Bevezető

A legszebb évek

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Nagy László:
KI VISZI ÁT A SZERELMET 

Akkor még nem értettem.

Apám ragasztotta ki ezt a verset a bejárati ajtó belső oldalára, azt mondta, eszerint éljünk. Érjük el a céljainkat.

Azt mondta, neki az volt a célja fiatalabb korában, hogy legyen családja, legyen hol lakni, lehetőleg azon a környéken, ahol felnőtt, Újpesten. Neki ez teljesült, de azt is hangoztatta, hogy ha nekünk ennél merészebb álmaink vannak, akkor addig ne adjuk fel, amíg el nem érjük.

Ez mind szép és jó, csak nekem nem nagyon voltak céljaim.

Erről szól ez a visszaemlékezés, az életem azon részéről, amikor még senki és semmi nem volt elég fontos; és végül kik segítettek ahhoz, hogy értelmet találjak az életben.

***

Még azelőtt otthagytam a gimit, mielőtt Nagy Lászlóhoz ért volna a tananyag. Egész pontosan a tizedik osztály utáni nyáron, a tizenhetet éppen betöltve döntöttem el, hogy nem megyek vissza a suliba. Mivel tizennégy éves korom óta minden nyáron dolgoztam, úgy gondoltam, bejárni dolgozni sokkal egyszerűbb mint tanulni, ráadásul sokkal több értelme is van, mert legalább kapok érte a pénzt. Akkoriban rúgtak ki a focicsapatomból, ez rátett egy lapáttal a jó hangulatomra; ezután még kevésbé érdekeltek az olyan kötelező faszságok, mint a tanulás; ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl dolgozni fogok. Szerencsére mindig volt munkám, mert már kiépítettem bizonyos kapcsolati köröket, de csak olyan egyszerű munkák akadtak, mint a zöldségesnél, gyárban, vagy autószerelő műhelyben segédkezni. Persze nem voltam bejelentve, de nem érdekelt, hihetetlen királynak éreztem magam, hogy én már ilyen fiatalon pénzt keresek, amíg a többiek totál haszontalanul az iskolapadot koptatják.

A nagy döntésem után egy hónappal el kellett hagynom a családi fészket, a helyet, ahol felnőttem, mert az apám annyira berágott rám, hogy nem szólt hozzám egyáltalán. Én nem bírtam elviselni ezt a frusztrációt, és mivel amúgy is volt pénzem, leléptem otthonról. Anyámmal jóban maradtam, néha felmentem hozzá beszélgetni, amikor apám nem volt otthon, de apámat tudatosan kerültem. Anyámmal mindenről el tudtam beszélgetni, de természetesen ő sem örült annak, hogy otthagytam a sulit, gyakran kérdezgette tőlem, hogy „Norbi, mi lesz így veled, kisfiam?”. Persze én nem sokat törődtem anyám aggodalmaival, örültem, hogy egyáltalán szóba állt velem valaki a családban. Volt egy négy évvel idősebb bátyám is, Attila, aki mindig is jófiú volt, jól tanult, lediplomázott építészmérnöki szakon, jó állása volt, szóval ő volt a példa, akit apám szerint követnem kellett volna. Vele sosem voltam jóban, mióta otthagytam a gimit, ő is „megharagudott” rám, vagyis totálisan a faterom pártját fogta, ezzel is kifejezve a felsőbbrendűségét. Atesszal mindig is különböztünk egymástól, én a sportokat szerettem, ő meg olvasni és tanulni szokott, én jó voltam a nőknél, ő meg csak nagyon ritkán csajozott, és akkor sem fogott ki valami jó nőket. Mondhatjuk persze, hogy én sokkal helyesebb voltam, mint a bátyám, de az a helyzet, hogy Atesz is jóképű lett volna, csak elhagyta magát és meghízott. A faterommal azóta sem beszéltem, mert nem volt otthon, amikor én néha hazalátogattam Újpestre, így jelen állás szerint az a helyzet, hogy két éve nem beszéltem az apámmal; de nem is nagyon vágytam erre a találkozásra.

Amikor leléptem otthonról, Csonti haveromhoz költöztem, akit a gimiben ismertem meg, nála bérlem a kisszobát immár két éve. Sajnáltam, hogy el kellett mennem Újpestről, mert nagyon jó volt ott felnőni. Igazából egy lakótelep dzsungel volt az egész, de volt azért sok zöld terület is, és ha átmentünk a Megyeri hídon, már nagyon közel volt az Omszki és a Lupa tó, sokat lógtunk arrafelé a haverokkal. De Újpesten is ott volt a Farkaserdő, az sem volt rossz hely, csak kicsi. Meg persze ismertem már az összes jó kocsmát, szórakozóhelyet, tudtam, hol vannak a legjobb házibulik, merre laknak a legjobb arcok. Tudtam, mikor lehetett a főtéren büntetlenül deszkázni, melyik boltban a legolcsóbb a pia, melyik gimibe járnak a legszebb csajok.

Csonti a tizenharmadik kerületben lakott, ami Újpest mellett volt, tehát nem kellett sokat utaznom, ha vissza akartam menni, és a tizenhárom sem volt rossz hely. Csonti eredetileg Vácról származott, de itt Pesten kezdte el a középsulit, és emiatt az anyja vett neki itt egy lakást. Ez elég szépen hangzik, de azért nem volt könnyű élete Csontinak. Amikor a haverom hatéves volt, az apja agyvérzést kapott, és meghalt; mivel sikeres üzletember volt, milliókat hagyott a feleségére és Csontira. Viszont most az anyja rendelkezik a pénz felett, és igaz, hogy vett Csontinak egy lakást, de nem hagyja nyugton szegény srácot, minden nap hívogatja. Az anyja nagyon nem tette túl magát a férje elvesztésén, és tökre látszik, hogy ezért van rászállva a fiára is ennyire kényszeresen, mert fél, hogy őt is elveszíti; teljesen az uralma alatt akarja tartani. Csodálkoztam, hogy egyáltalán azt megengedte, hogy én Csontihoz költözzek, hiszen sosem kedvelt engem, és én sem őt, de jól jött neki, hogy fizetek a szobáért; én meg tényleg fizettem is minden hónapban becsületesen.

Szegény Csonti haveromra viszont eléggé negatív hatást gyakorolt az anyja idióta viselkedése, miatta egy félénk, határozatlan gyerek lett. Csonti imádja a motorokat, de csak nézni, mert természetesen az anyja nem engedi neki, hogy megcsinálja rá a jogsit. Én sokszor mondogattam neki, hogy ne hallgasson az anyjára, menjen el dolgozni, és hozza össze a jogsira aztán a motorra valót, de mindig tiltakozott, hogy nem köpheti így szembe az anyját.

Csonti természetesen a nőktől is félt, hiszen nem volt semmi önbizalma, pedig amúgy nem lenne ronda gyerek, csak nem figyel a külsejére, hiszen minek azt… A haja mindig kócos, az arca pattanásos, és egy rettenetesen ronda fekete keretes szemüveget hord, amitől ötször akkorának tűnik a szeme, mint a valóságban. Néha említettem neki, hogy nem ártana kontaktlencsére váltani, időnként hajat mosni és utánajárni, hogyan tüntethetné el a pattanásokat, de őt ez nem érdekli. Suli után a számítógépén játszik, ahelyett, hogy a csajozással vagy a motorozással foglalkozna. Így is nekem köszönheti, hogy valaha felszedett valakit; Miksa haverommal egyszer elvittük Csontit az éjszakába egy kicsit szórakozni, és ott befűztem neki egy csajt.

Miksát hétéves korom óta ismerem, egy általános iskolába jártunk, Újpesten két utcányira laktunk egymástól. Rengeteget lógtunk együtt, ez a haverság általános után is megmaradt; hiába nem egy gimibe kerültünk, akkor is sokat találkoztunk, néha iskola helyett is. Apám mindig mondta, hogy Miksa „rossz hatással” van rám, mert miatta szoktam rá a cigire, meg miatta lógtam az iskolából. Szerintem ez nem igaz, mert aki hajlamos az ilyen dolgokra, az a haverok nélkül is elkezdi; ez inkább úgy van, hogy az ilyen emberek megtalálják egymást. Miksával sok közös volt bennünk, például a foci szeretete, sokszor mentünk együtt Újpest meccsekre, utána sokszor berúgtunk együtt. Mindig benne volt a jó bulikban, bizonyos körökben már jól ismertek minket, tudták, hogy ahol mi is ott vagyunk, ott jó lesz a buli. Mindketten sokat csajoztunk, bár azért másképpen bántunk a nőkkel, és ez elég szép megfogalmazás volt. Miksa konkrétan szarba se vette őket, csak szexre kellettek neki; én azért a komoly kapcsolatot sem utasítottam vissza, ha igazán megtetszett valaki. Például Miksa nővére, Roxi.

Na igen, ez volt az a dolog, amit semmiképpen sem akartam, hogy Miksa valaha megtudjon, hogy kavartam a nővérével. Roxi egy évvel volt idősebb Miksánál, és hát egyik nyáron, amikor én tizenhat voltam, egy buliban Roxi rám mozdult, aminek az lett a vége, hogy lefeküdtünk egymással. Utána ez megtörtént még vagy kétszer, majd kijelentette, hogy hagyjuk abba ezt, mert megunt; hiába futottam még egy-két kört miatta, folyton lerázott, így hagytam a fenébe. Pedig én nem csak szexet akartam Roxitól, mondtam, hogy megpróbálhatjuk komolyabban is, de ő csak a szemembe röhögött, hogy „Veled?”, aztán otthagyott a picsába. Ezután már én sem foglalkoztam vele, mert úgy voltam vele, hogy egy ilyen csaj nem érdemel meg több figyelmet. Azóta három év eltelt, és még így, tizenkilenc éves fejjel is csípi a szemem, hogy így lerázott, de azt beláttam, hogy jobb, hogy nem lett ebből semmi. Roxi ugyanis nagyon öntörvényű volt, sok sráccal kavart, olyan sokkal, hogy nekem tökre az jött le, hogy fogalma sincs, hogy mit akar a pasiktól. Meg amúgy az élettől. Egy újpesti kocsmában dolgozott pultosként, és úgy láttam, neki ez az élet teljesen megfelel, ott néha kikezd vele egy-két részeg vendég, és megvan az izgalom. Azért a nőt, aki velem van, nem egészen így képzeltem el, szóval nem volt baj, hogy Roxival nem jöttünk össze, egyszerűen csak zavart, hogy pont ő rázott le engem.

Engem, aki azért mindig is elég népszerű voltam a csajoknál. Eleve egész jól néztem ki; sosem borzadtam el, ha megláttam magam a tükörben. Magas voltam és jóképű, kék szemem és szőke hajam volt, bár utóbbiból nem sok látszódott, mert alváson kívül mindig a fejemen volt valamilyen sapka. Ha tél volt, akkor kötött sapkát hordtam, de főleg baseball sapka volt rajtam, ezt általában hátracsapva viseltem. Otthon szinte egész gyűjteményem volt belőlük, a legtöbbet a kedvenc csapataim logói díszítették, de egyik sem volt egy átlagos darab, mindegyiken volt valami különleges. Nem nagyon tudtam pontosan, hogy miért ragaszkodom a sapkákhoz, de üresnek éreztem a fejem, ha nem volt rajtam. Így nem kellett azzal sem szarakodnom, hogy hogy nézzen ki a hajam, csak rátettem a sapkát, és ennyi. Pedig a hajam önmagában is jól nézett ki, mindig hagytam egy kicsit megnőni, aztán amikor elkezdett zavarni, hogy már nem áll sehogy sem, akkor levágtam tüsire; mindkét változat jól állt nekem, de mégis inkább a sapka…

Kiskoromban erősebb testalkatú voltam, de aztán kamaszkoromban egy nyár alatt sokat nőttem, így már vékonyabb vagyok, de legalább maradt rajtam izom a focista korszakomból. Néha lejártam egy konditerembe edzeni, de annyira nem az én műfajom volt ez, hogy időről időre abba is hagytam teljesen. Volt két tetoválásom, de többet nem terveztem, nem akartam, hogy semmi ne látszódjon a testemből a rajzok miatt. Csak ami igazán fontos volt, az kerülhetett fel rám.

Miután tizenhat évesen kirúgtak a focicsapatból, már csak a gördeszkázásra koncentráltam, amit a foci mellett űztem párhuzamosan a szabadidőmben. Nem volt olyan kötött, mint a foci, pont ezért szerettem nagyon. Tízévesen kezdtem, azóta egészen sokat fejlődtem és olyan trükköket tanultam meg, amikről nem gondoltam volna, hogy valaha menni fognak. A kezdetektől jóban voltam Bencével, aki szintén nagy deszkás volt, Újpesten ismerkedtünk meg a téren deszkázás közben. Folyton cserélődött a gördeszkás banda körülöttünk, de vele valahogy sosem keveredtünk el egymás mellől, máig nagyon jóban vagyunk. Ő két évvel idősebb nálam, ő is Újpesten nőtt fel, és még mindig ott is lakik. Egyébként egy gimibe is jártunk, bár ezt csak később tudtam meg, és kiderült, hogy van pár közös ismerősünk is. Bence is mindig benne volt a jó bulikban, de ő azért megfontoltabb volt, mint a többi őrült haverom; volt komoly melója, egy műszaki áruház raktárában volt vezető, egyedül talán a csajozást nem vette komolyan, abban eléggé kicsapongó volt.

Na, visszatérve a csajokra, sosem volt problémám azzal, hogy hogyan hívjam fel magamra egy nő figyelmét. Ha volt is olyan lány, aki nem volt vevő rám, akkor hagytam, hiszen nyilván nem tetszhetek mindenkinek, de ha valaki nagyon bejött, akkor azért nem hagytam annyiban. A kapcsolataim elég rövidéletűek voltak, már ha ezeket a futó kalandokat egyáltalán kapcsolatnak lehet nevezni. Főleg bulikban ismerkedtem, és nem áltattam a csajokat, hogy nekem hosszútávú kapcsolat kell, gyorsan a lényegre tértünk, aztán mindenki ment a dolgára. Sok ilyen viszonyom volt, de nem a mennyiségre mentem; ha végre odajutottam egy csajjal, hogy szexre került a sor, akkor sem rendeztem le őket egy öt másodperces menettel és nem csak az volt a fontos, hogy én elélvezzek. Szóval nem voltam önző a szexben, de ez nem feltétlenül amiatt volt, mert én olyan rohadt jólelkű voltam, hanem egyszerűen nem éreztem teljesnek az együttlétet, ha a csajt csak a magam örömére használom fel, és ő nem élvez belőle semmit. Meg persze az mindig jól esett, ha láttam, hogy meg vannak velem elégedve, és hogy velem sokkal jobb volt, mint amihez hozzá vannak szokva.

Sokszor gondoltam rá, hogy milyen lehet rendes kapcsolatban lenni, de egyszerűen nem találtam olyan lányt, akivel működött volna. Azon a nyáron, amikor betöltöttem a tizenhetet, összejöttem az egyik gimis osztálytársammal, Laurával; egy évig együtt is voltunk, de nem mondanám, hogy működött. Persze, akkor mégis minek jöttem össze vele…? Egyszerűen vágytam egy kapcsolatra, és azt hittem, majd jó lesz vele, hiszen nagyon bejött nekem. Nem mondanám, hogy komolyan belé voltam zúgva, de ő volt az én kamaszkori „nagy szerelmem”, már amikor kilencedikben megláttam évnyitón, azt gondoltam, ez a csaj más, mint a többi. Két évig kerülgettük egymást, komolytalanul viccelődtem vele, de aztán tízedik osztály év végén összejöttünk.

Hát, a kapcsolat nem egészen olyan volt, mint vártam, kiderült, hogy nagyon különbözünk egymástól. Laura zűrös családból származott, az apját évek óta nem látta, az anyjával és a nagyanyjával élt együtt, és állandóan veszekedtek, sokszor sírt miattuk. A nagyanyja elég nagy zsarnok volt, az ő lakásában éltek és úgy érezte, ez feljogosítja arra, hogy mindig mindenbe beleszóljon. A nap nagy részében otthon volt, és mindig beszólt, ha én átmentem, szóval ha Laurával akartam lenni, akkor főleg nálam voltunk. Egy idő után Laura már túl sok időt is töltött nálam, hiszen béke és szabadság volt, senki nem szólt rá, de nekem kezdett nyomasztó lenni, hogy állandóan itt van. Sosem értette meg, ha le akartam lépni deszkázni, vagy a haverokkal akartam lenni, vagy esetleg csak egyedül akartam feküdni az ágyban és bámulni ki a fejemből. Sok balhénk volt emiatt, én gyakran megsértettem őt szerinte, de ő meg nagyon akaratos volt. Nekem már kezdett az agyamra menni, de emiatt nem szakítottam vele, mert már túl régóta kinéztem őt magamnak, nem akartam rögtön kilépni ebből. Persze aztán jöttek a további gondok, és végül szakítás lett belőle.

A szex eleve nem nagyon működött, mert neki nem volt kedve olyan sokszor, mint nekem, és még azok a ritka alkalmak sem voltak valami jók. Valahogy azt éreztem rajta, hogy csak le akarja tudni a dolgot, és őt nem is érdekli a szex, pedig sok mindent megtettem érte, és sokszor kielégítettem. De valahogy őt ez nem dobta fel, és nem is érezte szükségét, hogy bármit is viszonozzon nekem. Próbáltam beszélni vele erről, de sosem sikerült kitalálnunk semmilyen megoldást. Azt mondta, hogy ő stresszes, meg minden baja van az életben, miért kell nekem a szexszel nyaggatnom őt.

Persze az nem volt gond, hogy ő folyton azzal nyaggatott engem, hogy menjek vissza a gimibe, miközben világosan megmondtam, hogy nem fogok visszamenni. Mondtam neki, hogy én már pénzt keresek, nincs hova mennem, pénz nélkül nem tudom magamat fenntartani, nem megyek vissza a suliba. Meg nem is azért hagytam ott, hogy azonnal vissza is menjek… Sokat veszekedtünk ezen is, mint már szinte mindenen, így egy év után szépen megmondtam neki, hogy hagyjuk egymást békén. Konkrétan az történt, hogy nem mentem el a nagyanyja születésnapjára, mert cseszettül másnapos voltam, és amikor legközelebb találkoztunk náluk, Laura nagyon lebaszott emiatt. Ekkor mondtam, hogy nekem elegem van ebből az egészből; neki olyan pasi való, aki eljár vele ilyen családi eseményekre, meg akinek elég csak annyi, hogy ölelgetésen és smároláson kívül mást nem kap; nekem meg olyan nő kell, akit nekem kell leállítanom, hogy ne akarjon már állandóan kefélni velem. Laura ezen teljesen megsértődött, hozzám vágta a plüssmackóját, én meg végérvényesen tudtam, hogy jól döntöttem.

Szóval ez az egy kapcsolatom nem alakult valami fényesen, de legalább tudtam, hogy mibe ne menjek bele legközelebb. Ezután tovább hajkurásztam a szexéhes csajokat, volt mit bepótolnom. Közben persze nyitott szemmel jártam, hátha lesz valaki, aki igazán megtetszik, de nem volt senki. Érdekes, amíg tudatosan keresgéltem, senki nem tetszett meg, de amikor nem számítottam rá, akkor jött a derült égből villámcsapás.