2016. április 18., hétfő

7. fejezet

Pénteken délután fél hatkor Anettel a buszmegállóban találkoztunk a Stadionoknál, én vártam rá vagy két percet, mire végre megjelent.
- Na szia, megvettem a jegyeket – mondta azzal felmutatta nekem a két jegyet.
- Jól van, nem én vagyok az ellenőr – mosolyogtam, azzal megcsókoltam. – Tehát el tudtál jönni időben…
Végignéztem rajta, rögtön munkából jött, az irodai ruhája volt rajta, fekete feszülős nadrág és fehér ing, amire rávett egy fekete bőrkabátot, igazán szexi volt így.
- Hát látod, hogy itt vagyok – mondta. – Különben is, bementem reggel nyolcra, meg minden nap legalább két órát túlórázom, úgyhogy leszállhatnak rólam.
- Jaja, igazad is van. Indulás előtt még el tudok szívni egy cigit?
- Igen, van még idő – mondta.
Cigizés közben megkérdeztem, mennyi volt a buszjegy, hogy visszaadhassam neki a részemet.
- Hagyd, ezt fizetem én – mondta.
- Ne hülyéskedj már… - mordultam fel.
- De komolyan – mondta határozottan. – Én hívtalak el, tehát fizetem a jegyedet.
- Jaj, ne csináld már ezt, tényleg…
- Te ne csináld, hogy azt hiszed, mert te vagy a férfi, mindent neked kell fizetni.
- Hát de nem is neked kellene ezeket fizetned.
- Már így is jóval több dolgot fizettél te, szóval szerintem hagyjuk ezt az egészet.
- Jó, akkor majd meghívlak valami étterembe – mondtam, persze ennek nem nagyon örültem, mert biztos drágábban jövök majd ki, mint a buszjeggyel, de nem érdekelt.
- Nem kell, sőt mondtam, hogy van egy rakat pénz a SZÉP kártyámon, már azt sem tudom, mire költsem, szóval majd eszünk abból étteremben.
Ez válasz olyan szinten nem tetszett, hogy hirtelen nem is mondtam semmit, csak elfintorodtam.
- Milyen jó, hogy neked mindened megvan, és nem jelent semmit, ha meghívlak kajálni – mondtam aztán.
Ő csak vállat vont.
- Éltem már úgy, hogy kölcsön kellett kérnem, hogy ki tudjam fizetni a fűtésszámlát, és nem volt túl jó buli, úgyhogy inkább ez, mint az, ha nem gond. De értékelem a kedvességedet – mondta.
- Jó, csak ez szar, hogy nem tudlak úgy elvinni valahova, hogy tudom, hogy ez neked nem nagy dolog, mert bármikor megengedheted magadnak.
- Ez hülyeség, mert az hogy elmegyünk együtt valahova, azért jó, mert együtt vagyunk, és nem azért, mert kifizetted nekem… egyedül biztosan nem járnék étterembe.
- Értem – mormogtam, annyira nem győzött meg.
Nekem nem esett jól, hogy ő akarja fizetni a dolgokat, hiába volt jóval több pénze, mint nekem. Laurával mindent felesben fizettünk, azzal semmi bajom nem volt; de Anettnél más volt a helyzet, neki sokkal jobban meg akartam felelni. Igen, lehet hogy az öt év korkülönbséget akartam ezzel mindenáron kompenzálni, de így egyszerűen nem érezném jól magam, ha ő fizetne mindent magának. Ilyenkor hirtelen nem értettem, hogy miért van rám szüksége; de persze tudtam, hogy a szeretetet nem pénzben mérik, és szar is lenne, ha csak ki akarna használni, de nem értettem, hogy tud rám felnézni, ha tudja, hogy nincs rá szüksége, hogy bármit is megvegyek neki, meg azt is tudja, hogy nem állok annyira jól anyagilag, mint ő.
Érdekes volt ez az egész, mert jogos volt a kérdés, hogy egy olyan nő, aki bármit megvehet magának miért van egy átlagos anyagi helyzetű sráccal, és tudtam hogy azért van velem, mert szeret velem lenni, de ez az egész egy kicsit szar volt nekem, hogy én anyagilag nem tudok neki támaszt nyújtani.
Persze, tudtam én előre, hogy mit vállalok, és nem is akartam, hogy kisebbségi komplexusom legyen mellette, de akaratlanul sem tetszett nekem ez a helyzet.
- Legalább tudhatod, hogy nem a pénzedért vagyok veled – mondta aztán.
- Amiatt nehéz lenne – mondtam.
- Akkor meg ne rágódj ezen többet… Megvettem a jegyedet, mert én hívtalak meg Egerbe.
- Jó… köszönöm – mondtam.
Kivette a kezemből a cigit, és szívott egyet belőle. Kívülről nézve nagyon furcsa volt ez a kapcsolat, hogy egy ilyen nő miért van együtt egy ilyen sráccal, de amikor a szemébe néztem, és láttam, hogy hogyan néz rám, akkor az eloszlatott bennem minden kételyt; teljesen természetes volt, hogy mi együtt vagyunk.
Az úton nem történt sok minden, kényelmetlen volt a busz, nem fért el a lábam rendesen. Én főleg zenét hallgattam, Anett meg egy könyvet olvasott, de aztán kikaptam a kezéből és elkezdtem neki hangosan felolvasni hülyeségeket, amiket én magam költöttem. Kérdeztem is tőle, hogy hogy bírja ezeket az utazásokat, ő erre azt mondta, hogy most hogy itt vagyok és így viselkedek, még nehezebben.
- Na kösz szépen, hát ezért jöttem veled… - mormogtam. – Amúgy mikor érünk oda, nagyon kényelmetlen ez a buszozás.
- Hát két óra az út, ebből már eltelt negyven perc, szóval még egy óra húsz perc – mosolygott Anett.
- Nagyon jó – sóhajtottam. – Na és amúgy mit fogunk majd csinálni holnap, hova szeretnél majd elvinni?
- Gondoltam menjünk el kirándulni, aztán megnézhetnénk az egri várat, azért azt illik látni, ha már Egerben vagy.
- Igen, én is teljesen így gondolom – vigyorogtam. – Meg megnézzük, hova jártál középiskolába, elmegyünk a Dobó István Gimnáziumba.
- Mikor mondtam én neked, hogy oda jártam? – csodálkozott Anett.
- Nem mondtad, de gondoltam így nevezték el a város egyetlen középsuliját.
- Milyen „egyetlen középsuliját”? Jártál te már Pesten kívül más városban?
- Jaj nyugi, csak szívatlak. Meg gondolom a Gárdonyi Géza utcában laksz, és sok a török étterem mindenfelé.
- Igen, kár hogy már 1699 óta nincsenek törökök Magyarországon.
- Jó, tudom, de te ezt így vágod?
- Jó vagyok töriből – mondta.
- Örülök hogy abban is jó vagy – mosolyogtam kajánul. – De amúgy maradtak török építmények a városban?
- Persze, majd megnézhetjük azokat is.
- Rendben, ki ne hagyjuk – gúnyolódtam. – Na és amúgy mit lehetett Egerben csinálni suli után, hogyan szórakoztál?
- Hát drágám, attól mert még kisváros, Egerben is sok mindent lehetett csinálni. Például suli után kézilabda edzésre jártam vagy pedig spanyol órára, szóval minden nap akadt valami. Meg simán kint maradhattunk sokáig a barátokkal a városban mert viszonylag biztonságos környéken laktunk; nem kellett attól félni, hogy bajunk esik. Hétvégén elmentünk kocsmába a belvárosba, vagy kimentünk néha vízilabdameccsre is, szóval azért el tudtam foglalni magam.
- Nem is hangzik rosszul – mondtam.
- Igen, nagyon jó volt, de így visszatekintve olyan, mintha egy másik életben történt volna, annyira megváltozott minden.
- Hát igen, elhiszem – mondtam, tudtam, hogy ezzel a barátnője elvesztésére célzott.
Hosszas kanyargás után nyolc körül megérkeztük Egerbe; már sötét volt, fáradt és nyűgös voltam; a kajáláson, fürdésen és az esti szexen kívül semmihez nem volt kedvem. Ehelyett meg Anett szüleivel kell bájologni, elvileg az anyja készít nekünk valami vacsorát, így velük kell majd beszélgetni az asztalnál. Nem voltam hozzászokva ezekhez a családi eseményekhez, nálunk csak kb. tizennégy éves koromig volt divat, hogy összeül a család és beszélgetünk, utána én már mindig leléptem a haverokhoz, nem otthon jópofiztam a családdal. Lauráéknál sem ez volt a helyzet, az anyja meg a sárkány nagyanyja nem erőltették, hogy összeüljenek együtt.
Tartottam attól, hogy Anett szülei kikérdeznek engem mindenféle faszságról, és hát az én életem egyáltalán nem olyan, hogy bármivel is tudjak büszkélkedni… az egyetlen jó dolog amit elértem az az volt, hogy egy olyan nő, mint a lányuk, szóba állt velem, de hát ezt mégsem mondhattam nekik. Szóval egyáltalán nem volt kedvem ehhez az egészhez, de még mindig inkább ez, mint egész hétvégén egyedül dögleni otthon. De legalább holnap nem leszünk otthon, és a nagy közös családi ebédet megúszom.
A buszozás után a változatosság kedvéért busszal mentünk be a kertvárosba a szülők családi házához. Szép, rendezett környék volt, amiről látszott, hogy gazdagok lakják, bár a sötétség miatt nem tudtam annyira megfigyelni a környezetet.
- Na, ez az – mondta Anett, amikor megálltunk az egyik kapu előtt.
- Jól van – mondtam, tőlem aztán bármelyik ház lehetett volna, a sötétben mindegyik egyformának tűnt. – Na csapassuk akkor. Szeretnék minél hamarabb túlesni ezen, hogy aztán végre csak kettesben lehessünk, és nyugi legyen.
- Rendben, majd rövidre fogjuk anyáékkal, ígérem – mosolygott Anett.
- Úgy legyen – mondtam.
Bementünk a kertkapun, aztán meg a bejárati ajtón.
- Sziasztok! – kiáltotta Anett, amikor beléptünk az előszobába.
Nemsokára megjelent az anyja, látszott rajta, hogy már készenlétben volt, minden másodpercben számított az érkezésünkre.
- Hát megjöttetek? – kérdezte mosolyogva.
- Nem, még Pesten vagyunk – mondta Anett, aztán megölelte az anyját, majd felém fordult. – Bemutatom a barátomat, Norbit.
Én vigyorogtam, mint egy hülye, és kezet fogtam az anyjával, akit, mint megtudtam, Júliának hívtak. Vörös hajú, középkorú nő volt, nem volt olyan magabiztos, mint Anett, inkább szerényebb asszony benyomását keltette, de barátságos volt; mosolyogva mondta, hogy szólítsam Julinak.
- Na, szólok apádnak is, hogy megjöttetek – mondta aztán Anettnek. – Csak most megy az Egyenes beszéd, az elől nem könnyű elrángatni – azzal bement a nappaliba.
- Még mindig nézi azt a szart? – kérdezte Anett.
- Minden este nézi – szólt vissza az anyja.
Mi letettük a két utazótáskát, Anett levette a kabátját, én meg a pulcsimat, majd adott nekem egy papucsot, amit itt tudok hordani.
Ekkor megjelent az apja, első látásra szigorú embernek tűnt, de aztán kiderült, hogy egész jófej.
- Na hello – szólt nagy komolyan, előbb nyújtott nekem kezet, minthogy Anettet üdvözölte volna.
Bemutatkoztunk, őt Zsoltnak hívták; nagydarab, mackós külsejű ember volt őszülő hajjal, de azért nem tűnt egy lusta kanapéhuszárnak. Első látásra egyikükről sem hittem volna, hogy gyógyszerészek voltak.
Zsolt megölelte Anettet, megkérdezte az ilyenkor szokásos dolgokat, hogy milyen volt az út, fáradtak vagyunk-e, stb, majd hátba veregetett engem és így szólt:
- Érezd otthon magad, ne legyél megszeppenve, hozott már haza sokkal rosszabbakat is ez a lány…
Én erre nem tudtam mit mondani, csak mosolyogva bólintottam.
- Na, gyertek majd enni, ne szarakodjatok sokat, mert már így is sokat vártam az ételre – mondta, azzal ő is visszament.
Mi Anettel fogtuk a táskáinkat, felmentünk az emeletre a szobájába, és becsukta az ajtót. Legalább kétszer akkora volt a szobája, mint ahol én töltöttem a fiatalságomat, nem tipikus lányos helyiség volt, olyan kellemes volt az egész, illett hozzá. A falak sárgára voltak festve, volt egy nagy ágy, íróasztal, könyvespolc, ruhásszekrény, de azért az látszott, hogy nem volt napi használatban a szoba.
- Ez most mit jelentett faterodnál, szimpatikus vagyok neki, vagy sem? – kérdeztem.
- Szerintem az vagy, de amúgy ne foglalkozz vele, csomó hülyeséget beszél – mosolygott.  – Én most átöltözöm, mert reggel óta ebben a cuccban vagyok.
- Jól van, én átöltöztem otthon, nekem nem kell – mondtam, azzal leültem az ágyra.
Ő szekrényhez lépett, kivett egy pólót meg egy nadrágot, én néztem, hogy levetkőzik, amikor már csak egy bugyi volt rajta, így szóltam:
- Hmm, gyere, ülj az ölembe.
- Majd később, szívem… – mondta, azzal sajnos felvette a pólót.
- Most semmi máshoz nincs kedvem, minthogy végigdöntselek az ágyon, megdugjalak, és aludjunk – mondtam.
- Csak egyszer dugnál meg? – vonta fel a szemöldökét.
- Egyelőre igen, most hulla fáradt vagyok. De hajnalban aztán folytatnánk… te kis telhetetlen.
Ő erre elmosolyodott, aztán felvette a nadrágot is. Én odaléptem hozzá, megcsókoltam, közben megfogtam a mellét; aztán átölelt, és olyan vággyal viszonozta a csókot, hogy egy idő után éreztem, túl szűk lesz a nadrág…
- Na jó, lehet, hogy nem csak egyszer duglak meg – mondtam aztán.
Nem szólt semmit, csak újra megcsókolt, én az arcát simogattam, a másik kezemmel továbbra is a mellét fogdostam.
- Most tényleg muszáj lemenni? – kérdeztem.
- Essünk túl rajta… - mormogta.
- De ez olyan gáz ott üldögélni a szüleiddel, miközben én csak is arra fogok gondolni, hogyan foglak majd szétkefélni.
- Hú, mindig úgy beindítasz, ha ezt mondod – mosolygott, majd hozzátette: - De apám jelenlétében szerintem nem fogsz erre gondolni.
- Ja, pedig sokkal kellemesebb gondolat, mint hülyeségekről beszélgetni.
- Tudom… és én is megszoktam, hogy nem kell azt tenni, amit mások akarnak, de most mégis csak az ő házukban vagyunk.
- Hát jó… meg majd este mindent bepótolunk.
         Kis idő után, amikor megnyugodtunk mindketten, lementünk a szülőkhöz a konyhába. Én levettem a sapkámat, mielőtt az asztalhoz ültem volna; ne gondolják, hogy milyen bunkó vagyok. Zsolt már ott ült, mi is leültünk, aztán Juli hozta az ételt, szerencsére normális kaját csinált, sonkás melegszedvicset; nem lett volna kedvem semmilyen pacalpörkölt-szerű hülyeséghez.
         - Na és hogy megy a munka, nem szakadsz meg? – kérdezte Zsolt Anettől, tehát megint jöttek a felesleges és unalmas kérdések.
         - Jól megy, és ahhoz képest, hogy napi tíz órát dolgozom, nem is vagyok annyira fáradt – mondta Anett.
         - Túlhajszolod magad, szerintem napi tíz óra az rengeteg… - aggodalmaskodott Juli.
         - Gyorsan telik az idő – mondta Anett.
         - Azért hidd el, hogy sokkal jobb lenne neked a gyógyszertárban – folytatta Juli, én meg magamban morgolódtam, hogy miért kell rögtön ilyen faszságokkal fárasztani, Anett is így volt ezzel.
- Na jó, szerintem hagyjuk ezt… Mondtam már, hogy nem akarok a gyógyszertárban dolgozni.
- De nem kellene napi tíz órát dolgoznod – mondta Zsolt.
- Ja, és mi van a szombattal? – kérdezte Anett.
- Tudod jól, hogy három hónapja felvettük Jucikát, majd ő dolgozik szombaton – legyintett Zsolt.
- Igen, és sokkal jobb lenne, ha Juci helyett te dolgoznál ott, sajnos néha elég hülyeségeket csinál – tette hozzá Juli.
- Oké, de nem fogok a gyógyszertárban dolgozni, mert otthagytam az iskolát, és nem fogok visszamenni… Különben jó nekem most a munkahelyemen, szeretem ezt csinálni.
- Jól van, jól van, fejezzük be ezt… - mondta Zsolt. – Csak anyád sajnos mindig elfeledkezik magáról – nézett Julira jelentőségteljesen.
- Na, apa azért téged sem kell félteni, ha az én kioktatásomról van szó – mondta Anett. Én csodálkoztam, hogy szüleinek nem mesél azokról a dolgokról, amikről nekem, például hogy az ő csapata nyert valami negyedéves díjat; mintha előttük nem is akarna beszélni a munkájáról, hiszen mindegy mit mond, úgysem ismerik majd el.
- Jó, hát én csak jót akarok neked, de ha ez így neked jó, akkor rendben van a dolog – mondta, aztán rám nézett. – Na beszéljünk inkább arról, hogy hol ismerkedtetek meg.
- Egy szórakozóhelyen – mondtam.
- Vagyis inkább kocsmában – javított ki Anett, én meg örültem, hogy nem akarja jobb színben feltűntetni a dolgokat, ezért aztán én sem tettem.
- Hát ott is lehet szórakozni – mondtam. – De igazából a kocsma előtt találkoztunk, én kimentem cigizni, Anett meg már kint volt.
- Remélem ő nem cigizett! – kapta el a lényeget Juli.
- Jaj, dehogy, isten ments… - mondtam kissé ironikusan, de nem vették észre.
- Ne is cigizzen, ha már végre egyszer leszokott róla… - mondta Zsolt, én meg Anettra néztem.
- Na, nem is tudtam, hogy cigiztél régen.
Ő csak vállat vont, Zsolt felelt helyette:
- Igen, akkor szokott rá, amikor meghalt a barátnője, nehéz időszak volt… bár az is igaz, hogy már előtte is néha néha rágyújtottak együtt, szóval nem volt meglepő, hogy utána rászokott. De szerencsére, mivel a szülei annyit rágták a fülét, abbahagyta.
- Nem miattatok hagytam abba – mondta Anett.
- Jó igen, de nagyon segített az is, hogy állandóan mondogattuk, nem? – kérdezte Zsolt.
- Erre inkább nem mondok semmit – mormogta Anett.
Egy kis szünet után Zsolt megtörte a csendet, úgy látszik nem nagyon bírt csöndben maradni:
- És holnap mit fogtok csinálni?
- Arra gondoltam elmegyünk kirándulni, meg várost nézni – mondta Anett.
- Aha, és mivel mennétek?
- Busszal, gondolom, mi mással – mondta Anett.
Én nem álltam meg, hogy meg ne szólaljak:
- Jaj de jó, megint buszozunk…
- Hát vigyétek el a kocsit! – ajánlotta Zsolt.
- Na hagyjuk ezt, én nem fogok vezetni – mondta Anett, mire Zsolt így szólt:
- Nem is kell neked vezetned, majd vezet a barátod… - azzal hozzám fordult: - Van jogsid, nem?
- Van persze – mondtam. – Tényleg ideadná nekem az autóját?
- Hát még jó… - mondta Zsolt. – Én is tudom, milyen rossz a buszon zötyögni, én a motorral húzok egy kis gázt, és már ott is hagyom azt a nagy lomha büdös buszt… szóval vigyétek csak az autót. Hacsak nem akarod vinni az egyik motort, de az nekem kell holnap, úgyhogy nem adom.
- Motorra nincs jogsim – mondtam.
- Nem is baj… - mondta Juli. – Örülök, hogy Anett végül nem kapott rá erre, azért a motor sokkal veszélyesebb.
- Ugyan már, akkor miért akarsz tavasszal mindig inkább motorral jönni a Tescoba és nem autóval? – kérdezte Zsolt a feleségétől, majd újra hozzám fordult: - És motorozni nem akarsz majd? Sokkal praktikusabb néha az autónál, ha dugó van, simán elmegyek a kocsik mellett… Néha átmegyek Miskolcra a haverokhoz kártyázni, sokszor beáll a főút, de én csak elsuhanok a tehetetlen autósok mellett.
- Hát értem, de mostanában biztos nem akarok motorozni, egyelőre autót szeretnék venni – mondtam.
- Na, és milyet? – kérdezte.
- Még nem tudom, majd megnézem, milyenek vannak, ha aktuális lesz – mondtam.
- Na, de azért csak van valami, amit szeretnél…
- Amit szeretnék, az egy Subaru Impreza, de arra nyilván nincs pénzem – mondtam.
- Pedig az jó választás lenne, egymillió környékén már vannak használható darabok – mondta Zsolt, én meg azon tűnődtem, mikor lesz nekem egymillióm egy autóra. – Aztán megveszed azt, és kicsit még költesz rá, akkor nagyon jó kocsi lesz belőle. Én is egymillióért vettem az autómat, költöttem már rá egy keveset, de már majdnem minden rendben van vele…
- Azt inkább ne részletezd, Zsolti, hogy mennyit költöttél az autóra, mert abból már kétszer is felújíthattuk volna a házat – mondta Juli. – A motorok árából meg vehettünk volna egy-egy jó autót a gyerekeknek is.
- A gyerekek majd megveszik maguknak az autót, ha akarják – mondta Zsolt.
Anett erre csak a szemét forgatta, de nem szólt semmit. Nemsokára megettük a kaját, illedelmesen megköszöntük, majd visszamentünk a szobába.
- Nem volt olyan vészes, de azért tudják, hogyan stresszeljenek téged – mondtam Anettnak.
- Ehhez értenek a legjobban – mondta. – Meg milyen kedvesek voltak, hogy rólad alig kérdeztek, csak lökték a saját baromságaikat.
- Nem zavart, hogy nem kérdeztek rólam semmit, most mégis mit tudtam volna mondani?
- Nem tudom, de sokkal normálisabban viselkedtek volna, ha nem a saját bajaikat lökték volna már megint… Na mindegy; menjünk fürdeni, hogy minél hamarabb aludjunk.
- Aludjunk? – néztem rá csodálkozva. – És a szexszel mi lesz?
- Na, így értettem… - mondta, azzal a szekrényhez lépett, és kivett két törölközőt. – Van itt fent is egy fürdőszoba, ezt csak a miénk, mert anyáék a lentit használják, meg nekik ott van a hálószobájuk is.
- Na, ez jól hangzik, hogy nem járkálnak fel, mert nem fognak ránk nyitni szex közben – vigyorogtam.
- Hát igen – mosolygott ő is.
Ahogy kiléptünk a szobából, lentről felszólt Juli:
- Anett, nem jöttök le megnézni a kertet?
- Most, a sötétben? – kérdezett vissza Anett értetlenül.
- Hát felkapcsolom a kinti villanyt. Ültettem új növényeket, múltkor meg sem nézted őket, meg az új csemetefákat se láttad.
- És biztos, hogy ezt most azonnal látni kell?
- Hát holnap úgysem lesztek itthon, most meg eszembe jutott.
- Jó, mindjárt – mormogta Anett, majd hozzám fordult: - Én lemegyek, addig úgysem hagy békén, amíg meg nem néztem… te fürödj meg addig, aztán utána lefürdök én is gyorsan.
- Jaj, de én veled akartam – mormogtam.
- Tudom, de jobb, mintha neked is a kertet kéne bámulnod. Na sietek – mondta, azzal elindult le.
- Hát siess is – mondtam.
Így tehát egyedül zuhanyoztam, pedig Anettel jobb lett volna, úgy terveztem, hogy már itt is csinálunk majd valamit… Amikor elkészültem és kiléptem a fürdőszobából, ő akkor ért fel a lépcsőn.
- Na, hát erről már lemaradtál – mondtam.
- Miről, a fürdésről? – kérdezte értetlenül.
- Nem, arról hogy megdugjalak a zuhanyzóban – mondtam.
- Jól van, majd jövök nemsokára – mosolygott, azzal megcsókolt.
- Jó, hát gyere, tényleg – mondtam, én is megcsókoltam, majd visszamentem a szobájába.
Mivel nem tudtam mit csinálni, negyed óráig nézelődtem a cuccai között, amiket kint hagyott a polcon; volt két fénykép, amin megakadt a szemem. Ő volt rajta egy szőke lánnyal, aki gondolom Fruzsi volt, ültek egy padon és beszélgettek; mindkettő ugyanazon a helyszínen készült pár perc eltéréssel. Kb tizenhét évesek lehettek; néztem Anettet, hogy már akkor is egész jó nő volt, bár sokat változott azóta, kifinomultabb lett a stílusa. A másik lány sem volt csúnya, sőt, egész szép volt ő is… Szar érzés lehet Anettnek, hogy ezek a régi szép idők már sosem jöhetnek vissza, mert meghalt a barátnője. Én ha ránézek a régi képekre, vagy visszagondolok a régi hülyülésekre az általános iskolai osztálytársakkal, vagy pedig megnézem a deszkázós képeket és elfog a nosztalgia, akkor bármikor fel tudom hívni a haverokat, hogy na gyertek, találkozzunk megint...
Éppen a CD-it nézegettem, amikor bejött végre a szobába; fürdőköpenyben volt, a ruháit ledobta egy székre.
- Linkin Park? – mutattam fel az egyik CD-t.
- Hát igen, régen az volt a kedvencem, még a logójukat is magamra akartam tetoválni – mondta, és idejött hozzám.
- Jobb, hogy nem tetted – mondtam.
- Ja, mert csak neked lehet tetkód, ugye?
- Nem, de gagyi tetkóért kár fizetni – mondtam. – Nekem már nem is voltak nagyon CD-im, mert az mp3 lett elterjedt, mindent letöltöttünk, és annyi volt.
- Igen, én meg ha zenét akartam hallgatni, meg kellett vennem a CD-ket, és volt rajta kb 3 jó szám… Mondjuk a Linkin Park a kivétel, nekik az egész albumuk tele volt jó zenékkel.
- Oh, igen, az tuti – gúnyolódtam. – És miért voltál Linkin Park-rajongó, tetszett neked valamelyik csávó?
- Dehogy, mondtam, hogy nekem a szőke kék szemű pasik tetszettek mindig is – mosolygott Anett. – Mint Beckham, Leonardo DiCaprio vagy Paul Walker.
- Aha, vagy mint én – mondtam, azzal adtam egy puszit az arcára.
- Hát persze.
- Mondták már amúgy, hogy hasonlítok Paul Walkerre – vigyorogtam rá magabiztosan. Ezt egyébként egy csaj mondta még pár éve, akit csak úgy futólag megkeféltem; szóval nem nagyon kellett volna ezzel dicsekednem, de hát valamivel fel kellett vágnom.
- Azért annyira nem hasonlítasz rá, de talán egy picit… - mondta Anett az arcomat vizsgálva.
- Te is hasonlítasz ám egy kedvenc színésznőmre – mondtam, ő rögtön tudta, hogy valami faszságot készülök mondani.
- Na ne mondd – mormogta. – És kire?
- Hát, ő nagyon tehetséges… felnőtt filmekben játszik.
- Igen, sejtettem, hogy ide fog ez vezetni – mondta.
- De nyugi, nem jobb, mint te – vigyorogtam.
- Jaj, hogy megnyugtattál…
Én visszatettem a CD-t a helyére, majd megláttam, hogy mellette még kazetták is vannak, kivettem egyet.
- Azt a kurva, ez meg micsoda? – tettem a hülyét.
- Jól van, látom, nagyon vicces kedvedben vagy most…
- Na, hát nem tudhatom, mi ez, nekem ilyen egyáltalán nem volt.
- Oké, jól van, neked csak mp3ad volt, örülj neki… én még szenvedtem a walkmannel, mindig bénázni kellett, hogy vissza tudjam tekerni a kedvenc számaimat.
- Na, ha a walkman is megvan még akkor akár múzeumot is nyithatnál itt – vigyorogtam.
- Na jó, azt hiszem, mára elég lesz a hülyeségekből – mondta, kivette a kezemből a kazettát, és visszatette a polcra.
- Jól van, bébi, nem akartalak megbántani – vigyorogtam továbbra is.
- Hát, lesz mit jóvátenned, az biztos.
- Rendben… Kimegyek még fogat mosni – mondtam, azzal a táskámhoz léptem és előkerestem a fogkefémet.
- Jaj, ne mondd már, hogy nem intézted el eddig – nyávogott Anett.
- Nyugi, már csak pár perc, aztán elintézlek téged is – vigyorogtam, azzal kimentem a fürdőszobába.
Gyorsan lerendeztem a fogmosást, aztán visszamentem a szobába. Már nem égett a villany, csak egy kislámpa fénye volt az egyetlen fényforrás. Anett az ágy előtt állva várt engem; fekete bugyi, melltartó és necc harisnya volt rajta, a tipikus „Gyere és dugj meg”-tekintetével méregetett, egy pillanatra földbe gyökerezet a lábam a látványtól. Azonnal beindult a fantáziám, hogy mi mindent fogok majd tenni vele…
- Hmm basszus, ki akarsz készíteni? – kérdeztem, majd odamentem hozzá.
- Miért is?
- Mert aludni is akartam éjszaka, de így egész éjjel állni fog a farkam – néztem végig rajta.
- Nem baj, majd gondoskodom róla – mosolygott.
- Hmm, igen, tudom… én is rólad, az biztos – azzal megcsókoltam.
Ő átölelte a nyakam, én is átöleltem a derekát, majd a fenekét kezdtem simogatni, közben nyelve izgatóan játszadozott az enyémmel. Nem sok kellett, hogy végigdöntsem őt az ágyon, onnantól meg már nem volt megállás.

***

Tényleg fent voltunk egész éjjel és szexeltünk. Egyébként is teljesen be voltam rá indulva, de ahogy láttam rajta, hogy ő is mennyire kíván engem, még kevésbé tudtam neki ellenállni. Már nagyon jól tudtuk, hogy mi okoz örömet a másiknak, emiatt nagyon élvezetesek voltak az együttléteink.
Már hajnalodott, keresztben voltunk az ágyon, én rajta feküdtem, csókolóztunk és simogattuk egymást.
- Olyan jól fel tudsz izgatni… - mondta. – Ilyenkor teljesen belefeledkezem az érzésbe, semmire nem gondolok, csak hogy milyen jó… ezt még senki nem tudta elérni nálam.
- Te is fantasztikus vagy – vigyorogtam. – Nem gondoltam volna, hogy tényleg nem alszunk egy percet sem… de ezt hozod ki belőlem.
Ő elmosolyodott, a hajamat kezdte simogatni, közben csodálattal pásztázta az arcomat.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi… csak azon tűnődtem, hogy milyen jó pasi vagy – mondta, és tudtam, hogy ezt komolyan gondolja.
- Te is nagyon jó nő vagy – mondtam, azzal megcsókoltam, közben a haját simogattam, aztán megpusziltam az arcát és a nyakát, majd a szemébe néztem: – Szeretlek.
- Már úgy vártam, hogy mondd… én is szeretlek – azzal átölelte a vállamat és megcsókolt.
Én végigsimítottam a derekán, majd megkérdeztem:
- Hmm, tényleg szeretsz?
- Persze, mi ez a hülye kérdés…
- Csak olyan hihetetlen az egész, hogy együtt vagyunk, és hogy ilyen jó minden.
- Jaj, milyen érzelmes lettél - mosolygott. – De nekem is ritka dolog az életemben, hogy boldog vagyok.
Tovább csókolóztunk, aztán nemsokára újra egymásnak estünk, mintha eddig nem is történt volna semmi. Mindig elérte nálam, hogy újra és újra annyira megkívánjam, hogy azt érezzem, rajta kívül semmi nem létezik; örültem, hogy ő is így érez velem kapcsolatban. Hosszan és szenvedélyesen dugtunk, élveztük minden percét; nem érdekelt, hogy fáradt voltam, hogy fájt a testem, mert az érzés túlment mindenen. Amikor elélvezett, beletúrt a hajamba, a körmével végigsimított a nyakamon… éreztem a heves szívverését; a lélegzetét a bőrömön; az egész testét, ahogy az orgazmus a hatalmába kerítette. Megcsókoltam, aztán már én sem bírtam tovább… egy pillanatra elkaptuk egymás tekintetét; azt kívántam, minden maradjon így és örökre ennyire szeressük egymást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése