2016. március 29., kedd

3. fejezet

A január és február telt a legrosszabbul, mert állandóan fáztam az autószerelő műhelyben, ráadásul Sanyi sem volt olyan türelmes, mint egyébként. Az autók, amiket behoztak, nagyon problémásak voltak; az összes a hideg okozta nem megfelelő karbantartás miatt ment tönkre, mi meg végeztük a piszkos munkát. Mindegy, legalább volt munkám, így volt pénzem is. Ahhoz képest, hogy fűtésszezon volt, egész sokat tudtam félrerakni, akkor már négyszázezernél jártam, reméltem, hogy nyár környékére elérem a hatszázat is, abból már lehet venni egy elég rendes autót.
Március környékén meguntam Sanyi barátomat, mert nagyon nagy lett az arca, lekezelően beszélt velem, ezért fogtam magam, és leléptem a műhelyéből. Ha nem is voltam egy tehetős csávó, de büszkeségem az volt, és nem szerettem, ha valaki a seggtörlő papírjának nézett engem. Ennek ellenére nem váltunk el haraggal Sanyival, csak megmondtam neki, hogy többé nem akarok vele dolgozni.
Ezután segédmunkásként dolgoztam egy szobafestővel, aki egy középkorú csávó volt, Gézának hívták. Jártuk a várost a szakadt Volkswagen Golfjával, néha még vezethettem is; házról házra jártunk, és festettük a lakásokat. Jó meló volt, Géza is jófej volt, de aztán ezt is meguntam.
Mire eljött a július közepe, akkor éppen egy Feri nevű csávónál dolgoztam egy újpesti kisboltban raktárosként meg eladóként, éppen mit kellett csinálni. Feri nagyon rendes volt, reggel nyolctól ötig kellett csak dolgozni, hétvégén nem is kellett mennem, és havi százötvenet fizetett nekem zsebbe. Ez nekem nagyon jó fizetés volt, persze, Ferinek is megérte, hiszen nem kellett engem bejelentenie. Már három hónapja melóztam ott, és mindenki meg volt elégedve, én is, Feri is, a vevők is, ment a bolt, stb… A hat kiló végre összegyűlt, de mivel nehezen hoztam össze, nem akartam rögtön autót venni, még akartam várni, meg gyűjteni, de úgy határoztam, hogy bármi lesz is, ősz végére megveszem a kocsit. Az már sokszor kisegített, hogy volt tartalék pénzem, ezért sem akartam azonnal elkölteni az összeset, hiszen jöhetnek még rossz napok.
Anett persze sokkal jobban állt, mint én, de nem is akartam vele versenyezni. Május környékén mondta, hogy megtudta, hogy megüresedik az egyik csoportvezetői állás Budapesten a cégen belül, és neki arra mindenképpen jelentkeznie kell. Júniusban, amikor lehetett, jelentkezett is, és mivel ő Angliában volt, telefonon zavarták le az interjút. Június végén aztán felhívott engem, hogy ő kapta meg a munkát július közepétől, pont, amikor lejár a hét hónap Angliában. Mondtam neki, hogy örülök, hogy teljesült ez az álma, és reméltem, hogy jó lesz majd neki így. Mondta, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna, hogy már azonnal csoportvezető lehet, amint hazajön. Én persze inkább azt akartam, hogy velem foglalkozzon, amint hazajön, ezért mondtam, hogy meghívom egy étterembe vacsorázni, ő bele is egyezett, tehát valahogy így álltunk.
Egyébként sokszor beszélgettünk, néha felhívtuk egymást Skype-on; volt, hogy egy óránál is többet beszéltünk. Sokat megtudtunk egymásról, én elmeséltem neki a családommal való zűrös kapcsolatomat. Ő is mesélt egy kicsit a családjáról, mondta, hogy a bátyjával egész jóban van; meg mesélt magáról is sokat, például, hogy a gimi alatt végig kézilabdázott a suli csapatban, meg Pesten azért vették fel a céghez mert az angol mellett spanyolul is tudott.
Egyszer, amikor csak írogattunk egymásnak, akkor valahogy szóba került, hogy hiányzik neki a szex, én meg mondtam, hogy bírja még ki ezt a kis időt, ha már én is kibírtam. Ő csodálkozott rajta, hogy nem voltam senkivel, aztán mondta, hogy nyilván ki fogja bírni, csak nehéz. Megírtam neki, hogy hát még nekem milyen nehéz…
Egyébként nem egészen úgy terveztem, hogy nem fogok lefeküdni senkivel ez idő alatt, de egyszerűen így jött ki a lépés. Nem kezdeményeztem senkinél, nem is nagyon néztem a nőket, mert Anetten kívül nem érdekelt senki. Jó, hozzátartozik az igazsághoz, hogy egyszer lett volna lehetőségem szexre, de akkor olyan részeg voltam, hogy végül nem jött össze, de ezen kívül nem volt semmi. Ez volt az első ilyen időszak az életemben, amikor nem hajtottam a csajokat, de egész jól elvoltam így, dolgoztam, haverokkal lógtam, deszkáztam, elfoglaltam magam… Anettra sem úgy gondoltam elsősorban, hogy mennyire meg akarom dugni, hanem inkább reménykedtem, hogy ha hazajön, akkor még mindig velem akar lenni.
Amikor amiatt hívott, hogy felvették csoportvezetőnek, szintén egy órát beszélgettünk; megkérdeztem tőle, hogy szokott-e gondolni rám, ő visszakérdezett kis gúnnyal a hangjában, hogy „Szerinted, ha nem gondolnék rád, írnék neked szinte minden nap?” Így egyértelmű volt számomra a válasz, már alig vártam, hogy hazajöjjön, és újra találkozzunk. Csodálkoztam magamon, hogy így vágytam egyetlen nőre, és hogy vajon miért olyan különleges számomra. Nem arról volt szó, hogy tetszik nekem, ha egy nő független, megáll a lábán, ráadásul sokkal szexibbnek találtam a kortársaimnál; hanem egyszerűen csak kellett nekem, és ezt semmivel nem tudtam megmagyarázni, de nem is akartam.
A találkozó sajnos eltolódott egy kicsit, fel is hívott, mielőtt indult Angliából, hogy előreláthatóan egy hétig minden este kell csinálnia valamit, mert albérletet keres, költözködik, vagy csak szimplán este kilencig fog bent maradni a munkahelyen, így nem sok esély van arra, hogy rendesen együtt tudjunk lenni. Egyébként simán azt hittem volna, hogy le akar rázni, ha ezt írásban adja elő nekem; de mivel felhívott, így hallottam a hangján, hogy komolyan beszél, és kérte, adjak neki egy kis időt, amíg itthon újra rendeződik az élete, és hogy egyáltalán kiderüljön, hol fog lakni.
Én megértettem, persze, de amikor már tudtam, hogy öt napja itthon van, nem bírtam ki, és felhívtam, hogy másnap találkozzunk. Csütörtök volt, egy meleg júliusi este, a szobám ablakán bámultam kifelé; a gyomrom görcsben volt, és vártam, hogy vegye fel a telefont. Már úgy voltam vele, hogy ha kell, odamegyek most azonnal a háza elé, hogy legalább egy fél órára találkozzunk; de egy percig sem akartam könyörögni neki, ezért reméltem, ő is benne lesz, hogy végre összefussunk.
- Szia Norbi – köszönt vidáman.
- Hellóka – mondtam, majd a lényegre is tértem: - Na, mikor találkozunk?
- Én a vasárnap estére gondoltam, akkor jövök haza Egerből – mondta.
- Miért, most Egerben vagy? – kérdeztem, igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire csalódott vagyok.
- Nem, szombat reggel indulok. Most még dolgozom, de már itthon vagyok, szerintem holnap este is kéne valamennyit dolgozni, aztán szombaton Egerben leszek, vasárnap délután jövök haza.
- Ez nem hangzik túl jól. Mi lenne, ha holnap este velem lennél?
- Hát… - kezdett bele bizonytalanul, de aztán kimondta: - Jó, rendben, találkozhatunk.
Én majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, de csak ennyit mondtam:
- Oké, örülök.
- Az a helyzet, hogy holnap van a szülinapom, és igazából tök jó, hogy hívtál, mert képes lettem volna az egész estét a gép előtt tölteni és dolgozni – mondta.
- Igen? Na, akkor most jobb programod lesz, az biztos. Elviszlek vacsorázni az étterembe, ahogy megbeszéltük.
- Jaj, nem kell, ne hülyéskedj; nem ezért mondtam, hogy szülinapom van… - szabadkozott, de én rögtön közbevágtam:
- Egyébként is el akartalak vinni, nekem aztán tök mindegy, hogy szülinapod van-e vagy sem – mondtam határozottan, így nem is vitatkozott velem, én megkérdeztem: - De amúgy miért merült fel benned, hogy a szülinapodon otthon ülj, és dolgozz? Ilyenkor bulizni kell, vagy ünnepelni.
- Hát ezért megyek majd haza szombat reggel Egerbe, pénteken én már nem akartam utazgatni. Szombaton megünnepeljük családi körben, nekem ez elég… Tudom, amúgy szánalmasan hangzik, hogy dolgozni akartam, de nagy felfordulás van most minden téren. Képzeld, hétfőn találtam is egy lakást itt a tizenharmadik kerületben, szerdán már be is költöztem, egész éjjel pakoltam, és nagyjából kész is lett minden. Szóval gondolhatod, hogy milyen fáradtan mentem ma be dolgozni, nem tudtam haladni semmivel.
- Hát miért nem szóltál, hogy segítsek pakolni meg költözködni? Tudod, én is itt lakom a tizenháromban.
- Persze, több mint fél év után először találkozunk, és rögtön ugráltatnálak… Amúgy is a bátyám hozta Egerből a cuccaimat, szóval megoldottam.
- Igen, látom, hogy megoldod az életed. Na, majd holnap találkozunk, és mesélj, hogy mi volt még. Akkor hánytól érsz rá?
- Szerintem hétre megbeszélhetünk valamit.
Meg is beszéltük, hogy hétkor találkozunk egy tizenharmadik kerületi étterem előtt, aztán elköszöntünk. Hallottam a hangján, hogy szeretne már velem lenni, de abban biztos voltam, hogy nálam jobban biztos nem várja a találkozót. Örültem, hogy még azelőtt láthatom, hogy lement volna Egerbe, vasárnapig már nehezen bírtam volna ki.

***

A péntek esti találkozó kárpótolt mindenért, amit az elmúlt hónapokban nélkülöznöm kellett, szép és nagyon tartalmas estét töltöttünk együtt.
Hét után pár perccel értem oda az étteremhez, nem vittem túlzásba az öltözködésre való odafigyelést, hiszen úgysem elegáns helyre mentünk. A farmer rövidgatyámhoz azért felvettem egy laza fekete inget, pár gombját szabadon hagytam a nyakánál, az ujjait meg feltűrtem. A hátracsapott baseballsapka sem hiányozhatott a fejemről, tudtam, hogy Anett nem szereti a sapkáimat, de leszartam; szerintem így is jól járt velem, mert igazán jó lett az összhatás.
Ő már ott volt az étterem előtt, rám mosolygott, amint meglátott. Még mindig ugyanúgy nézett rám, mint amikor utoljára találkoztunk, és ami annyira hiányzott. Nagyon dögösen nézett ki, egy piros nyári ruha volt rajta; látszott, hogy a hajával is foglalkozott, hosszú szőkésbarna tincsei hullámokban omlottak a vállára; nagyon szexi volt.
- Na szia… - mosolygott, amikor odaértem elé.
Én nem is tudtam mit mondani, egyszerűen megcsókoltam. Ennyi idő után már végre érezni akartam őt, birtoklóan átöleltem a derekát, másik kezemmel megfogtam az arcát, simogatni kezdtem, majd áttértem a hajára és a nyakára is. Ő átölelte a vállamat és szorosan hozzám simult, ugyanolyan vággyal csókolt vissza, mint amit én éreztem iránta. A szívem őrült módon vert, egyszerűen elvesztem az érzésben; annyira örültem, hogy újra itt van.
Amikor elengedtük egymást és egymásra néztünk, annyira szépnek láttam őt; csodáltam a vágytól ködös zöld szemét, kipirult arcát és a csóktól duzzadt ajkát. Ő is hasonló vágyakozó tekintettel méregetett engem, aztán elvigyorodott és megkérdezte:
- Biztos, hogy be akarsz még menni?
- Hát, ja, megígértem – mosolyogtam. – Meg nem rohanunk sehova, nem?
Ő csak mosolygott, aztán megkérdeztem tőle:
- Ugye többé nem lépsz le külföldre?
- Nem hiszem – nevette el magát, aztán bementünk az étterembe.
Ez egy olyan hely volt, hogy egy bizonyos összegért korlátlanul lehetett kajálni és piálni, mi főleg inkább ittunk. Éreztem, hogy a pia most segít egy kicsit feloldani a gátlásaimat; igaz, eddig sosem voltak ilyen gondjaim, ha egy csaj társaságában voltam, de most jól jött, mert teljesen felszabadultan beszélgettünk. Egymással szemben ültünk egy kis asztalnál, már elfogyott pár koktél meg pár üveg Heineken, úgyhogy ment a röhögés, meg a sztorizgatások. Az ott töltött időről mesélt, mert erről a Skype-os beszélgetéseink alatt nem ejtettünk sok szót.
- … Birminghamben egy lengyel családdal laktam egy házban, enyém volt a fölső szint, övék meg az alsó – mondta Anett. – Ők egyáltalán nem tudtak angolul, én kérdeztem tőlük valamit, ők meg válaszoltak nekem lengyelül, és olyan természetességgel mondták, hogy tökre azt várták, hogy megértsem. Végül már a hat éves kisfiúkkal jobban eltársalogtam angolul, mint velük. Amikor eljöttem, akkor is lengyelül köszöntek el, biztos sok szép dolgot mondtak nekem, mert nagyon mosolyogtak.
- Jófejek – mondtam. – Na és amúgy tényleg nem kellett sokat dolgoznod?
- Szerencsére nem olyan sokat, mint itthon. Alapjába véve nagyon jó volt az egész, de főleg külföldiekkel lógtam a cégen belül, az angolokkal nem nagyon kerültem közelebbi kapcsolatba. Volt egy szlovén és horvát csaj a cégnél, főleg velük mentem külön programokra; az angolokkal ennyi idő alatt csak kb. háromszor voltunk bulizni.
- És sokat buliztatok? Felfedeztétek az éjszakát? – kérdeztem.
- Nem buliztunk olyan sokat, de mondjuk egyszer-kétszer jól berúgtunk, mert jók az angol italok, szóval nem volt nehéz összehozni. De amúgy inkább kirándultunk, várost néztünk. Szinte minden hétvégén mentünk valahova, felfedeztük Anglia egész déli részét, egyszer meg átmentünk Skóciába is a hegyekbe. Igazából elköltöttem az összes pénzemet, amit kint kerestem, mert drága a vonatjegy, pláne, ha ennyit utazik az ember. De nagyon megérte, mert ha már kimentem, legalább kihoztam belőle a legtöbbet, dolgoztam és bejártam a fél országot.
- Voltál focimeccsen? Az angolok nagyon lelkesek ha fociról van szó, én tuti kimentem volna egy jó meccsre.
- Hát, nem mentem, a másik két csajt nem érdekelte a foci, én meg egyedül nem akartam, különben is drága volt a jegy.
- Hát sajnálhatod, hogy nem mentél, de majd én elviszlek itt egy Újpest meccsre, pont a múlt héten kezdődött az idény.
- Jó, felőlem menjünk – mondta. – Amúgy engem nem nagyon érdekel a foci; ha már fiús hobbikról van szó, akkor engem régen az autók érdekeltek meg a motorok.
- Na, hát ezt nem is mondtad még… – néztem rá csodálkozva, ez a téma már érdekesebb volt számomra. – Tudsz is vezetni?
- Igen, van jogsim mindkettőre, de sosem motoroztam a forgalmi vizsga óta, ami már elég rég volt, tizennyolc éves voltam.
- Csonti haverom, a lakótársam is nagy motoros… vagyis az lenne, ha az anyja engedné.
- Miért, nem engedi az anyja? Hány éves a srác?
- Annyi mint én, húsz. Ja igen, időközben betöltöttem a húszat, csak megjegyzem, már nem vagyok olyan fiatal.
- Jól van, örülök – mosolygott Anett.
- Na ja, tehát Csonti nem motorozhat, az anyja nagyon félti mindentől – tértem vissza a témához. – Ő nagyon jó srác, csak az anyja elrontja; sokkal tökösebb gyerek is lehetne, ehelyett meg folyton otthon ül, tanul, még életében nem dolgozott. Szóval ő álmodozik róla néha, hogy motoros lesz, de amíg él az anyja, Csonti szerintem a motor közelébe sem mehet.
- Hát, valamilyen szinten megértem, hogy félti az anyja a motortól, de az ilyen szintű rátelepedést már nem tudnám tolerálni. A bátyám és az apám is motorosok, anyám félti is őket, de esze ágában sincs eltiltani őket, vagy ilyesmi…
- Ja, akkor te egy ilyen motoros családból származol? Ezért csináltad meg a jogsit?
- Igen, és régen szerettem is ezt az egészet, de miután meghalt Fruzsi, már elment a kedvem mindenféle jármű vezetésétől. Addigra az autós jogsim már kész volt, a motoros éppen folyamatban volt, ezért megcsináltam, de azóta nem vezettem motort.
- De miért, félsz tőle? – kérdeztem.
- Hát igen, félek, hogy elüt valaki, amikor nem figyelek oda. Pedig legszívesebben egy 600-as sportmotorral mászkálnék, de a motor a férfiak játékszere, ezt meghagyom nekik. A nők, vagyis legalábbis én, nem tudok annyira egyetlen dologra koncentrálni, és attól tartok, hogy elgondolkodom vezetés közben, és nem veszem észre, ha valaki hirtelen felbukkan és nekem jön.
- Ja, vagyis akkor nem bízol a képességeidben.
- Így is mondhatjuk, de inkább csak nem akarok kockáztatni.
- Hát ezzel megleptél, hogy tudsz motort vezetni… Én is próbáltam párszor, de maradok az autónál.
- Miért, nem tetszett a motor?
- Inkább fárasztó volt… télen próbálkoztam vezetni, sikerült is, tehát nem voltam béna, de a beöltözés előtte… a sok védőruha, aztán arra is oda kellett figyelni, hogy ne fázzak, a bukósisak üvege meg bepárásodott. Akkor mondtam, hogy ez nem nekem való. Nyáron biztos jobb, de akkor meg rengetegen vannak az utakon.
- Igen, ez egy ilyen dolog. Apáméknak is már annyi motoros ruhájuk van, hogy külön kéne neki egy szekrény, van téli kabát, nyári kabát, már követni sem tudom…
- Mit is mondtál, mennyi idős a bátyád? – kérdeztem.
- Három évvel idősebb mint én, huszonnyolc éves. Egyedül lakik, nincs barátnője, hétvégenként motoros túrákra meg találkozókra jár, ebben éli ki magát. Ő is Egerben lakik, asztalosként dolgozik.
- Akkor belőle nem akartak gyógyszerészt csinálni a szüleid?
- Nem, hamar lemondtak róla, mivel utált tanulni, ezért csak reménykedtek benne, hogy legalább egy szakmát hajlandó lesz megcsinálni… Meg ott volt a kis Anett, aki nagyon jó tanuló volt, tehát majd szépen ráerőltetjük az álmainkat – mormogta.
- Hát te sem váltottad be a reményeiket – vigyorogtam.
- Igen, kaptam is miatta a fejemre – mondta. – Apám azt mondta, amikor bejelentettem, hogy otthagyom az egyetemet, hogy nem hiszi el, hogy miért nem szeretnék egy hagyományos normális foglalkozást csinálni és ehelyett miért akarok egy multi rabszolgája lenni. De én azt mondom, ha már dolgozom, úgyis elmegy a munkával a fél életem, akkor legalább hagy válasszam meg én, hogy mit szeretnék csinálni. És inkább választottam azt, amit szerettem és amiért meg is fizettek.
- Hát igen. Na és most örülsz, hogy megkaptad végre ezt a csoportvezetői melót? – kérdeztem.
- Persze, hogy örülök, már régóta ez volt a terv – mondta.
- És álmodod még azt, hogy futsz, de nem haladsz? – kérdeztem, erre komollyá vált az arca.
- Igen, pont tegnap álmodtam ezt, furcsa volt, nem értem, hogy miért – mondta bizonytalanul.
- Azért, mert nem ez az, amire igazán vágysz, ez csak egy illúzió, amibe kapaszkodsz – mondtam magabiztosan.
- Majd idővel kiderül – mondta, azzal témát váltott: - De most mondj inkább te valamit, eddig csak én beszéltem.
- Nem baj, hogy te beszéltél, hallgatlak én téged a végtelenségig – mosolyogtam rá, közben persze inkább mást csináltam volna vele a végtelenségig…
- Norbi, tényleg mondj valamit – kérte Anett. – Mi van az autószerelő műhellyel, előléptettek már?
Erre elnevettem magam.
- Előléptettek? Ez nem multinacionális vállalat, cica, ez csak egy szaros koszos műhely, ahol feketén dolgoztam. Amúgy otthagytam a picsába, most egy kisboltban dolgozom, az én körülményeimhez képest jól keresek, tudok félretenni…
- És ott sem bejelentve dolgozol? – kérdezte, de láttam rajta, hogy tudja a választ.
- Nem – mormogtam.
- Hát de így nem lesz nyugdíjad, előbb utóbb kéne már egy rendes bejelentet munka is…
- Figyelj, én szarok a nyugdíjra, addig még kell negyven évet dolgoznom, azalatt még biztosan fogok bejelentve is dolgozni. Különben meg nem akarok örökre így dolgozni, szeretnék jobban élni ennél, szóval nem lesz ez mindig így.
- Na és mik a nagy terveid? – nézett rám kíváncsian, én meg rájöttem, hogy cseszettül nincs semmilyen tervem.
Hát igen, neki könnyű volt, évek óta ugyanabban az elzárt környezetben dolgozik ahol nem volt nehéz az előrelépés, mindig pontosan kirajzolódtak a célok, amit szeretne elérni. Nekem viszont csak az maradt, hogy jártam az utcát, néztem a lehetőségeket, de nagy előrelépést sosem sikerült elérnem. Ezért kamuztam valamit, ami eszembe jutott:
- Majd szeretnék egy saját vállalkozást.
- És mivel kapcsolatban? – kérdezte Anett mit sem sejtően.
- Hát, imádom az autókat, úgyhogy valami autóval kapcsolatos dolog lesz – mondtam, pedig nem is imádtam az autókat, csak szerettem vezetni, ismertem őket mint a rossz pénzt, értettem is a szereléshez, de sosem gondoltam rá, hogy nekem autókkal kéne foglalkozni. – Még van időm kitalálni, kicsim, úgyhogy ne beszéljünk most erről…
- Hát jó… akkor mesélj, hogy telt a huszadik szülinapod?
Megint egy nagyon jó kérdés… Az volt az az emlékezetes buli, aminek majdnem szex lett a vége. Konkrétan az történt, hogy Miksáék szerveztek nekem egy bulit valami távoli haver alagsori lakásában, és ott kegyetlenül bebasztunk. Hajnalban egyszerre két csaj is rám startolt, szobára akartak menni; hát mentünk is, de én bealudtam az ágyon, mert olyan részeg voltam, tehát nem történt semmi. Most ezt a szánalmas sztorit meséljem el a csajnak, akire mindenkinél jobban vágytam, és akinek a nyomába sem ért a két tinipicsa, aki rám mászott? Meg meséljem el azt is, hogy apám fel sem köszöntött, és hogy anyámmal is csak három nappal a szülinapom után tudtam találkozni az utcán, hogy ideadja az ajándékom? Eközben meg Anett hazamegy, és holnap rendesen megünnepli a családja… Nagyjából már ismeri a családi hátteremet, szóval ezért sem akartam elrontani a hangulatot ezzel a sztorival.
- Nem történt semmi különös, csak összejöttünk pár baráttal – mondtam.
- Nem vagy túl bőbeszédű.
Hát te is elhallgattál, amikor kényes téma volt terítéken – legszívesebben ezzel vágtam volna vissza, de nem tettem. Inkább így szóltam:
- Nem eszünk végre valamit? Nekem kevés volt ez a sonkatekercs vagy mi a franc, így előételnek.
- Jó, ehetünk… - mondta.
Kipróbáltunk mindenféle kaját, mindenből szedtünk egy keveset, aztán megint megittunk pár üveg sört. Végül már többet smároltunk, mint beszélgettünk, úgyhogy úgy döntöttünk, inkább távozunk, mielőtt kidobnak minket.
Az utcán újra mellbevágott a meleg levegő, egy pillanatra ki is józanodtam. Szerencsére nem kellett sokat gondolkodnom, hogy hogyan vezessem fel, hogy szeretnék felmenni hozzá, ő megoldotta helyettem:
- Csak pár sarokra lakom innen, szerintem gyalog is mehetnénk.
- Jól van – mosolyogtam, átöleltem a vállát, ő meg a derekamat, és elindultunk.
Mesélt egy kicsit a lakásról, hogy csak nemrég pakolt ki, és hogy még van egy kis rendetlenség, de nem is bírtam odafigyelni, hogy mit mond, mert csak az járt a fejemben, hogy végre dugni fogunk.
Már a liftben egymásnak estünk; annyira belelendültünk, hogy azt hittem, már az előszobában megtörténik minden, de amint odaértünk, így szólt:
- Figyelj, bemegyek egy kicsit a fürdőszobába…
- Neee… - mormogtam, éppen a falhoz szorítottam őt, és a hajában turkáltam.
- Deee… - utánzott. – Na, jövök mindjárt – mosolygott, aztán már itt sem volt.
Én leforrázva álltam ott, aztán feltaláltam magam, levettem a cipőmet, és bementem a nappaliba. Egyébként nagyon tetszett a lakás, mert modern stílusa volt, hiszen újépítésű házról volt szó. Körülnéztem a nappaliban, láttam, hogy a hangfal és a tévé eléggé minőségi cuccok voltak, de igazából nem volt lélekjelenlétem értékelni ezeket a dolgokat. Nem értettem, mi volt velem, ilyen kevés piától nem rúghattam be… persze tudtam, hogy Anett miatt vagyok ilyen; az egekig fokozta bennem a vágyakozást, aztán meg itthagyott. Levettem a baseball sapkámat, felborzoltam a hajamat, aztán leültem a kanapéra és vártam…
Szerencsére nem telt el sok idő, és Anett végre előkerült a fürdőszobából, nem is akárhogyan… már nem volt rajta semmi, kivéve egy fehér csipkés melltartót és bugyit.
- Hmm, nem rossz – néztem végig rajta elismerően.
Ő odalépett elém, beletúrt a hajamba, és így szólt:
- Ja, végre levetted a sapkát, ez sem rossz – mosolygott.
Én végigsimítottam a hátán, majd a fenekén és a combján, végül az ölembe ült szemből és csókolózni kezdtünk, és innentől nem volt megállás, már nem tudtuk visszafogni magunkat. Mindketten nagyon régen vártunk erre, ez minden mozdulatunkból érződött. Eleinte nagyon hevesek és türelmetlenek voltunk, letepertem őt a szőnyegre, láttam rajta, hogy ő is szeretné, hogy minél hamarabb dugjam meg; így egy rövid, vad szeretkezés lett a dologból. Meg is lepődtem, hogy milyen hamar elélvezett, aztán már én sem bírtam sokáig, maximum azért vártam volna még, hogy minél tovább élvezhessem…
Ezután már több időt tudtunk arra fordítani, hogy jobban felfedezzük egymás testét, ezzel nagyon jól elvoltunk hajnalig. Életem legjobb éjszakája volt; gátlástalanul és önfeledten adtuk át magunkat egymásnak. Nagyon jól megvolt közöttünk az összhang, és nagyon különleges élményt nyújtott, hogy végre olyan lánnyal voltam, akit szerettem. Teljesen belefeledkeztünk egymásba, vadul, szenvedélyesen keféltünk; isteni érzés volt látni, érezni, hogy kielégül. A nyelvemmel is párszor a csúcsra juttattam, meg ő is nagyon jól használta a száját; láttam rajta, hogy imádja csinálni, aminek nagyon örültem, mert nem sok olyan nővel találkoztam, akik igazán jók voltak ebben, az exem meg soha nem is csinálta egyáltalán… Szóval bőven tudott nekem újat mutatni, de úgy láttam, én is neki, mert ő is nagyon élvezte a velem való együttlétet. Teljesen odavoltam, sosem éreztem még ennyire teljesnek egy szexszel eltöltött éjszakát, az eddigi futó kalandok nevetségeseknek tűntek, hogy azok közül sokról azt gondoltam, hogy ilyen a jó szex.
Az iránta érzett hosszú vágyakozás most átalakult valami sokkal mélyebb érzéssé, nagyon jó volt, hogy végre a valóságban is ott tartunk, ahol mindig is tartani akartam. Úgy éreztem, hogy komolyan belészerettem.
Hajnalban aludtunk el, de nem tudtam sokat pihenni, mert Anett kora reggel felébresztett. Egész frissnek tűnt, én még alig bírtam kinyitni a szemem.
- Na miért keltél fel? – mormogtam, közben megsimogattam az arcát, persze a tekintetéből már tudtam, hogy miért ébresztett fel.
- Hát, arra gondoltam, hogy mielőtt végleg felkelnénk, még csinálhatnánk egyszer…
Odahajoltam hozzá és megcsókoltam, majd mosolyogva megkérdeztem:
- Miért, hát nem volt elég négy-öt orgazmus, ilyen telhetetlen vagy?
- Most nem az orgazmus érdekel… csak tudom, hogy két napig nem látlak, és érezni akarom még egyszer a farkadat.
Ettől a mondattól, és attól, ahogy rám nézett, már tudtam, hogy lőttek a további pihenésemnek; egy pillanatig sem tudtam neki ellenállni.

***

Fél órát még tudtam aludni, mert Anett még összepakolta pár cuccát, amit visz magával Egerbe, de aztán fel kellett kelni sajnos. Arra még volt idő, hogy igyunk egy kávét a konyhában; aztán bementünk a fürdőszobába fogat mosni, keresett valahonnan egy bontatlan fogkefét, és azt ideadta nekem.
Utána átöleltem őt hátulról, megpusziltam az arcát, majd végignéztem magunkon a tükörben. Rajta egy póló és bugyi volt, rajtam meg csak egy alsónadrág, de egyébként jól néztünk ki együtt, szerintem nagyon illettünk egymáshoz. Újra megpusziltam az arcát ő meg megfordult, átkarolta a nyakamat és megcsókolt. Én rögtön megtaláltam a nyelvét; aztán a derekát kezdtem simogatni, majd áttértem a fenekére, újra egészen belefeledkeztem az érzésbe.
- Muszáj elérned azt a buszt, nem tudsz később menni? – kérdeztem.
- Ja, mennem kéne. De értékelem, hogy ennyire nem akarsz elválni – vigyorgott.
- Hát nem akarok… főleg ezek után, ahogy felébresztettél. Meg amúgy is tetszett, hogy ennyire ki voltál rám éhezve.
- Mint ahogy te is rám… - mondta csillogó tekintettel. – Meg is lepődtem, hogy milyen jó volt. Nem akarlak túldicsérni, hogy ne bízd el magad, de basszus, nem hittem volna, hogy húsz éves létedre ennyire jó vagy.
- Miért, mit hittél? Hogy tanítgatni kell engem? – mormogtam, de persze nagyon büszke voltam magamra, hogy ezt gondolja rólam.
- Hát reméltem, hogy nem.
- Na és miért voltam jó? – kérdeztem.
- Ezt nyilván te is tudod, hogy miért… mert odafigyeltél rám. De amúgy nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak nagyon jó volt.
Én elmosolyodtam, aztán megcsókoltam.
- Nekem is nagyon jó volt.
- Pedig gondolom voltak felém elvárásaid… főleg így, hogy ilyen sokat vártál rám – nézett a szemembe.
- Hát igen, de a valóság sokkal jobb volt, mint ahogy elképzeltem. És nem túlzás, ha azt mondom, hogy veled volt a legjobb.
- Jól van, ennek örülök – mosolygott, aztán újra csókolózni kezdtünk.
Nem bántam meg, hogy megmondtam ezt neki, mivel így is volt, sőt ezzel nem is nagyon fejeztem ki, hogy mennyire különleges és jó élmény volt nekem ez az éjszaka. Végig éreztette velem, hogy mennyire vágyik rám, szenvedélyes volt és odaadó, nekem meg nagyon jó volt úgy megdugni és kielégíteni őt, hogy szerelmes voltam belé.
- Hát amúgy meg természetes, hogy odafigyeltem rád, mert teljesen beléd vagyok zúgva… - mormogtam.
- Tényleg belém vagy zúgva? – nézett rám érdeklődve, én meg kicsit megbántam, hogy ezt ilyen hamar kimondtam, de kissé el voltam varázsolva.
- Hát, öhm, igen, azt hiszem – mondtam.
- Jól van, majd elhiszem, ha már biztos leszel benne – mosolygott, azzal tovább csókolóztunk.
Nem akartam neki semmit sem bizonygatni, itt azért még nem tartottunk, és örültem, hogy ő sem feszegette a témát. Igaz, hogy már biztosan tudtam, hogy szerettem őt, de nem most akartam tudatni vele.
Egyre jobban belemerültünk a csókolózásba, a hátát és a fenekét simogattam, ő meg beletúrt a hajamba. Minden fáradság ellenére újra megkívántam őt, így szóltam:
- Hmm, ha most lenne időnk, felültetnélek a mosógépre, és még egyszer jól megdugnálak.
Ő elmosolyodott, láttam rajta, hogy benne lenne.
- Igen, csak sajnos se időnk, se mosógép.
- Mi, tényleg nincs mosógép? – néztem szét csodálkozva a fürdőszobában, tényleg nem volt.
- Nincs, majd jövő héten hoz a főbérlő. Úgyhogy mivel nem az enyém, sajnos vigyázni kell majd rá.
- Na, de azért egyszer kipróbálhatnánk.
- Persze, ennyi kockázat még belefér – mondta mosolyogva, aztán elengedtük egymást, elindult a hálószobába, én meg követtem.
A szekrényéhez lépett, hogy válasszon magának valami ruhát, én is felkaptam a székről a tegnapi cuccaimat.
- Meg majd kipróbálhatnánk a konyhaasztalt, a kanapét még párszor, a fürdőkádat, meg ha bevállalós vagy, az erkélyt is – folytatta a témát Anett, erre elvigyorodtam.
- Persze, bevállalom az erkélyt, akár most is – mondtam.
- Lehet, hogy a szomszédok nem díjaznák – mosolygott.
Sajnos tényleg menni kellett, mondtam, hogy kikísérem őt a buszhoz, így metróztam én is egyet a Stadionokhoz ezen a szép szombat reggelen.
Amikor odaértünk, még volt tizenöt perc az indulásig, addig elszívtam egy cigit, és egy kicsit beszélgettünk.
- Ha már vasárnap amúgy is velem akartál lenni, akkor találkozunk vasárnap délután?
- Igen, találkozhatunk. És mit szeretnél csinálni? – kérdezte olyan hangsúllyal, amiből tudtam, hogy ő mit szeretne csinálni.
- Szex előtt vagy után? Majd kitaláljuk… Mikor leszel otthon?
- Öttől már jöhetsz nyugodtan – mondta.
- Jó, akkor ötre ott leszek – mondtam.

El is köszöntünk egymástól, jó utat kívántam neki, meg jó szórakozást a családhoz, aztán hosszan megcsókoltuk egymást, én elindultam haza. Kerestem egy jó számot az mp3-amon, rágyújtottam még egy cigire, aztán gyalog elindultam a Népligethez, hogy onnan mehessek haza a 3-as metróval. Néztem az ébredező várost, még csak reggel kilenc volt, de már sokan voltak az utakon. Csak bámultam össze-vissza mindenfelé, a fejemben csapongtak a gondolatok. Sosem éreztem még ezt, hogy egy nő ennyire boldoggá tudott engem tenni, és hogy még szinte el sem váltunk, de már nagyon hiányzott. Amikor otthon végre le tudtam pihenni; elalvás előtt is csak ő járt a fejemben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése