólintott Fanni.

- Neked miért jó, hogy félig idegen srácoknak adod oda magad? Miért jöttél azonnal, amikor hívtalak, miközben több, mint egy éve nem is beszéltünk egy szót sem?

Szemmel láthatóan nem lepte meg a kérdés, így szólt:

- Tudod, úgy érzem, leszarom azt, hogy nem illik egy lánynak érzelmek nélkül lefeküdni valakivel, én ezeken a dolgokon megpróbálok túlnézni. Keresek valamit állandóan, de még nem találtam meg, és hogy addig mi jön, azt nem akarom irányítani, engedem hogy sodorjon az ár.

Én összeráncoltam a szemöldököm ettől az elvont dumától, megkérdeztem:

- Szóval keresed a nagy szerelmet, addig meg kielégíted a testi szükségleteidet? – fordítottam le a saját nyelvezetemre.

- Én nem a szerelmet keresem, hanem a saját életem értelmét, és hátha az ilyen élmények alkalmával jön egyszer csak valami, amitől tudni fogom, merre tovább.

- Aha – bólintottam, mintha érteném. Ő tovább kérdezett:

- És tényleg nagy szerelem volt ezzel a csajjal?

- Igen, mondom, hogy szerettük egymást; komolyan terveztünk egymással, csak elszúrtuk.

- És miért nem küzdesz érte?

- Mert felesleges – mondtam.

- De miért lenne felesleges? – kérdezte. – Én ha végre beleszeretnék valakibe, akkor a fél karomat is odaadnám érte… úgy látom, te nagyon bele vagy esve ebbe a szexistennőbe, hát akkor tegyél érte valamit, hogy megint jó legyen minden.

Én csak nevettem ezen.

- Nem, ez nem olyan egyszerű. Ő nem kér belőlem, amíg ilyen vagyok.

- Na, milyen vagy, meséld el, mi volt… - nézett nagy szemekkel, én meg röviden ismertettem a történetet. – És most tényleg olyan nagy cucc megcsinálni az érettségit? – kérdezte a csaj meglepetten.

- Persze, nekem ehhez semmi kedvem, meg ha megcsinálom, tudom, hogy akkor sem fogok a közelébe érni… neki bejött az élet, ért valamihez, én meg azt sem tudom, merre induljak el érettségi után.

- De te annyira buta vaaagy – mosolygott a csaj, vagyis konkrétan kiröhögött. – Neki van öt év előnye, persze, hogy már jól mennek neki a dolgok. Gondolj már vissza, mi volt veled öt évvel ezelőtt, és ahhoz képest most hol tartasz. Öt év múlva már neked is kialakulna az életed, az alatt sok mindent lehet csinálni, sok mindent meg lehet élni.

Ezen elgondolkodtam, mert volt benne valami, de persze hárítottam.

- Tudom, de nehogy már az legyen egy kapcsolat alapja, hogy van-e érettségim, vagy nincs… - morogtam.

- De nem is ez volt, szerintem ezzel csak bizonyítottál volna neki, hogy akkor tényleg akarsz is tőle valamit és nem csak üres szavak, hogy költözzetek össze. Én tudom, hogy nekem sem tetszett volna, ahogy viselkedsz.

- Jó, neked nem tetszett volna, de azért veled nem is éltünk át olyan dolgokat, mint vele. Na, hagyjuk is ezt.

- Rendben, hagyjuk, de akkor is hülye vagy, mert az igazán fontos dolgokért megéri küzdeni; szerintem a lány semmi másra nem vágyik, mint hogy egy kicsit küzdj érte, hiszen eddig elég könnyen kaptál tőle mindent.

Ez egy kicsit ismét elgondolkodtatott, mert ez talán igaz volt, de hát Anettnek sem kellett értem küzdenie, én ott voltam neki végig, még amikor Angliában volt, én akkor is megvártam őt.

- Oké, köszi a lelki tanácsadást, meg az ingyen pszichológia órát… én most kimegyek deszkázni, el akarok szívni pár cigit, úgyhogy megkérhetlek, hogy menj haza? – kértem olyan kedvesen, ahogy tudtam.

- Ja, megyek, persze, legalább meg tudom nézni a film végét…

- Igen, menj csak, lehet, hogy kielégítőbb lesz, mint ez a két dugás volt… - mondtam.

- Hát azért egyszer elmentem.

- Komolyan? – kérdeztem, tényleg nem vettem észre.

- Jézusom, hát hol járt az eszed? – nevetett fel, majd játékosan rácsapott a homlokomra. – Biztos, hogy nem akarod visszakapni a lányt?

- Biztos, már teljesen letettem róla – mondtam.

Kikísértem őt a metróhoz, aztán mentem tovább, már a deszkán gurultam, és közben zenét hallgattam, végre nem kellett beszélnem. Jó zenék mentek, legalább ennyi örömöm volt. Végigmentem fél Pesten a Duna mentén, az Árpád hídtól a Deákig; ott nyomtam a pályán, amíg bírta a lábam, aztán ráérősen gurulgattam hazafelé szintén a Duna parton. Kihalt volt a város, gondolom mindenki otthon volt, dugta a nőjét, tévézett, élvezte a szombatot.

Ehhez képest én szépen álltam… azt hittem, ha végre megdugok valaki mást, akkor jobb lesz, de nem lett jobb. Sőt, még szarabb lett a helyzet, mert rájöttem, hogy mennyire nem vagyok még túl Anetten. Ahogy róla beszéltem, már az is több izgalommal töltött el, mint az, hogy Fannival szexeltem. Pedig régen jó volt Fannival, bár Anettet tényleg nehéz felülmúlni, még akkor is őt gondolnám a legjobbnak, ha nem lennék belé szerelmes; már első alkalommal is azt éreztem, hogy hú, basszus, ez a csaj nagyon tud…

De nem csak a szex miatt hiányzott nekem, hanem minden más miatt is. Jó volt vele lenni, szerettem vele beszélgetni, szerettem a történeteit, a vicceit; szívesen ismertem meg a múltját és elemezgettem a személyiségét, szerettem, hogy mellettem állt, megbízott bennem, szeretett engem; ahogy érzelmesen rám nézett; meg mindent. Sajnáltam, hogy nem tudtam számára az az ember lenni, akit ő látni akart bennem; sajnáltam, hogy azt hitte, tud rajtam segíteni, hogy meg tud engem menteni önmagamtól, sajnáltam, hogy csalódott bennem. Sajnáltam, hogy most nem vagyok vele, és nem a nyári utazást tervezgetjük, nem a közös lakást keresgéljük, és nem arról beszélgetünk, hogy kik legyenek a tanúk az esküvőnkön, hogy hány gyereket szeretnénk majd…

Azon gondolkodtam, hogyha tudom előre, hogy ennyire szeretni fogom őt, és tudom, hogy ilyen szar vége lesz, akkor megváltoztatnám-e a múltat, hogy ne menjek ki cigizni aznap este a kocsma elé, és soha ne is ismerjük meg egymást.

De tudtam, hogy kimennék cigizni, ezerszer is, mindenképpen.

***

A legközelebbi szar dolog akkor fordult elő velem, amikor hazamentem. Nem Csontihoz, hanem tényleg haza, oda, ahol felnőttem, az újpesti lakótelepre. Március eleje volt, úgy éreztem, szükségem van arra, hogy beszélgessek egy kicsit az anyukámmal, így egy péntek estén átmentem. Mondta anya, hogy fater nem lesz otthon legalább este hétig, tehát öttől mehetek nyugodtan.

A bátyám is otthon tartózkodott, persze nem dugta ki az orrát a szobából, én mentem be hozzá, amikor megérkeztem.

- Na cső Atesz! – köszöntem, amikor benyitottam.

Az ágyán feküdt és egy könyvet olvasott.

- Szia, mondtam, hogy ne hívj így – morogta, de fel sem nézett.

- Én mindig is így foglak hívni – mosolyogtam. – Hogy vagy, testvérem?

- Nem kell ez a stílus, öcsi – morogta.

- Miért, nem a testvérem vagy? – kérdeztem. – Ne legyél már ennyire cseszett unalmas.

Felnézett a könyvből, nagy kegyesen megkérdezte:

- Hogy vagy mostanában? Még mindig az autószerelőnél dolgozol?

- Már rég nem, már egy boltban dolgozom és jobban is keresek.

- Húha – mondta azt tettetve, hogy ez mekkora előrelépés.

- És te már vezérigazgató vagy? – kérdeztem gúnyosan.

- Nem, de szerintem előléptetnek pár hónapon belül – mondta.

- Hú, az cseszett jó – morogtam. – Remélem büszke vagy magadra, hogy mekkora császár vagy; de azért megnézheted magad, hogy péntek este van, és ahelyett hogy egy szexi csajt dugnál, itthon ülsz és olvasol.

- Lehet, hogy neked meg többet kellett volna tanulod és kevesebbet dugnod – monda Atesz.

- Bocs, engem nem elégítettek ki a könyvek. Na megyek, majd még beszélgetünk… - mondtam.

- Feltétlenül – mormogta, azzal újra belemélyedt a könyvbe, én meg távoztam a konyhába.

Anyám már ott ült két bögre teával, az egyik az enyém volt, én elmosolyodtam, és elültem. Értékeltem, hogy anyám legalább nem úgy tekintett rám, mint egy utolsó szarkupacra, hanem normálisan tudott velem kommunikálni anélkül, hogy minden második szava fikázás lenne.

- Na mesélj, mi van veled, kisfiam – mondta anya, én meg meséltem.

 Eleinte mutattam, hogy minden oké, de teljesen jól átlátta, hogy valami bánt, aztán elmeséltem az egész sztorit Anettel, pedig baromira nem akartam. Már március volt, több mint három hónapja szakítottunk, és egy kicsit enyhültek a rossz érzések, de azért elég intenzíven jelen voltak még mindig, és ez biztos kiült az arcomra meg az egész viselkedésemre.

Anyám figyelmesen hallgatott, nem szakított félbe azoknál a részeknél sem, amikor tudtam, hogy azt mondaná, hogy Anettnak igaza volt, hanem csak figyelt. Emiatt nagyon hálás voltam, örültem, hogy végre el tudtam mondani ezt valakinek Miksán és Bencén kívül, akiknek nyilván nem fogok erről a témáról nyáladzani. De most jó volt anyámnak kibeszélni ezt, aki kritikák nélkül tudott végighallgatni.

Tizenhat évesen, szinte gyerekként kerültem el otthonról, gyorsan fel kellett nőnöm; de ilyen alkalmakkor legszívesebben még mindig anyám nyakában sírtam volna, mint egy gyerek. Persze, most nem sírtam, nem is tudtam volna, de erre gondoltam.

- És milyen tanácsot szeretnél? – kérdezte végül anyám. – Egyáltalán mondjak valamit?

- Nem tudom… nem tudom mi van velem. Már három hónapja tart ez, nem érzem magam jól; úgy érzem, vele minden jó volt, de nem tudtam neki megfelelni és akkor már vége is lett. Ez is kiborít, hogy annyira hirtelen lett vége.

- Igen, de a lány idősebb volt nálad, lehet, hogy sok rossz tapasztalat volt mögötte; sok fiú áltatta már őt, ezért túl hamar feladta veled. Lehet hogy sokan hitegették már ilyen dolgokkal, amiből semmi nem lett, és lehet hogy rájuk éveket is várt feleslegesen. Erre tudok gondolni, hogy ezért nem akart így veled lenni. Sajnos az emberek egy idő után már az eszükkel döntenek ezekben a kérdésekben, és nem a szívükre hallgatnak. A rossz tapasztalatok nagyon ott vannak az ember fejében. Ha egyszer már megégette magát ezzel, akkor lehet a következő bármilyen jó, nem mer megbízni a partnerében. Neked ő az első nagy szerelmed, de neki valószínűleg nem te voltál az első.

- Ezt így még nem gondoltam át. Tényleg mondta, hogy régen nem volt sok szerencséje a pasikkal.

- Na, hát persze… ez egy tipikusan ésszerű döntés volt, és biztos hogy azért volt, mert régen nem hallgatott az eszére, és megbánta nagyon.

- Az lehet – mondtam.

Ezért szerettem anyámmal beszélgetni, mert új megvilágításba helyezte a dogokat.

- Azt csinálnám a helyedben hogy megkérdezném tőle, biztos-e benne, hogy jól döntött. Természetesen a legjobban annak örültem volna, ha a kedvéért megcsinálod az érettségit, azzal engem is nagyon boldoggá tettél volna. De ha ez a lány sem vett rá erre téged, akit ennyire szerettél, akkor elképzelésem sincs, kisfiam, hogy végül minek a hatására fogod egyszer végre megcsinálni – sóhajtott anyám, közben az arcomat fürkészte.

Az érettségis dumát meg sem hallottam, leragadtam annál a résznél, hogy kérdezzem meg Anettet, hogy még mindig jó döntésnek tartja a szakítást. Amikor szakítottunk, láttam, hogy nehezen hozta meg ezt a döntést; meg az is arra utal, hogy nem bír elfelejteni, hogy mindig mondta, hogy ne írogassak neki és ne keressem. Ha már semmilyen érzést nem váltottam volna ki belőle, akkor miért zavarta ennyire, hogy még mindig jelen vagyok az életében ilyen formában?

Eszembe jutottak Fanni szavai is, hogy küzdjek érte. Hát, lehet, hogy tényleg elmegyek hozzá, a szemébe nézek, és még egyszer utoljára megkérdezem tőle, hogy biztos nem szeretne-e látni engem soha többé. És ha bármi bizonytalanságot látok rajta, akkor átölelem és rátapadok a szájára, aztán majd meglátjuk, utána hogy reagál.

Ezekből a nagy tervekből nem lett semmi, mert váratlanul hazajött az apám. Nem pittyegett a kaputelefon, már csak az ajtóban csörgő kulcs hangját hallottam. Összeszorult a gyomrom az idegességtől, anyámra néztem, hirtelen ő sem tudta, hogy mit csináljunk, de aztán idemondta nekem:

- Viselkedj természetesen.

Mióta apám kitagadott és elköltöztem otthonról, azóta nem találkoztunk, ezért nem tudtam, most hogyan reagálna a jelenlétemre; és valamiért nem is akartam ezt megtapasztalni. De most úgy nézett ki, hogy szembe kellett vele néznem…

Hallottam, hogy apám becsukja maga után a bejárati ajtót, az előszobában letette a cuccát, majd bejött a konyhába, mivel gondolom látta, hogy ég a villany.

- Na jó est… - köszönt, de nem tudta végig mondani, mert meglátott és elállt a szava.

Hirtelen elkomorult az arca, megkérdezte:

- Te mit keresel itt?

- Mindegy, megyek is… - mondtam, azzal felálltam, de ő közelebb lépett hozzám.

- Azt kérdeztem, mit keresel itt?

- Mit keresnék, csak beszélgettem anyával – mondtam kelletlenül, tényleg menni akartam.

- És az apáddal nem is akarsz beszélgetni? – kérdezte összeszűkült szemekkel, én meg csak bámultam rá, hogy mégis miért csinálja ezt a cirkuszt. Ő nem szólt hozzám, miután otthagytam a sulit, most miért tesz nekem fel ilyen kérdéseket? Ezen annyira felbasztam magam, hogy visszaugattam neki, hiába nézett rám ennyire fenyegetően.

- Nem én voltam az, aki nem akart beszélgetni a másikkal – mondtam.

- És azon nem gondolkodtál el, hogy mit tettél, amiért arra sem méltattalak, hogy hozzád szóljak? – kérdezte apám.

- Ezt ne most beszéljük meg, van most nekem elég bajom – mondtam. – Egyszer leülhetnénk nyugodtan megbeszélni, de látom, hogy most ideges vagy.

- Ideges vagyok, igen? – kérdezte kimérten. – Talán legyek rád büszke, hogy milyen sokra vitte a fiam? Kirúgtak a csapatból, mert egy bajkeverő senkiházi voltál, aztán önmagadtól otthagytad az iskolát. Szerinted melyik szülő akarna ilyen gyereket akár még arra is méltatni, hogy leköpje?

- Nem tudom, de anya úgy látszik, kivétel – mondtam.

- És az sosem érdekelt, hogy az apádnak ennyi szomorúságot okoztál?

- De, nagyon bántam, hogy így alakult, de mégis mit tudjak tenni, meg mondani ha mindig is ennyire hajthatatlan voltál? – kérdeztem.

- Miért, milyennek kellett volna lennem, mondtam volna neked hogy milyen ügyes vagy, hogy félbehagytad az iskolát, meg tönkretetted a futballista karrieredet? Csak amiatt hogy pár semmirekellő kölyökkel cigizhess kint a téren?

- De miután eljöttem itthonról, megálltam a magam lábán, sosem jöttem ide pénzt kérni tőletek, úgyhogy legalább emiatt büszke lehetnél rám, hogy megélek bárhogy, tisztességes munkából – mondtam, erre apám nagyon kiakadt.

- Miért is kellene nekem rád büszkének lennem? Mert elmentél itthonról tizenhat évesen, eldobtad az összes lehetőségedet, amit mi adtunk neked? Lehetőséget arra, hogy sportolj, iskolába járj, tanult ember legyen belőled, és nem kétkezi munkából kell majd eltartanod a családodat, mint nekem? Azért melóztam, és melózok most is, hogy a családomnak meglegyen mindene, te meg ezt egy hét alatt tagadtad meg, mert te a magad ura vagy… Van róla fogalmad, hogy én mennyit dolgoztam azért, hogy eljárj focizni és az iskolában meglegyen minden tankönyved és felszerelésed? Meg ki a fasz vette neked tizenötezer forintért az Adidas futballcipőt, mert a nem tudom milyen hülyegyereknek is olyan van és ezért neked is olyan kell? Van fogalmad róla, hogy az ilyen kiadások akkoriban nem nagyon fértek bele nekünk, de megvettük neked, mert láttam benned a tehetséged, és reméltem, hogy egyszer még a kisebbik fiam többre viszi, mint a hülye apja, aki egész nap csak rakja a csempét!!! Tehát miért kellene nekem büszkének lennem rád, mert semmibe vetted, hogy a szüleid mennyi mindent feláldoztak érted, hogy neked jó legyen? – kérdezte apám szikrázó szemmel.

Beleképzeltem magam a helyzetébe, és nagyon szégyelltem magam; értettem, hogy mi fájt neki, meg miért gondolja, hogy elbasztam a dolgokat… Ennek ellenére így szóltam:

- Az lehet, hogy rosszul döntöttem, de miután otthagytam az iskolát, elmentem itthonról és utána nem vártam el tőletek, hogy ti tartsatok el engem.

- De akkor mi van az elmúlt tizenhat évvel? – kérdezte apám mérgesen. – Szerinted jól esik nekünk, hogy azt a sok energiát, amit belefektettünk abba, hogy neked majd jó legyen, jó állásod legyen, mert tanulhattál, amíg én megszakadtam a melóban, vagy ne adj isten futballista is lehetett volna belőled, mert ahhoz is biztosítottuk neked a hátteret, szerinted jó volt nekünk végignézni, hogy egy semmirekellő utcagyerek lesz belőled? Hogy lógtál az iskolából, hogy kezelhetetlen voltál edzésen, hogy inkább eljártál azzal a bunkó paraszt Miksával cigizni meg hajtani a kis pisis kurvákat, ahelyett, hogy tanultál volna? És szartam volna rá, hogy nem megy a tanulás, vagy hogy csinálsz egy-két csibészséget, de legalább érettségiztél volna le, vagy koncentráltál volna a focira. Ezek a szerencsétlen kis zselézett hajú majmok, akik az NB1-ben sétálgatnak a meccseken, havi fél milliót vagy akár jóval többet is megkeresnek, de te leszartad az egészet, leszartad, hogy a szüleid időt, energiát áldoztak rád, te inkább egy idióta utcagyerek akartál lenni, mintha nem lenne biztos családi háttered.

Ez a hangnem és maga a veszekedés visszahozta bennem a régi emlékeket, hogy ugyanígy kiabált velem, ha elkéstem itthonról, részegen jöttem haza, vagy ha nagyon ritkán hazahoztam egy-egy csajt, vagy ha néha lógtam a suliból, vagy ha cigiztem.

- Lehet, hogyha nem szidtál volna állandóan, akkor nem süllyedtem volna bele ebbe az egész nyomorult, szar életbe, és kinőttem volna egy-két éven belül.

Erre apám eléggé bedühödött, de anyám megelégelte a dolgot, felállt és így szólt:

- Ebből elég legyen! – mondta nekünk, majd apámra nézett. – Tudom, hogy nagyon mérges vagy, de ezt nem így ordibálva kéne lerendezni.

- Nagyon mérges vagyok? – kérdezett vissza apám, majd rám emelte a tekintetét, vicsorogva mondta nekem a következőket: - Engem te nem vádolhatsz meg, te szaros kölyök, hogy miattam lettél egy utolsó senki, mert mindent a segged alá tettünk! Az, hogy lebasztalak, mert hülye voltál, teljesen természetes volt, hiszen egy barom voltál, baromságokkal foglalkoztál a fontos dolgok helyett! Ahelyett, hogy inkább tanultál volna belőle, és abbahagytad volna az idióta életmódodat, otthagytál mindent, ami arra szolgált volna, hogy normális ember legyen belőled!

Én továbbra sem ijedtem meg tőle:

- Így is kibaszott normális ember vagyok, nem bűnözök, rendesen megélek, magamat tartom el! – mondtam.

- Igen, és közben meg minden elromlik körülötted, nem fogsz tudni előrehaladni, mert semmilyen szakmád nincsen, ugyanúgy szar és nehéz fizikai munkából kell megélned, mint apádnak. És pont azt akartam, hogy neked jobb életed legyen, de te szartál bele az egészbe… nekem bizonygathatod, hogy mennyire jól megvagy, de nem foglak téged elismerni, mert leszartad azt az áldozatot, amit a szüleid adtak érted.

- És ki a fasz kérte? Ki a fasz kérte, hogy egyáltalán megszülessek? – kérdeztem mérgesen, láttam hogy apám feje még jobban elvörösödik, de anyám megint közénk állt.

Közben észrevettem, hogy Atesz is kidugta a fejét a szobájából, a konyhaajtóban állt és nézte a műsort. Anyám mérgesen ránk szólt:

- Fejezzétek ezt be, mindketten! – mondta, majd felém fordult: - Norbi, ne pofázz vissza az apádnak, mert igaza van, minden szavával egyetértek! – ezután apámhoz fordult, egy fokkal nyugodtabban megjegyezte: - Pisti, remélem te meg kidühöngted végre magad, és egyszer meg tudsz majd neki bocsátani, és újra szépen tudtok majd egymáshoz szólni.

- Igen, biztosan! – kiáltotta apám. – Én azt sem értem, Éva, hogy te hogy tudsz még szóba állni ezzel a kölyökkel ezek után.

„Mert neki sokkal nagyobb szíve van, mint amit te megérdemelnél” – gondoltam, de ezt nem mondtam ki, akkor azt hiszem lerepült volna a fejem.

- Apa, ne idegesítsd magad ezen a hülyén, még erre sem érdemes – szólt Atesz nagy bölcsen, karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodva.

- Kussolj, Ati, te egy kibaszott punci vagy! – kiáltottam.

- Na elég!!! – kiáltotta anyám, szegény már nagyon kivolt. - Én nem hiszem el, hogy ezt nem lehet emberibben megbeszélni; ez az a család, amit megálmodtunk?

Apám anyámra nézett, elfintorodott, majd rám emelte a tekintetét:

- Ezt ettől a kölyöktől kérdezd – mondta, azzal kiment, hallottam, hogy csapódik a nagyszoba ajtaja, végül Atesz is elhúzta a belét.

Anyámra néztem, láttam, hogy végtelenül szomorú, meg akartam ölelni, de így szólt:

- Ne, most hagyj, majd lenyugszom egy idő után… annyira csalódtam bennetek – mondta.

Én csak sóhajtottam.

- Akkor én lépek is… és ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – mondtam, és mivel erre nem mondott semmit, kimentem az előtérben, felhúztam a cipőmet, felvettem a kabátomat és a hátizsákomat, a fejemre tettem a baseballsapkámat, majd fogtam a deszkámat is.

- Szia… - néztem vissza a konyhába, de anyám semmit nem mondott, ezért kimentem.

„Ez az a család, amit megálmodtunk?” – visszhangzott bennem, miközben sétáltam lefelé. Elővettem a telefonomat, megkerestem Miksa számát, tudtam, hogy ma este kegyetlenül be akarok rúgni, hogy felejtsek el mindent, felejtsem el egy kicsit, hogy mekkora selejt vagyok és hogy milyen szar itt minden.

***

Három óra múlva egy házibuliban üldögéltem a kanapén Miksa társaságában, már megittam pár felest, most meg egy üveg sört kortyolgattam, végre éreztem, hogy már nem fáj úgy az élet. Amikor elértem Miksa barátomat, mondta, hogy pont egy lakótelepi házibuliba hivatalos, és jöjjünk együtt, én meg mentem vele, nekem tök mindegy volt, hol cseszek be. Egész sok embert ismertem, szinte mindenki újpesti volt, voltak itt volt osztálytársak általánosból, haverok a lakótelepről, stb… de nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni. Este tizenegy körül járhatott az idő, szerintem már mindenki részeg volt; vedeltek, táncoltak, mindenki nagyon jól elvolt a maga világában.

Sosem beszéltem meg apámmal azokat a dolgokat, amiket most a fejemhez vágott, úgy látszott, három év összes keserűségét sikerült most rám borítania nagy örömömre. Tényleg fasz voltam, hogy visszaugattam neki, mert most teljesen azt éreztem, hogy ezt apámmal már soha nem lehet helyrehozni, de nem bírtam, hogy sértegetett. És hiába adott meg nekem mindent, azért azzal nagyon sokat el is vett, hogy rengetegszer baszogatott kamasz koromban. Hiába hiszi azt, hogy semmi szerepe nincs neki az én elzüllésemben, egy kicsit azért mégis van. Ha hagyta volna, hogy kitomboljam magam, hogy éljek egy kicsit, és nem lett volna velem ilyen szigorú, akkor lehet, hogy mindenki sokkal könnyebben viselte volna az én tinédzser éveimet. Én sem lázadtam volna annyira, ugyanis nem hiszem, hogy elszaladt volna velem a ló, ha egy kicsit engedékenyebb lett volna velem. Igen, nálam az lett volna a megoldás, ha engedékenyebb lett volna velem, de hát ezt nem láthatta előre, ő nem ilyen szabályok szerint élt, és valamilyen szinten megértettem, hogyha nem tetszett neki a viselkedésem, akkor erre nem tudott szépen reagálni.

Elgondolkodtam, ha az én kölyköm is olyan lenne kamaszként, mint amilyen én voltam, akkor mit tennék. Azt hiszem, megpróbálnék vele többször elbeszélgetni, de nem csak én, hanem a feleségem is, ugyanis nekem mindig is fontos volt, hogy anyámmal tudjak beszélgetni… és hátha így tudunk hatni rá. Ha nem, akkor viszont engedni kell, hagy csinálja, amit akar, mert nem lehet megakadályozni azt, aminek meg kell történnie; lehet hogy végül egész pozitív dolgok fognak kisülni a történetből. De egy biztos, nem tagadnám ki a gyerekemet amiatt, ha otthagyná az iskolát, inkább csak megpróbálnám a helyes útra lökdösni. De semmiképpen nem az a megoldás, hogy nem szólok hozzá egy szót sem. Talán csak akkor tudnám leszarni, ha ő is teljes mértékben leszarna engem, de velem faterral nem ez volt a helyzet, a veszekedéseket leszámítva azért egész jól elvoltunk; akkor változott meg minden egy villámcsapásra, amikor kirúgtak a csapatból meg amikor otthagytam a sulit.

Nem akartam belegondolni, hogy miért fordult fel körülöttem a világ, jókedvűre akartam inni magam, mintha ez mindent megoldana, és nem lenne rossz holnap józanul rádöbbenni, hogy minden ugyanolyan szar, mint ahogy hagytam.

- Te, most már mesélsz arról, hogy mit csináltatok a huszonöt éves ribivel az ágyban, most már úgysem jártok, már nem titok, nem? – kérdezte Miksa.

- Mit érdekel az téged? – kérdeztem vissza.

- Miért ne érdekelne, hát nagyon kíváncsi vagyok, mit tudott egy ilyen tapasztalt csaj. Oké, hogy amíg jártatok, nem mondtad el, de most már szabad a gazda, öreg.

- Hát nem egészen, ehhez az egészhez továbbra sincs semmi közöd.

- Na, mondd már el… - kérte Miksa, én meg csodálkoztam, hogy miért olyan aberrált mindenki, hogy a szexuális életemről faggatózik.

- Hagyj már békén baszd meg – morogtam, azzal nagyot húztam a sörből. – Legyen elég annyi, hogy annyira kibaszott jó volt vele a szex, olyan jó, amilyet te el sem tudsz képzelni. Ilyen élményed neked sosem lesz, mert egy pöcs vagy, és csak arra használod a nőket, hogy felhúzd őket a farkadra.

- Miért, te mi másra használtad őt?

- Én szerettem őt, érted, bassza meg? – kérdeztem vissza, és leszartam, hogy ezt elmondom. Miért ne mondhatnám el, ki nekem Miksa hogy megítéljen… - Ezért vagyok ennyire szarul, mert elveszítettem életem szerelmét, vágod? De honnan tudhatnád te ezt… ahogy azt sem tudhatod, milyen cseszett jó érzés a szerelmeddel kefélni, és nem egy útszéli ribanccal, aki háromszor lehányta a kabátodat, mielőtt be tudnád neki tenni.

Ezen a szövegen Miksa meglepődött egy kicsit, de gyorsan összeszedte magát és adta tovább a vagányt.

- Dehogy voltál te szerelmes, egyszerűen csak elvakított egy kicsit, hogy jól bánt a farkaddal.

- Egy nagy szart… vártam rá hét hónapot, amíg külföldön volt, és akkor még fogalmam sem volt, milyen lesz az ágyban… Szerinted csak úgy egy jó kefélés reményében vártam volna bárkire is hét kibaszott hónapot? Már amikor először megláttam, akkor tudtam, hogy beleszerettem, csak mivel eddig még nem volt velem ilyen, azt sem tudtam, mi lehet ez. De tényleg, én őszintén mondom, hogy éld át azt, hogy milyen kurva jó beleszeretni valakibe, és cseszettül nem akarod senkinek sem elmondani, hogy mennyire isteni volt vele a szex, mert kurvára senkinek semmi köze hozzá, ez csak rád meg rá tartozik.

- Na, nem értem mi van veled, haver, azt hiszem, túl sokat ittál, és szükséged van friss pinákra – mondta Miksa, majd a nappali közepén táncoló lánycsoportra mutatott.

- Milyen friss pinákra, ember? Attól, mert még fiatalok, már végigment rajtuk fél Újpest; tudom, mert ismerem őket – mondtam. – Nem is merném beléjük tenni a farkam, mert félnék, hogy elkapok valamit, amit egy életen át nem bírnék kikezeltetni.

- Nem olyan régen még nem voltál ilyen válogatós.

- De megváltoztam, érted, baszod? – kérdeztem. – Már nem jelent élményt, hogy beteszem egy részeg ribancnak, hát miért nem lehet ezt elfogadni?

- Na jól van, most húzok a gecibe, nekem jók még ezek a részeg ribancok – mondta, azzal felállt és odament a csajokhoz.

Én csak iszogattam egyedül, reméltem, hogy senki nem akar idejönni hozzám; nincs kedvem most elzavarni a nőket. Hátradőltem és becsuktam a szemem, tudtam, hogy elvileg Anetthez akartam menni, hogy megkérdezzem, biztos, hogy jó-e így külön, de már letettem róla. Cseszett nagy lúzernek éreztem magam, én, aki a család szégyene voltam, nem is érdemlem meg, hogy bármi jó is történjen velem. Nem akartam most azon filózni, hogy miért ment tönkre körülöttem minden, miért hagyott ott a csaj, akit szerettem; miért utál az apám és miért nem szeret a testvérem… Örvénylettek bennem a gondolatok, mindenféle rossz és mindenféle jó… milyen jó lenne most, hogyha kinyitnám a szemem, Anett állna felettem mosolyogva, megsimogatná az arcomat és azt mondaná, ez az egész csak egy rossz álom volt.

Körbenéztem, láttam, hogy semmi sem változott, nekem meg már elegem volt ebből a fásultságból, úgy éreztem, ideje lépnem innen a picsába.