7. fejezet

VII. fejezet

Szombat reggel 9-kor keltem, megreggeliztem, és összepakoltam mindent, ami a kiránduláshoz kellhet, Jay mondta, hogy szeretne egész nap maradni, szóval így készüljek. Csináltam pár szendvicset, beraktam a hátizsákomba még két pulcsit is, mert igaz, hogy most jó idő volt, de estefelé a hegyekben elég hideg tud lenni. Még kerestem egy plédet is, arra az esetre, ha nem akarnánk a koszos földre leülni vagy lefeküdni…

Miközben pakoltam a szobámba, a sarokban álló gitárra tévedt a tekintetem, hirtelen megsajnáltam őt, hogy nem vihetem magammal. Eddig minden egyes napot elvesztegetettnek éreztem, amikor nem tudtam zenélni, és azért most is egy kicsit szomorú voltam emiatt, de azzal győzködtem magam, hogy egy nap nem a világ…

Tíz előtt öt perccel elindultam le a lépcsőn, anya éppen jött ki a konyhából, megkérdezte:

- Hova ilyen korán?

- Ja, hát csak megyek az egyik barátommal kirándulni… - mondtam.

Anya felvonta a szemöldökét.

- Egy barátoddal? Persze, biztos fiú van a dologban.

- Hát igen, kitaláltad… - mondtam. – Na, de most már akkor megyek is.

- Be sem mutatsz neki? – kérdezte anya kíváncsian.

- Majd ha komoly lesz – mondtam, azzal elindultam az ajtó felé, anya jött utánam.

- És nem kéne tanulni? – kérdezte.

- Már rajta vagyok – mondtam.

- Biztos ez, Mia? – kérdezte anya. – Tudod, hogy szeretném, ha legalább az érettségi meglenne.

- Hát azt én is szeretném, ne félj… - mondtam.

- Mia, ha nem érettségizel le, elbúcsúzhatsz a szabadságodtól, bezárlak a szobádba, és egész nyáron tanulnod kell – mondta anya.

- Ja, mert veled is ezt csinálták, ugye? – fintorodtam el.

- Nem viccelek… Szedd össze magad egy kicsit, jó?

- Jól van, akkora béna még nem vagyok, hogy ne legyen meg az érettségi – nyugtattam meg őt, de inkább magamat.

- Reméljük, Mia… - sóhajtott anya.

Eszembe jutott, amit Jay mondott, hogy beszélnem kéne a szüleimmel a jövőmmel kapcsolatban.

- Figyelj, majd amikor ráérsz, beszélgethetnénk… - mondtam.

- Én ráérek, te vagy az, aki mindig rohan valahova – mondta anya.

- Jó, ez igaz. Na, majd ha egyszer sokáig itthon leszek, akkor beszéljünk… - mondtam. – Most megyek, szia.

- Szia – mondta, gyorsan megöleltük egymást, én kiléptem az ajtón, de mielőtt bezártam volna, utána szóltam:

- Majd ne leskelődj az ablakon keresztül! – mondtam.

- Akkor leskelődök, amikor akarok! – mondta anya, majd becsukta az ajtót.

Hát igen, ebben igaza van, megvan hozzá a joga… Kimentem a járdához, vártam, hogy Jay megérkezzen, végül öt perc késéssel ért ide, ismét Brad kocsijával jött.

- Szia, ne haragudj, hogy késtem – mondta, amikor kiszállt.

Sportosan öltözött fel, térdig érő fekete rövidgatya volt rajta, fehér pólóval, és a tegnapi baseball sapka sem hiányzott.

- Jól van, semmi gond… - mondtam.

Idejött hozzám, és megölelt, majd a táskámat berakta a hátsó ülésre, mi is beszálltunk, majd elindultunk.

- Látom, Brad megint ideadta a kocsit – mondtam.

- Ja, megint egymást boldogítják Beckyvel, szóval szerintem egész nap megint bent lesznek. Brad ezért ilyen kövér, mert sosem mozdul ki otthonról, és még azt a rövid távot a munkahelyére is kocsival teszi meg.

- Azért nem nevezném kövérnek – mondtam.

- Hát, akkor majd csak lesz kövér, ha így folytatja – mondta Jay.

Én megértettem Bradet, minek csináljon olyan dolgot, amit nem szeret… De ezt nem mondtam Jaynek, nyilván úgysem érti meg Brad rock and roll életvitelét.

Egy közeli kisebb hegyhez mentünk kirándulni, a hegy lábánál szálltunk ki a kocsiból. Mondta Jay, ha felérünk, nagyon szép lesz a kilátás.

- Mit hoztál a hátizsákban? – kérdezte, amikor ideadta nekem, majd ő is felvette a sajátját.

- Hoztam szendvicseket, egy plédet, és két pulcsit, ha hideg lenne.

- Ja, én is pont ezeket hoztam – mondta Jay, majd kézen fogott, és elindultunk fel egy erdei ösvényen.

- És te gyakran jársz ide kirándulni? – kérdeztem.

- Nem, már nagyon régen nem voltam. Eddig az összes hétvégén otthon döglöttem, mert annyira kifárasztott az utazás és a munka. Ezért is jó, hogy itt vagy te, a  barátnőm, így legalább van energiám programokat szervezni – mondta, én nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem:

- Szóval te a barátnődnek tekintesz engem? – néztem rá.

- Igen… - mondta, megálltunk, rám nézett. – Tudod, én nem szeretem az ilyesmit kimondani, de nekem evidens volt, hogy együtt vagyunk, miután a koncert után hazakísértelek.

- Ja rendben, legközelebb azért majd nekem is szólj – mosolyogtam.

- Azt hittem te is tudod – mondta Jay.

- Jó, valamit sejtettem – mondtam, mire ő megcsókolt.

Én hozzábújtam, átöleltem a derekát, ő átkarolta a vállamat, sokáig álltunk így egymást csókolva, nagyon jó volt érezni őt.

Végül így szólt:

- Na, szerintem menjünk, mert így sosem érünk fel – mosolygott rám.

Én csak bólintottam, túlságosan el voltam még varázsolva, hogy meg tudjak szólalni, ezután folytattuk utunkat felfelé.

***

Egy óra alatt meg is érkeztünk a hegy tetejére, útközben Jay levette a pólóját, mert állítása szerint melege volt, de szerintem csak engem akart elkápráztatni izmos felsőtestével. Én igyekeztem nem túl feltűnően bámulni, mindenesetre nagyon tetszett nekem, mert soha nem voltam olyan sráccal, akinek ilyen jó teste lett volna.

 Fönt, a sziklás kövekkel tarkított hegycsúcson végre leülhettünk, leterítettük mindkét plédet, hogy nagyobb helyünk legyen, de felesleges volt, mert szorosan összebújva ücsörögtünk.

- Általában nem szoktam ilyen témákat feszegetni, de mégis szeretném megkérdezni… volt már komolyabb kapcsolatod? – kérdezte Jay.

- Mit értesz komoly alatt? Ami tovább tartott egy hétnél? – kérdeztem.

- Igen, így értettem – mondta Jay. – Meg ahol már történtek dolgok.

- Volt egy-két elég rövid kapcsolatom, és volt egy egy évig tartó is, de annak már régen vége. És történtek dolgok, olyanok is, amiknek nem kellett volna. Bár gondolom te most a szexre céloztál, de az is megtörtént – mondtam.

- Értem… És az, hogy régen vége, mit jelent? – kérdezte Jay.

- Ha jól számolom, körülbelül egy éve szakított velem – mondtam.

- Gondolom ez rossz emléket hagyhatott benned – jegyezte meg.

- Egyáltalán nem – mondtam. – Sőt, örültem is neki, hogy meglépte a szakítást, elég zűrös kapcsolat volt, tele veszekedésekkel. Közös bandát alapítottunk, és ez mindig jó alapot adott a vitáknak. Mindig rám akart erőltetni olyan dolgokat, amit nem akartam, de aztán szerencsére magától lelépett, és nem kellett törnöm a fejemet, hogy hogyan dobjam ki.

- És hány éves voltál ekkor, tizenhat? – kérdezte Jay.

- Igen, kb. amikor betöltöttem a tizenhetet, akkor lett vége.

- És azóta egyedül voltál? – kérdezte.

- Igen… De nekem jó volt így, összeszedtem magam, eldöntöttem, hogy milyen utat szeretnék járni az életben – mondtam.

- Megértem, nekem is volt egy barátnőm, aki mindig megpróbálta befolyásolni, hogy mit csináljak, hova menjek… Leginkább azt szerette volna, ha mindig vele vagyok, de ez ugyebár a hip-hop miatt kivitelezhetetlen volt. Emiatt folyton vitáztunk, aztán szakítottam vele.

- Sosem értettem az ilyen nőket, hogy miért nem bírják elfoglalni magukat… - mondtam.

- Ez egyértelmű, a céltalanság miatt… Mindenki megkap mindent a szüleitől, a TV-ből is árad a szemét, miért akarna ilyen kényelmes élet mellett bárki bármit is csinálni? Már nem azért mondom, de sokkal több a szegénységből felemelkedett sportoló, mert nekik ez volt az egyetlen lehetőségük a szórakozásra, és nem toltak mindent a seggük alá, tudták értékelni a sikert.

- Ez jó meglátás… - mondtam. – De nektek sem voltak anyagi gondjaitok gyerekkorodban, nem?

- Nem, azok nem voltak, de nem éltünk nagyon jól. Azért is szerettem volna csinálni a hip-hop-ot, mert otthon nem volt semmi érdekes, csak a TV, az meg nem volt elég nekem, nem akartam belesüllyedni ebbe a tehetetlen életbe.

- Igen, engem sem érdekel se a TV, az internet is ritkán, attól függ, mit nézek. A húgom a zsebpénzéből vett egy I-Phone-t, én annak idején egy évig egy saját zongorára spóroltam… Szóval engem egyáltalán nem érdekel, hogy mostanában mi a divat, én a saját álmaimat szeretném megvalósítani.

- Igazad is van… A mai gyerekeknek ott az internet, és már elfelejtenek élni, nem derül ki, hogy miben jók… - mondta Jay.

- Mondjuk, ha ennyi eszük van, meg is érdemlik – mondtam.

- Ez is igaz… - mondta Jay.

- És mi újság a te régi kapcsolataiddal? – kérdeztem.

- Két hosszabb kapcsolatom volt, az egyik tizenhéttől tizennyolc éves koromig tartott, azután meg szinte rögtön összejöttem egy másik lánnyal, vele másfél évig voltam együtt. Utána kisebb próbálkozások voltak, de a meló miatt nehéz volt összehozni.

- Az utóbbi időben te is egyedül voltál? – kérdeztem.

- Igen, én is éltem az életemet, dolgoztam, időm sem nagyon volt… De most örülök, hogy itt vagy te – mondta, azzal megsimogatta az arcomat.

- Én is örülök neked… - mondtam. – Tudod, te elég más vagy, mint az előző barátaim – mondtam, bár magam sem tudom, hogy miért mondtam meg neki.

- Ezt hogy érted? – nézett rám érdeklődve.

- Eddig azt láttam rajtad, hogy ugyanúgy állsz hozzá a legtöbb dologhoz, mint én, bár az is igaz, hogy nem ugyanazokat a dolgokat szeretjük, de ez most mindegy is… Az előző barátaim, de főleg az egy éves kapcsolatomban a srác egyszerűen őrültek voltak, és nekem már egyáltalán nem kell ez vad életstílus.

- Ezek főleg rockerek voltak, ugye? – kérdezte Jay.

- Hát igen, ha meg nem is rockerek, de teljesen elvont figurák voltak, akik nem ebben a világban éltek, és ezt rossz értelemben értem. Például az előző srác is mindenen kiborult, nem lehetett hozzászólni, és ezt egy év alatt nagyon meguntam. De persze, szerettem is, mert kissé elvakított, hogy ő zeneileg milyen tehetséges, meg milyen jó gondolatai vannak, de azóta már felszállt a lila köd.

- Akkor volt egy ilyen „tombolós” időszakod is? – kérdezte Jay.

- Nem nekem, hanem a srácnak, én meg a koncert utáni buliban vártam, hogy mikor kerül olyan állapotba, amikor már állni sem tud a lábán, és kerítsek valakit, aki hazavisz minket. Ez nem fordult elő olyan sokszor, de mai fejjel már nem mennék bele semmi ilyesmibe. Én nem is szeretem a zűrös dolgokat.

- Én sem – mondta. – De azért unatkozni sem fogsz mellettem.

- Azt gondoltam – mosolyogtam.

- Amúgy, ha már itt tartunk, nekem sem volt még olyan barátnőm, mint te – szólt Jay, én kíváncsian vártam, mit fog mondani. - Úgy értem, hogy nem volt olyan lány, aki ennyire pontosan tudta, hogy mit szeretne kezdeni az életével, és tett is a céljai eléréséért. Engem senki sem értett meg, hogy miért ilyen fontos nekem a hip-hop, de neked ez természetes, hogy fontos neked, amit csinálsz. Szóval a többi csaj csak lopta a napot, és elpazarolta az életét, a fölösleges energiáikat meg rajtam vezették le jó kis veszekedések formájában. Nekem nagyon tetszik, hogy ilyen vagy.

- Aranyos vagy – mosolyodtam el. – Én is örülök, hogy megláttuk egymásban, ami fölött eddig mindenki átsiklott.

Ő átölelt, én szorosan simultam hozzá. Nagyon jó volt itt fent, a kilátás valóban lélegzetelállító volt, egy nagy tó terült el a hegy lábánál, körülötte fák, ameddig a szem ellátott. Nagyon régen voltam már ilyen békés környezetben, és örültem is, hogy végre lehetőségem nyílt erre. Szinte biztos voltam benne, Jayjel nem fogok balhékba keveredni, mint annak idején Dave-vel. Úgy éreztem, lassan kezdek beleszeretni Jaybe, pedig ezt legelőször el sem tudtam képzelni…

A nap további részében még sokat beszélgettünk, aztán egymást átölelve feküdtünk a pléden, néztünk ki a fejünkből, de aztán egymással is foglalkoztunk. Nem volt semmi komoly, csak simogattuk egymást, felfedeztük egymás testét. Én a hátát, mellkasát simogattam, nagyon jó volt megérinteni őt, ő meg a pólóm alatt kikapcsolta a melltartómat, és benyúlt alá. Ennél tovább nem mentünk, örültem, hogy egyelőre ő is megelégedett ennyivel. Nem mintha nem kívántam volna őt, de nem szerettem volna azonnal odaadni magam neki. Bár tudtam, hogy nemsokára már én sem bírom ki, hogy így taktikázzak…

Csak estefelé indultunk haza, mire megérkeztünk a házunk elé, már be is sötétedett.

- Nagyon jó volt veled – mondta Jay, amikor kiszálltunk a kocsiból, és ideadta a hátizsákomat.

- Én is nagyon jól éreztem magam… - mondtam, megigézve néztünk egymás szemébe.

- Nincs is kedvem holnap elmenni – mondta, azzal átölelt.

- Akkor vigyél magaddal – mosolyogtam.

- Jó lenne… De akkor szerdán eljössz majd, ugye?

- Persze, de meg kell dumálnom Bradékkel, nem tudom, mennyire fogják támogatni, hogy kihagyom a próbát.

- Ha valami gond lesz, csak szólj nekem, majd én beszélek vele… Nem jövünk gyakran hazai pályára, szeretném, ha legalább most látnál.

- Rendben, nem rajtam múlik… - mondtam.

Jay fölém hajolt, és megcsókolt, engem ismét teljesen elvarázsolt, tudtam, hogyha oda kerül a sor, képtelen leszek ellenállni neki.

Elköszöntünk, előtte nekem adta a baseball sapkáját, hogy legyen valami emlékem róla. Persze, csak viccelt, de jól esett, hogy mégis ideadta.

Néztem, ahogy távolodik a kocsival, a szívem összeszorult a gondolatra, hogy csak szerdán látom őt legközelebb. Elhatároztam, hogy mindenképpen elmegyek a fellépésére, akár tetszik Bradnek, akár nem.

***

Hétfőn este próba után megpróbáltam beadni Bradéknek, hogy szerda este elszabadulnék a próbáról, de természetesen Brad hallani sem akart róla, Adam és Will érdeklődve figyelték a párbeszédet.

- Mia, a szabályok mindenkire vonatkoznak, szombat-vasárnap azt csinálsz, amit akarsz, de a hétköznap szent, az a zenéé – mondta.

- Jó, tudom, legközelebb nem is hagynám ki a próbát, de ez most fontos lenne – mondtam.

- Hát ez nem igaz, legközelebb arra hivatkoznál, hogy most elengedtelek, miért ne engednélek el máskor is… Most lesz Jay ugrabugrálása, igaz, azt akarod megnézni? – kérdezte szemrehányóan.

- Igen, olyan nagy baj ez? Ki tudja, mikor jönnek legközelebb Denverbe, szeretném látni őt – mondtam.

- De mi sem kéredzkedünk el a csajaink miatt, ez a szabály ugyanúgy rád is vonatkozik. Ennyi erővel Adam és Will is elmehetnének, hogy a nőikkel szeretnének lenni.

- De az más, a ti barátnőitek itt laknak a városban, próba után bármikor láthatjátok őket, Jay meg alig van itthon – mondtam.

- Hagy menjen már el… - szólt Adam. – Legalább mi is lazíthatnánk aznap.

- Adam, egész hétvégén lazítasz, ne kezdd már te is! Ha megnyerjük a tehetségkutatót, kiadhatunk egy lemezt, ahhoz meg legalább tizenkét számot össze kéne hoznunk, most meg mennyi van? Három, vagy négy, szóval kibaszott sok munka vár még ránk, senki nem megy sehova! – kiáltotta Brad.

- Egy nap sem lehet kivétel? – kérdeztem.

- Mia, azt hittem, neked sokkal fontosabb a banda, mint az alkalmi fiúzgatások… - mondta Brad. – Inkább a dalszerzéssel foglalkozz, mint a pasizással.

- Tizennyolc éves vagyok, mit vársz tőlem? – kérdeztem. – Egy évig csak otthon ültem, dalokat írtam, próbákra jártam, szeretnék most már egy kicsit „fiúzgatni” is, a te szavaiddal élve.

- Ez igaz, Brad, Mia jóval fiatalabb, mint mi, meg kellene értenünk őt – mondta Will.

- Igen, fiatalabb, vagyis éretlen – morogta Brad.

- Hát szerintem meg az lenne gáz, ha ennyi idős koromra már teljesen kiéltem volna magam – mondtam.

Ismét Adam szólalt meg:

- Jaja, mellesleg Braddy, ebben a korban te is összepisilted magad egy csajért, emlékezz csak… - vigyorgott.

- Oké, akkor Mia, válassz, vagy a banda, vagy a szabad élet… - morogta Brad.

- Az előző bandámmal én is ilyen voltam, el is menekültek előlem… - mondtam.

- Hagyd már, Brad, miért kéne választania? – kérdezte Will. – Jól megvolt nekünk is a kettő egymás mellett.

- De az más volt – mondta Brad. – Már huszonnégy évesek vagyunk, úgy gondolom, ezen a tehetségkutatón vagy sikerül az áttörés, vagy lehúzhatjuk magunkat a WC-n. Ezért dolgozunk lassan nyolc éve, hogy egy ilyen sikert elérjünk, hogy ingyen kiadhassunk egy lemezt. Aki most, ezekben a hetekben inkább a párkapcsolatát választja a zene helyett, az ne kerüljön a szemem elé.

- Igazságtalan vagy – mondtam. – Tudod jól, hogy nekem a zene mindennél többet jelent.

- Akkor bizonyítsd be – mondta Brad.

- Nem fogok bizonygatni egy olyan dolgot, ami teljesen nyilvánvaló – vágtam vissza.

- Mia, te még az otthoni próbálkozgatásokon kívül semmit sem tettél le az asztalra, ahhoz, hogy a közönség is elismerje, amit csinálsz, ahhoz ennél jóval több munka szükséges. De nem is hiszem el, hogy ezt magyaráznom kell.

- Jó, nem tudok mit mondani. Szerintem abból nem lenne semmi gond, ha egyszer nem lennék itt – mondtam.

- Nem is lenne, de itt most az elvekről van szó – mondta Brad, Adam erre elnevette magát:

- Nem hiszem el, hogy te beszélsz itt elvekről, mintha te szent lettél volna – mondta.

- Kuss legyen, Adam, ez más helyzet, a tehetségkutató előtt semmilyen kifogást nem fogadok el, se tőletek, se Miától – morogta Brad.

Sóhajtottam, felálltam, majd a hátamra vettem a gitáromat.

- Na jó, én most, megyek, jó éjszakát! – mondtam, azzal kimentem.

Szomorú voltam, mert nagyon szerettem volna látni Jayt szerdán, és neki sem akartam csalódást okozni azzal, hogy nem megyek el. Viszont Bradnek igaza van, én is így reagáltam volna pár héttel ezelőtt, ha az ikrek el akarták volna lógni a próbát. A tehetségkutató nagyon fontos volt nekem, ha csakugyan a zenével szeretnék hosszú távon foglalkozni, minden lehetőséget meg kell ragadnom, nem szabad magam azzal hitegetni, hogy „majd legközelebb”…

Amikor hazaértem, felhívtam Jay-t, röviden felvázoltam neki, mit mondott Brad.

- … szóval kb. azt mondta, választhatok, vagy a „fiúzás”, vagy a banda – mondtam.

- Majd beszélek vele – mondta Jay.

- És nagy baj lenne, ha nem mennék el? – kérdeztem.

- Miért, nem szeretnél eljönni? – kérdezte Jay egy árnyalattal hűvösebben.

- Dehogynem, de azt sem szeretném, ha kitennének a bandából.

- Megijedtél Bradtől? Téged lehet, hogy tud ijesztgetni, de engem ugyan nem, átlátok rajta. Úgysem fog kirakni, tudja jól, hogy nélküled szart sem érnek, hülye lenne megválni tőled, csak zsarolni próbál… - morogta Jay.

- Jó, akkor próbáld meg megbeszélni vele, de ha nem sikerül, akkor maradok próbán.

- Szóval így kivonod magad a döntés alól? – kérdezte Jay.

- Igen, mert nem akarok közöttetek egyensúlyozni. Az a baj, mindkettőtöknek igaza van a saját álláspontjában, és bárhogy cselekszem, valakit úgyis megbántok.

- Jó, ha esetleg nem tudsz eljönni, a fellépés után tudunk találkozni?

- Mikor lesz vége? – kérdeztem.

- Szerintem fél tíz körül szabad leszek.

- Jó, ebben az esetben lelépek kilenckor – mondtam. – Jay…

- Tessék?

- Azt hittem, hogy meg fogod érteni, hogy dolgom van, én sem rángatnálak el egy edzésről – mondtam.

- Mia, tudom… Inkább a tény zavar, hogy nem leszel ott. Különben, mondd meg őszintén, mit szeretnél jobban, próbálni, vagy velem lenni? Mert ha próbálni, akkor nem piszkállak tovább, és elfogadom, de ha inkább el akarsz jönni, akkor tényleg próbálj meg eljönni, mert nem nagyon jövünk már Denverbe.

- Jó… Amúgy ha választani kell, veled szeretnék lenni – mondtam.

- Akkor majd megoldjuk – mondta Jay. - Beszélek Braddel, és ha akarja, ha nem, gyere el, nem fog téged kirakni.

- Rendben, Jay… De légy szíves, próbálj meg úgy beszélni vele, mintha erről én nem tudnék, nem akarok még nagyobb balhét – mondtam.

- Jó, rendben, így lesz. Ha meg így sem enged el, eljövök érted, és megszöktetlek, és ezt Bradnek is megmondom – mondta Jay valamivel vidámabb hangon.

- Benne vagyok – mosolyodtam el.

- Hiányzol… - sóhajtott Jay.

- Te is nekem… - mondtam.

- Na jól van, álmodj szépeket, legrosszabb esetben szerdán késő este látjuk egymást.

- Már nagyon várom, hogy találkozzunk – mondtam.

- Én is… Szia, kicsim.

- Szia drágám – mondtam, majd letettem a telefont.

Nagyon reméltem, hogy megoldódik valahogy ez a huzavona… Hirtelen arra gondoltam, mennyivel egyszerűbb volt minden, mielőtt megjelent Jay, csak próbára kellett menni, és ennyi… viszont majd meghaltam, hogy láthassam őt.