19. fejezet
Tomi
Alighogy visszaértem
a szállásra, Kozma mester mintha csak megérezte volna, hogy jövök, pont akkor
lépett ki a folyosóra, amikor már majdnem elértem a szobámat.
- Vitéz, te meg hol
voltál? - morogta. - Már éppen fel akartalak hívni, hogy merre csavarogsz.
- Elnézést, mester, a
barátnőmmel voltam – mondtam, próbáltam nagyon bűnbánó lenni, de nem sikerült,
akaratlanul is elvigyorodtam.
- Látom, jól érezted
magad – mondta Kozma kicsit megenyhülve. - A meccsig már nincs kimenő, holnap
délelőtt taktikai megbeszélés, és pihenés van.
- Értettem – mondtam.
Jó éjszakát kívántunk
egymásnak, majd bementem a szobámba. Rudi az ágyában laptopozott, rögtön
felpillantott, amikor bejöttem.
- Na, jó, hogy jössz,
Kozma már egyszer bent volt, és téged keresett. Mondta, ha nem jönnél
tizenegyre, kegyetlenül lecseszett volna.
- Az előbb
találkoztam vele, már megbékélt – mondtam.
- Remek... És mit
csináltatok ennyi ideig? Azt ne mondd, hogy végig szexeltetek, mert féltékeny
leszek – vigyorgott Rudi.
- Nem, nem csak
szexeltünk – mondtam, majd leültem az ágyamra. - Képzeld, végre megkértem a
kezét.
- Nem mondod? -
csodálkozott Rudi. - És mit mondott?
- Igent, hát mi mást
– mosolyogtam.
- Gratulálok – mondta
egy kis szünet után, mintha nem akarná elhinni, hogy ez megtörtént.
Biztos furcsa neki,
hogy ők Annával már öt éve együtt járnak, mi meg Adéllel csak két hónapja, de
máris „előrébb tartunk”, mint ők.
- Kösz –
biccentettem.
- Na és mikor lesz az
esküvő? - kérdezte Rudi.
- Nem tudom, remélem
még karácsony előtt – mondtam. - Annával meg vagytok hívva.
- Még jó, hát mi
hoztunk titeket itt össze – mosolygott. - Nélkülünk most nem tudtatok volna
ilyen romantikus együttlétet eltölteni.
- Jól esett, hogy
szervezkedtetek a hátam mögött... Bár nem szeretem a meglepetéseket, de ez
kellemes meglepetés volt – mondtam.
- Gondoltam... -
mondta. - Na és most mit érzel? Csak kíváncsi vagyok.
- Miért? - kérdeztem
homlok ráncolva. Sosem kérte, hogy beszéljek az érzéseimről.
- Hát nem is tudom...
- mondta, majd összecsukta a laptopot, és szembe fordult velem. - Csak érdekel,
mi késztetett arra, hogy el akarod venni őt feleségül.
- Mert szeretem őt –
mondtam magától értetődően. - De nem csak szerelmes vagyok belé, hanem ez
sokkal mélyebb érzés. Nem fellángolás, vagy ilyesmi, ezt biztosan tudom. Csak
tudom, hogy ő kell nekem, és nekem rajta kívül senki más nem lesz jó, tehát
miért ne vehetném el feleségül?
- Oké, értelek... De
ugye tudod, hogy nem lesz élet mindig így? - nézett rám. - Mennyi is volt a
leghosszabb kapcsolatod? Egy év?
- Igen, egy év –
mondtam. - Jó, tudom, hogy egy idő után már megváltoznak a dolgok, de mégis
csak húsz éve ismerem Adélt, és ő mindenki másnál fontosabb nekem, meg eddig is
megoldottuk, ha volt valami gond.
- Jól van, én nem
akarlak kiábrándítani, vagy ilyesmi, csak gondoltam, szólok, hogy néha még a
legnagyobb szerelem is fáj, és majd emiatt ne akarj kiszállni az első
nehézségnél.
- Eddig sem tettem –
mondtam.
- De két hónap az még
nagyon kevés – mondta Rudi. - Majd nézd meg magatokat három év múlva, vagy hét
év múlva. Ki fogsz te egyáltalán bírni ennyi időt egyetlen nő mellett?
- A kitartással sosem
volt bajom, általában a nők léptek le. Az mondjuk jogos kérdés, hogy el tudom-e
azt érni, hogy Adél ne lépjen le, de szerintem simán, mert vele nem vagyok
olyan, mint az előző csajokkal. Tényleg érdekel, hogy jó legyen neki velem,
mert ha ő jól érzi magát, az rám is pozitív hatással van.
- Jól van, örülök,
hogy végre így gondolkodsz – mondta Rudi. - Láttam, hogy eddig nem becsülted
meg egyáltalán a barátnőidet, csak ezért kérdezgettelek. Azt mondom, próbálj
meg kitartani, még ha néha nehéz is lesz Adéllel. Mert biztos lesznek majd
ilyen helyzetek, ne is próbálj arra gondolni, hogy nem lesznek.
- Kösz a tanácsot, és
igazad is van. De most el sem tudom képzelni, mi baj lehetne – mondtam.
- Hát, pedig bajok
mindig lesznek – mondta Rudi. - És ha nem menekülsz el, akkor a közös gondok
megoldása még közelebb hoz titeket egymáshoz.
- Jó, nem fogok
elmenekülni – mondtam. - Már nem is tudom elképzelni sem a helyzetet, hogy őt
magára hagyjam valamiben, amikor szüksége lenne rám. Tudom, régen nagyon bunkó
voltam a nőkkel, de már örülök is, hogy leléptek mellőlem, mert akkor most nem
lehetnék Adéllel.
- Jól van, csak azért
mondtam ezeket, hogy próbálj meg tanulni a régi hibáidból – mondta Rudi.
- Rendben, és örülök,
hogy elmondtad a véleményedet.
Ezután elmentem
lezuhanyozni, közben eszembe jutott, hogy amikor Brigivel szakítottam, Adél is
azt javasolta, hogy tanuljak a hibáimból. Nem mondanám, hogy tudatosan tanultam
belőlük, egyszerűen csak teljesen természetesen jött, hogy Adélhez jó vagyok,
meg hogy kimutatom a szeretetemet, hiszen ő is mindig jó volt hozzám. Sőt, csak
ő volt az, aki mindig is mindenféle hátsó szándék nélkül akart jó útra
téríteni, és ez szerencsére a kapcsolatunk alatt is így maradt. Ezek után
magától értetődő volt, hogy ezt én is szeretném viszonozni neki, és hogy
éreztessem vele, ő is számíthat rám bármiben.
Igaza volt Rudinak,
hogy két hónap még nagyon kevés idő, de ha már én magam is érzem, hogy most
mennyire más minden, mint előzőleg, akkor már csak meg tudok én is küzdeni a
boldogságomért. Ha már eddig nem tettem.
Amikor lefeküdtem,
eszembe jutott a másnapi meccs is, és egy kicsit bűntudatom is volt, amiért
ennyire kiment a fejemből. Na,majd holnap megmutatjuk a világnak – ez volt az
utolsó gondolatom elalvás előtt.
***
A félidőben 14-10
volt az állás Izland javára, az öltözőben Kozma sorban adta az utasításokat,
hogy mit kéne jobban csinálni, de én alig bírtam odafigyelni, mert magamtól is
tudtam, hogy én személy szerint mit basztam el, és hogy a többiek mit basztak
el. Tudtam kívülről az összes figurát, és ahogy Kozma ordította a pofánkba,
hogy mit kell majd játszani, én csak bárgyú fejjel bólogattam, mert nagyon jól
tudtam, hogy mit kell majd csinálni.
A lövéseimnek kb.
ötven százaléka nem ment be, ami elég siralmas volt, de megpróbáltam
összeszedni magam. Ha más nem is, a tűz megvolt bennem. Olyan felfokozott
idegállapotban vagyok meccsek alatt, hogy az biztosan hozzásegít engem a jó teljesítményhez.
Visszamentünk a
pályára, az izlandiak már ott voltak, Rudi ideszólt nekem.
- Tomikám,
kicsináljuk őket.
- Így van –
bólintottam.
Tudtam, hogy nem
hagyhatom veszni életem nagy lehetőségét, hogy olimpiai döntőt játszhassunk.
Egy olyan jelentéktelen embernek, mint én, óriási dolog lenne, ha részt vehetne
a világ legjelentősebb versenyének döntőjén. Küzdeni fogok érte az utolsó
leheletemig. Nem érdekelt, hogy mennyire fáj a bokám, vagy a kezem, nem
érdekel, mennyit kell fel-alá rohangálni, ki fogom hozni magamból a legjobbat,
hogy azzal a legtöbbet segítsek a csapatnak.
Adél
A meccs nagyon
izgalmas volt, a második félidő felénél a magyarok feljöttek 19-19-re, otthon
ilyenkor szoktam kikapcsolni a TV-t, annyira nem bírom az ilyen izgalmakat. De
itt most teljesen más volt, egyszerűen jó volt így nézni a meccset, hogy
majdnem az orrunk előtt zajlanak az események. Annával pont olyan helyet
sikerült szereznünk, ahol rengeteg magyar szurkoló volt, és velük skandáltuk a
szokásos szövegeket. Volt pár szurkoló, akik már annyira be voltak állva, hogy
szinte nem is figyelték a meccset, csak szurkoltak, meg énekeltek. Engem
teljesen magával ragadott az egész meccs hangulata, Annával mindig pacsiztunk,
ha gólt lőtt a csapat, és amikor átvették a vezetést, már össze is ölelkeztünk
örömünkben.
Nem is tudtam
rendesen megfigyelni, hogy Tomi hogy játszott, azt persze felfogtam, ha ő
dobott gólt, de ezen kívül nem tudtam rendesen rá koncentrálni, inkább azt
figyeltem, hogy hol van éppen a labda.
Rudi nemsokára dobott
egy gólt, így 21-19 lett az állás a mi javunkra, Anna boldogan ugrált
mellettem. Az 56. percben már négy gólos volt az előnyünk, már csak négy perc
volt hátra a meccsből, kezdtünk egy kicsit megnyugodni, hogy a fiúk ezt már
biztos nem engedik ki a kezünkből. Két szurkoló srác, akik végig mellettünk
álltak, hozzánk fordultak:
- Hé, lányok, nincs
kedvetek meccs után ünnepelni jönni velünk?
- Nincs, bocs, a
hapsijainkkal leszünk – mondta Anna.
- Na, és hol vannak a
pasijaitok? - kérdezte gúnyosan az egyik.
- Lent a pályán –
felelte Anna ugyanolyan flegmán, mire a fiúk elhallgattak.
Én csak
elmosolyodtam, de a szememet végig a pályán tartottam, Tomi éppen gólt lőtt. A
magyar közönség egyszerre kezdte skandálni, hogy „Vitéz Tomi, Vitéz Tomi!”, mi
is beálltunk közéjük Annával a buli kedvéért. Ez már Tomi sokadik gólja volt,
de fogalmam sem volt, összesen mennyit dobhatott.
- Jól játszik a pasid
– mondta Anna elismerően.
- Hát igen, ő már
csak ilyen – mosolyogtam.
A meccs 29-26 lett a
magyaroknak, én meg tudtam, életem legjobb meccsén vagyok túl, amin valaha kint
voltam. Nagyon örültem, hogy Tomiék bejutottak a döntőbe, pedig ez a félidőben
még nem egészen így nézett ki. Nagyon büszke voltam rájuk, igazi csapatként
játszottak, és persze örültem, hogy Tomi megint nagyon jó volt.
Néztem, ahogy a pálya
közepén pacsiznak egymással, hogy mindenki örül, és én is olyan boldog voltam,
hogy olyan kis ország, mint Magyarország olimpiai döntőt játszhat kézilabdában.
Örültem, hogy itt vagyok, és mindezt testközelből láthatom. A csapat nemsokára
idejött a szurkolókhoz meghajolni és pacsizni, és mivel a helyünk nem volt túl
messze a pályától, odakiáltottam Tominak:
- Hé, Vitéz!
Ő felnézett, amikor
meglátott, elmosolyodott.
- Jó voltál! -
mondtam.
Ő csak lazán vállat
vont, de az örömteli mosoly továbbra sem tűnt el az arcáról; tudtam, hogy
mennyire örül ennek a sikernek. A magyarok nemsokára bementek az öltözőbe, mi
meg Annával elindultunk vissza a hotelbe, közben egymás szavába vágva
ecseteltünk, hogy milyen jó, hogy a srácok ott vannak a döntőben.
***
A szállodában első
dolgom volt lezuhanyozni, utána leültem az ágyamra, és felhívtam anyámat.
Szerintem nem is tudja, hogy kint vagyok Londonban, hacsak Alex nem mondta
neki, de az szinte kizárt volt, mert nem szoktak beszélni. Meg persze
megígértem anyának, hogy ő lesz az első, akit értesítek, ha Tomival esetleg
összeházasodnánk, így elsősorban emiatt hívtam fel.
Anyám felvette a
telefont, én meg elújságoltam, hogy kint vagyok az olimpián, mire majdnem
dobott egy hátast. Ez már így is elég nagy meglepetés volt neki, de aztán
hozzátettem:
- Hozzámegyek
Tomihoz.
Egy másodperc néma
csönd után anyám így szólt:
- Tessék? - kérdezte
hitetlenkedve.
- Jól hallottad –
sóhajtottam.
- Biztos vagy te
ebben, kislányom? - kérdezte anya kissé kétkedve.
- Igen, ennél nem
lehetnék biztosabb – feleltem.
- Mennyi ideje is
vagytok együtt?
- Kb. két hónapja, de
teljesen mindegy – mondtam.
- Hogy lenne már
mindegy? Ne legyél már ilyen naiv, pontosan tudod, hogy milyen hosszú ideig
együtt lenni valakivel; egyáltalán nem olyan, mint a legelején.
- Tudom, de sokkal
jobban ismerem Tomit, mint Zolit valaha ismertem – mondtam. - Jobban tudom Tomi
hülyeségeit kezelni, mint Zoliét, akinek nem voltak különösebben idegesítő
szokásai, viszont ő meg aztán jól pofára ejtett.
- És azt is jól fogod
viselni, hogy sokat fog elutazni otthonról? - kérdezte anya.
- Az nem is hátrány,
legalább magamra is lesz időm – mondtam.
- Igen, de amikor
gyerekeitek lesznek, majd alig lesz otthon az apjuk, csak te fogod őket
nevelni. Egyáltalán akartok majd gyereket? - kérdezte anya.
- Nem tudom, nem
beszéltünk erről, egyelőre biztos, hogy nem. Különben tudod jól, hogy nekem nem
is biztos, hogy lehet – mondtam.
- Szerintem már régen
abbahagyhattad volna a gyógyszer szedését, csak az orvos direkt újra és újra
felírja neked, hogy megkaphassa érte a prémiumot – morogta anya. - Ne
foglalkozz ezzel a baromsággal, biztos, hogy majd lehet gyereked, csak
ijesztgetni akarnak, hogy szedd azt a szart.
- Igen, tudom, hogy
te a hippi világnézeteddel így gondolkodsz, de voltam már három különböző
orvosnál is, és mindegyik azt mondta, hogy nem biztos, hogy lehet gyerekem.
- A „nem biztos” elég
gyenge érv – mondta anya. - Szóval akkor még azt sem tudod, hogy Tomi
egyáltalán szeretne-e tőled gyereket?
- Nem kérdeztem –
mondtam. - De tett rá utalásokat.
- Látszik, hogy
eszméletlenül komolyan gondoljátok együtt. Adél, a házasság nem abból áll, hogy
legyen valaki, akihez minden éjjel hozzá lehet bújni, ez sokkal
felelősségteljesebb dolog.
- De pont te mondod
ezeket, aki egy olyan emberrel állt össze, akiben semmilyen felelősségérzet nem
volt? - kérdeztem.
- Igen, én mondom, és
pontosan emiatt mondom, mert én tudom, milyen hirtelen felindulásból házasodni.
Nézd meg az eredményét.
- Tomi nem olyan,
mint apa – mondtam.
- Jól van, kislányom,
ez majd úgyis később derül ki. Szerintem várjatok még, de tudom, hogy úgysem
fogsz várni. Mi sem tudtunk várni apáddal, csak azt szerettük volna, hogy
minden éjjel egymás mellett aludhassunk el, és hogy együtt soha ne legyen vége
annak az álomvilágnak, amit addig átéltünk... De a házasság minden, csak nem
álomvilág.
- Tudom, négy évig
együtt voltam Zolival.
- Akkor még gyerek
voltál.
- Huszonhárom évesen?
Nem hiszem – mondtam. - Különben is, majdnem tizenkilenc éves voltam, amikor
összejöttünk.
- Jó, csináljad,
tudom, hogy nem tudlak eltéríteni a célodtól, mert engem sem tudott senki...
Úgyis lakva ismeri meg egymást az ember, majd meglátod, mi lesz ebből.
- Tudom, hogy nagyon
nehéz bárkivel is együtt élni, de mindketten ezt szeretnénk – mondtam.
- Igen, most még ezt
szeretnétek, de szerintem fél év után már nem így lenne.
- De miért akarsz
ennyire lebeszélni Tomiról? - kérdeztem. - Amikor legutóbb fent voltál Pesten,
még örültél is, hogy összeköltözünk.
- Igen, mert be
voltam egy kicsit csiccsentve, de most színjózan vagyok – mormogta anya.
- Ja, veszekedtetek
Ferivel, mi? - kérdeztem.
- Nem – mondta. - De
mondom, próbáld ki, majd legfeljebb elváltok, a mai világban az úgyis elég nagy
divat.
- Nem szándékozom
elválni – mondtam. - Különben is, gyerekkorom óta ismerem őt, és most, hogy
együtt vagyunk, nem sokat változott a viszonyunk.
- Azért remélem, nem
verekedtek a homokozóban, mint ötéves korotokban – sóhajtott anya.
- Természetesen nem –
morogtam. - Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem vállalok túl nagy
kockázatot. Csak én tudtam őt elviselni, amikor meg volt sérülve; meg amikor
mindenki menekült előle, akkor én mégis mellette akartam lenni.
- Az a kérdés, hogy ő
ezt mennyire értékeli.
- Azt mondta,
értékeli – feleltem.
- Mondani lehet. És
mégis mennyit érzékeltél te ebből?
- Az elején nem
sokat, de én türelmes voltam – mondtam.
- Az jó. Türelemből
sosem elég, pláne egy nő esetében – mondta anya, majd más hangsúllyal
folytatta: - Jól van, kislányom, sok boldogságot kívánok, és nagyon remélem,
hogy neked jól fog sikerülni az első házasságod.
- Hát kösz – mondtam.
- Na, vigyázzatok
magatokra, add át Tominak az üdvözletemet, meg hajrá a döntőre – mondta.
- Jó, persze. Én
üdvözlöm az öcsémet.
- Átadom – mondta. -
Szia, puszi.
- Szia – mormogtam,
azzal letettem.
Elgondolkodtam, hogy
amikor Tomi maga alatt volt a sérülése miatt, borzasztónak látta a világot, és
ezzel megmérgezte a körülötte élők hangulatát. Én sem feltétlenül akartam akkor
vele lenni, de amint jobban lett egy kicsit, máris normálisabb lett. Nagyon
nehéz objektívnek maradni, ha szerelmes az ember... Tudom, hogy a párom nem
hibátlan, de szeretjük egymást, és remélem, ez talán átsegít mindenen. És azt
is remélem, hogy nem sérül meg többé. Tomi hangulatát főleg az határozza meg, hogy
jól ment-e neki a kézilabda, vagy sem, de most állítása szerint már nem a
kézilabda a legfontosabb neki. Én hittem neki, mert csak így lehet. Hiába
csalódtam már egyszer valakiben, és sejtettem, hogy Tomival sem lesz mindig
minden fantasztikus, de megteszek minden tőlem telhetőt, és megpróbálom
elhinni, hogy most tényleg jó lesz. Tomi szülei is elváltak, az enyémek is,
szerintem nem fogjuk könnyen feladni, pláne, hogy rólunk van szó.
A gyerekvállalásról,
meg ilyen dolgokról is akarok majd vele beszélni, meg akartam tudni, mi a
véleménye erről. Különösen úgy, hogy tudtam, nem lesz majd könnyű teherbe
esnem, ha egyáltalán sikerül. Nem akartam, hogy a gondok beférkőzzenek most az
agyamba, elővettem egy könyvet, és olvasgatni kezdtem.
Tomi
Este nyolc körül
megérkeztem Adélhez, nem is szóltam neki előre, hogy mikor jövök, hagy legyen
meglepetés... Amikor kinyitotta az ajtót, rám mosolygott, majd megöleltük
egymást.
- Gratulálok –
mondta, amikor elengedtük egymást.
- Én is neked –
vigyorogtam.
- Mihez? - vonta fel
a szemöldökét, amikor becsukta utánunk az ajtót.
- A jövendőbeli
férjedhez – mosolyogtam tovább, majd ledobtam a hátizsákomat a földre.
- Ja, hát kösz –
mondta, idelépett hozzám, átkarolta a nyakamat, majd megcsókolt.
- Szívesen – mondtam,
beletúrtam a hajába, ezután én is megcsókoltam őt. Végignéztem rajta,
rövidnadrágot és pólót viselt, mindkettő jól állt neki. - Nagyon szexi vagy –
mosolyogtam, továbbra is a haját simogattam.
- Te is szexi vagy –
mosolygott rám. - Tetszel ebben az izompólóban.
- Ez csak egy
atléta... - mondtam. - Nem akarom szándékosan kihangsúlyozni az alakomat.
- Persze, úgy mondod,
mintha nem tudnád, hogy jól áll rajtad – forgatta a szemét, én meg
elvigyorodtam.
- Átlátsz rajtam –
mondtam.
Leültünk az ágyra, én
kivettem a hátizsákomból a mobilomat, a tusfürdőmet meg az izomlazító krémemet.
- Az micsoda? -
kérdezte Adél a krémre nézve.
- Ez a bokámra kell,
mert kegyetlenül megerőltettem a mai meccsen, és még most is eléggé fáj –
mondtam. - Úgyhogy azt hiszem, minél hamarabb be kéne kennem.
- Szívesen
megcsinálom helyetted - kapott az alkalmon.
- Jól van, az jó
lenne – mosolyogtam.
Én hátradőltem az
ágyon, a fejemet a párnára tettem, ő meg nekilátott bedörzsölni a krémet a
lábamba.
- Hmm, elég jó érzés
végre ledőlni egy kicsit – ásítottam. - Most már nagyon fáradt vagyok, erre az
estére gyűlt fel bennem az összes fáradtság, azt hiszem.
- Csodálkoztam is,
hogy eddig hogy bírtad energiával – mondta.
- Azért bírtam, mert
az izgalom nem hagyta, hogy egy kicsit is elmélázzak.
- Miért, most nem
vagy ideges? - kérdezte csodálkozva.
- Most semmire sem
tudok gondolni – mondtam.
- Akkor nagyon ki
lehetsz ütve – mondta.
- Ja... A meccs után
is nagy volt a forgalom, legalább hárman hívtak fel. Anyám, Váradi, meg Juhász.
- Juhász is
felhívott? Úgy tudtam, nem vagytok túl jóban.
- Ja, én is azt
hittem – vontam vállat. - De azt mondta, hogyha megnyerjük az olimpiát, akkor
kiállítják a kézilabdacsarnokba a válogatott mezemet, meg Rudiét is, és
bármelyik szurkoló letapizhatja. Fantasztikus, nem? - fintorogtam.
- Amíg csak a mezedet
tapizzák, addig nem leszek féltékeny – mosolygott.
- Ne aggódj, engem
csak te tapizhatsz – mosolyogtam. - Amúgy jól csinálod.
- Mit? A kenegetést?
- Aha – mormogtam. -
Ez a második legjobb dolog, amit a kezeddel csinálhatsz.
- Hmm, sejtem mi
lehet az első – mosolygott.
- Majd azt is
csinálhatnád – vetettem fel.
- Jó, majd megkapod,
ami jár neked, de előbb még ezt befejezném, ha megengeded – mormogta.
- Persze hogy
megengedem, ha ilyen jó vagy benne – vigyorogtam rá.
Tényleg jó volt, hogy
a bokám környékén enyhült a fájdalom, és kellemes bizsergés vette át a helyét.
Hát igen, tud ez a nő... Elnéztem Adélt, ő lefelé nézett, haja egy kicsit az
arcába hullott, és csak csodáltam, hogy milyen szép így. Érdekes, hogy
gyerekkorom óta bármikor ránézhettem, ennyi idő után akár meg is unhattam
volna, most mégsem tudtam betelni a látványával. Ő volt a legszebb csaj, akivel
valaha voltam. Felnézett, találkozott a tekintetünk, kissé értetlenül
megkérdezte:
- Mi az?
- Semmi, drágám,
folytasd csak – mormogtam.
- Jól van... -
sóhajtott. - Képzeld, beszéltem anyámmal, és megmondtam neki, hogy hozzád
megyek.
- Igen? - néztem rá.
- Azt hittem, majd ha hazamegyünk, akkor mondjuk el a rokonoknak.
- De anyám nem is
Pesten él. Különben is megígértem neki, hogy elmondom neki, ha ilyen terveim
vannak.
- Mikor ígérted meg
neki? - kérdeztem.
- Amikor megtudta,
hogy összejöttünk, viccelődve megkérdezte, hogy hozzád mennék-e feleségül, én
meg mondtam neki, ha esetleg ez bekövetkezne, akkor ő lesz az első, akinek
szólok erről.
- Hát jó... És mit
mondott?
- Azt, hogy szerinte
korai. De engem nem érdekel, mi a véleménye – mondta Adél határozottan, ami
nekem nagyon tetszett.
- Az mondjuk lehet,
hogy korai, de én nem érzem annak – mondtam. - Egyébként nekem meg Rudi tartott
egy szentbeszédet, hogy egy kapcsolat nem mindig könnyű, meg ilyesmi... Mintha
nem tudnám – forgattam a szemem, mire ő elmosolyodott.
- Igen, gondolom,
hogy milyen nehéz volt velem eddig is.
- Nem veled volt
nehéz, hanem az előző libákkal – mondtam.
- Vigyázz, mert még
én is olyan leszek – ugratott.
- Nem, te nem lehetsz
olyan... Már csak természetedtől fogva sem.
- De azelőtt mégis mi
volt neked annyira nehéz? - kérdezte érdeklődve.
- Azt hiszem, főleg
az, hogy senkit nem vettem komolyan, és mindent leszartam. Így azért nehéz, ha
a másik meg komolyan gondolja.
- Igen, az úgy
tényleg nagyon szar – bólintott. - Még azt is mondta anyám, hogy reméli, az én
első házasságom jobb lesz, mint az övé.
- Nagyon jófej –
horkantam fel. - Nem tudtam, hogy nem bír engem.
- Itt most nem rólad
van szó, hanem rólam, hogy milyen felelőtlen picsa vagyok – mondta.
- Nekem tetszik, hogy
felelőtlen picsa vagy – mosolyogtam. - Különben is, anyád ne szóljon be neked,
ő már mindent elrontott, amit az életben el lehet.
- Igen, de pont ezért
veszélyesek az ilyen emberek. Mert ők tudják, milyen szarban lenni – mondta.
- És szerinted velünk
is ez lesz?
- Nem hiszem –
felelte.
- Én sem. Tudod,
miért veszélyesek még a szétcseszett lelkű emberek? A neten olvastam valahol,
és elég találó – mondtam.
- Na miért? - nézett
rám kíváncsian.
- Mert tudják, hogy
kell túlélni – feleltem.
- Igen... - mondta. -
Akkor ezek szerint mi már tudjuk, hogy kell túlélni.
- De én nem csak
túlélni akarok veled, hanem élni – mondtam, ő elmosolyodott.
- Igen, én is. Végre
– mondta.
Ezután nem
beszélgettünk tovább, csak a lábamat masszírozta, én meg közben azon agyaltam,
hogy majd hogyan viszonozom ezt neki. De aztán kezdtek elterelődni a
gondolataim, a fáradtság már teljesen rám nehezedett, szinte már nem is bírtam
nyitva tartani a szememet. Adél lassan abbahagyta, majd így szólt:
- Megyek kezet mosni.
- Ühüm – morogtam, ki
sem nyitottam a szemem.
Annyi erőm még volt,
hogy levegyem az utcai nadrágomat, meg a trikót, és magamra húzzam a takarót.
Gondoltam, majd ha Adél visszajön, és hozzám bújik, akkor biztosan felébredek,
de innentől kezdve már semmilyen emlékem nem volt.
Adél
Hajnalban arra
ébredtem, hogy Tomi hátulról átölel, nekem meg eszembe ötlött, hogy nem is
szexeltünk elalvás előtt. Most volt ilyen először. Nem mintha baj lett volna,
mert tudtam, hogy fáradt, de most éreztem, hogy jobb lett volna szeretkezni,
mert rég nem aludtam ilyen szarul.
- Ébren vagy? -
kérdezte halkan.
- Aha – mondtam,
végigsimítottam a kezét, ami a derekamat ölelte.
- Bocs az estéért –
mondta.
- Miért? - fordultam
szembe vele.
- Amiért bealudtam –
mondta. - Nyilván jobb időtöltésre számítottál.
- Ja, semmi gond –
mondtam.
- Meztelen vagy? -
kérdezte, közben kezével végigsimított a testemen, hogy megbizonyosodhasson
róla.
- Igen, tudod, hogy
nem szeretek semmi felvenni alváshoz – mondtam, majd én is végigsimítottam a
mellkasán.
- Szeretem ezt a jó
szokásodat – mosolygott, ezután megfogta a mellemet.
Csókolózni kezdtünk,
lassan lekerült róla is a bokszer alsó, majd belefeledkeztünk ebbe az álom és
valóság közötti világba. Én voltam felül, mert ő így akarta, de nem volt
kifogásom ellene. Lassan mozogtunk, nem akartunk semmit sem elkapkodni, ez most
így volt szép. Én fölé hajoltam, arcát, nyakát csókolgattam, vagy csak ajkaimat
finoman végighúztam a bőrén, nyelvemmel a fülét cirógattam... Ő végigsimogatta
az egész testemet; nagyon jó volt kezét az arcomon, utána hajamban, mellemen,
fenekemen érezni; teljesen el is zsibbadtam érintéseitől. Végül már csak a
lábam között simogatott, én meg egyre éberebb lettem, és éreztem, többet
szeretnék ennél. Tomira néztem, ő becsukott szemmel feküdt alattam, láthatóan
élvezte, hogy ilyen ráérősen elvagyunk egymással.
Én is behunytam a
szemem, továbbra is lassú ritmusban mozogtunk, közben egyre jobban élveztem
ujja kényeztetését, ő meg is érezte ezt.
- Milyen forró a
tested – mormogta.
- Mindjárt elélvezek
– suttogtam.
- Tudom... - mondta,
majd a szemembe nézett. - Ülj föl, hagy nézzelek közben.
Én teljesítettem
kérését, közben végig magamon éreztem a tekintetét. Csípőmet vele együtt
mozgattam, ő meg tovább simogatott, nemsokára éreztem, hogy már nagyon közel
vagyok, szapora sóhajok hagyták el ajkaimat. Egy pillanatra találkozott a
tekintetünk Tomival, láttam rajta, hogy már ő is nehezen bír magával. Egy
hangosabb nyögés tört ki belőlem, éreztem, hogy már nincs visszaút.
- Ez az, élvezd
csak... - mondta Tomi, én meg már csak az ujját, és bennem mozgó farkát
éreztem, és egy pillanat múlva átlendültem az észvesztő kéj állapotába.
Miközben testem és
lelkem ezernyi apró darabra hullott szét, éreztem, hogy Tomi is követ engem,
szorosan megmarkolta a derekamat, hallottam élvezettel teli nyögéseit. Ezután
magára húzott, és magához ölelt, én végigsimítottam az arcán, majd a vállára
hajtottam a fejem, becsuktam a szemem, és csak elbódulva élveztem, hogy alig
létezem... semmire nem gondoltam, csak rá, meg hogy mennyire szeretem, és hogy
ez mindig így lesz, mert az nem lehet, hogy valaha bármi ne legyen ennyire
tökéletesen szép.
***
Azt hiszem, újra
elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy már nem érzem magamon Tomi karját, aztán
halottam, hogy kikelt az ágyból. Megfordultam, láttam, hogy alsónadrágjában a
nyitott erkélyajtóhoz ment, és a korlátnak dőlve bámult kifelé. Szerintem
hajnali öt körül járhatott az idő, mert már nagyjából világos volt, de még
egyáltalán nem volt élet odakint a városban, legalábbis nem szűrődött be
semmilyen zaj az utcáról.
Felültem az ágyban,
majd megszólaltam:
- Szép a kilátás,
ugye? - mosolyogtam.
Tomi megfordult, majd
rám nézett.
- Azt hittem, alszol
– mondta.
- Itt nem lehet jól
aludni.
- Pedig szex után
elég gyorsan elaludtál, még akartam beszélgetni.
- Miről akartál
beszélgetni? - kérdeztem.
- Nem tudom,
egyszerűen nekem nem ment könnyen visszaaludni, és jobb lett volna, ha ébren
vagy – mondta, félig felém fordult, közben néha az utcát kémlelte.
- Hát, kifárasztottál
– mosolyogtam.
- Ja, mert most
kivételesen te voltál felül – mosolygott ő is.
- Nem csak amiatt...
- mondtam. - Különben akartam kérdezni valamit – tettem hozzá komoly arccal.
- Oké, kérdezd csak –
nézett rám kissé bizonytalanul.
- Milyen érzés
olimpiai döntősnek lenni? - vigyorogtam rá.
- Jaj, Adél, azt
hittem, valami gond van – mormogta.
- Gond, az nincs –
mondtam. - Ha veled alszom el, akkor általában nincs semmi gond.
- Ja, velem is ez a
helyzet... Lehet, hogy egy kicsit ellustultam az utóbbi időben. Túl nyugodt
vagyok most is, és ez megijeszt egy kicsit, mert nem tudom, hogy hat ez majd a
pályán nyújtott teljesítményemre.
- Felidegesíthetlek,
ha gondolod – mondtam.
- Hmm, és hogyan?
- Jól irányzott
beszólásokkal – mondtam. - Például láttam a franciákat, szerintem sokkal jobb
formában lesznek a döntőre, mint ti, szegény fáradt magyar srácok.
- Komolyan gondolod?
- kérdezte ijedten.
- Dehogy is –
nevettem. - Mégis mikor láttam volna a franciákat játszani?
- Mit tudom én... -
morogta. - Na jó, tényleg ne viccelj ezzel, mert fel tudnál húzni.
- De pont ezt akarod,
nem? - kérdeztem.
- Nem tudom – vont
vállat. - Tudom, milyen nagy dolog olimpiai döntőt játszani, és hogy mennyire
megküzdöttem érte, szinte kicsináltam a bokámat miatta, és nagyon szeretném
megnyerni ezt az egészet, ha már idáig eljutottunk, de mégsem érzem a szokásos
idegességet. Amikor a Fradival magyar kupadöntőt játszottunk, majd' becsináltam
az idegességtől. Pedig az csak egy szar magyar kupa. Mármint mégis csak
összehasonlíthatatlanul kisebb dolog, mint az olimpia. Most meg szokatlanul
nyugodt vagyok, mintha fel sem fognám, hogy milyen nagy lehetőség előtt állok.
Én komolyan el sem hiszem, hogy itt vagyok... Holnap olimpiai döntőt játszom,
pedig télen még leittam magam Janival, és egyik cigit szívtam a másik után, meg
egy bunkó fasz voltam mindenkivel.
- Nahát, micsoda
önvád – mondtam egy kis gúnnyal a hangomban. - Akkor még eszedbe sem jutott,
hogy lehetséges, hogy nem mindenki más a hülye, hanem esetleg te. Szerintem
most ne elemezd ezt.
- De muszáj, hogy
kicsit jobban megértsem magamat – mormogta. - Váradi azt mondta, azért kell
lehiggadnom az életben, hogy a pályán nehéz helyzetekben szintén higgadt tudjak
maradni. És azt veszem észre, hogy pont ez történt velem, tényleg lehiggadtam.
Régebben vártam, hogy passzoljanak, meg előkészítsék nekem a helyzetet, én meg
bevágtam a gólt, mert ehhez értettem a legjobban. De most én adtam Rudinak
passzokat, mert tudtam, hogy nincs túl sok önbizalma, meg én próbáltam felrázni
a többiket, és még emellett a góllövés is jól ment.
- Igen, észrevettem,
hogy mennyire jó passzokat osztogattál, és hogy mindig biztattad Rudit.
- Ehhez képest meg
régen egy forrófejű hülyegyerek voltam, aki mindent csak erőből akart
megoldani. Most meg végre elkezdtem látni a pályán, és pontosan tudom, mikor
mit kell tenni.
- Akkor adok neked
egy fantasztikusan elcsépelt, de jó tanácsot, drága szerelmem – mosolyogtam.
- Na, mondd – nézett
rám érdeklődve.
- Legyél önmagad –
mondtam. - Maradj nyugodt, ha úgy érzed, hogy annak kell lenned, aztán a többi
úgyis jön magától. És lehet, hogy pont emiatt fogjátok megnyerni az olimpiát,
mert téged idézve már nem egy „forrófejű hülyegyerek” vagy, hanem végre megértél
komolyabb feladatokra is.
- Úgy gondolod, hogy
ez így van? - kérdezte.
- Szerintem
egyértelműen így van – mondtam, majd mosolyogva hozzátettem: - És hiába vagy
nyugodt a meccseken, a szexben még így is kiélheted a hevességedet.
Ő is elmosolyodott.
- Az meglesz,
biztosítalak róla – mondta, majd sóhajtott, újra lenézett az utcára.
Arra gondoltam, hogy
milyen nagy utat tettünk meg mind a ketten. Ahhoz képest, hogy télen remény
veszetten mászkáltunk át egymáshoz az omladozó lakótelepi lakásainkba, most itt
vagyunk Londonban, Tomi közel az olimpiai bajnoki címhez, én meg végre boldog
vagyok, mert ő végre olyan volt, amilyen mindig is éreztem, hogy tudna lenni.
Velem is, és minden mással az életben. És végre én is szárnyaltam, el mertem
jönni ide, nem gondolkodtam, csak jól éreztem magam, nem hagytam, hogy a
problémák, meg minden szar beférkőzzön az agyamba, és elkedvetlenítsenek.
Mindig is voltak, és lesznek is szar dolgok az életben, de nem hagyom, hogy
ezek leterítsenek. Azt éreztem sok év után először, hogy van jövőm, és ennél
több nem is kellett nekem. Tomival összeköltözünk, van munkám, még tanulhatnék
is, ha nagyon akarnék, ott van a futás, meg csak szimplán a szép közös élet
reménye.
És ő is annyira más
lett. Tudtam, hogy teljes mértékben nyilván soha nem fog megváltozni, és ezt
nem is akartam, de láttam rajta, hogy végre kezdi más szemmel nézni a világot.
Végre megértette azokat a dolgokat, amik számomra már régóta nyilvánvalóak
voltak, és csak vártam türelmesen, hogy végre neki is leessenek.
Hirtelen eszembe
jutott, amit Iván mondott, hogy a nőknek az a legnagyobb bajuk, hogy meg
akarják változtatni a pasit; elvárják, hogy mindig úgy cselekedjen, ahogy ők
akarják. Nekem talán az volt a szerencsém, hogy Tomi egyáltalán nem az én
kedvemért változott meg, hanem maga miatt. Az, hogy az én hatásomra változott
valamennyit, az az ő döntése volt. Nem tudom, mi történt vele abban a két
hónapban, amíg nem találkoztunk, de jó hatással volt rá.
- Mikor kell
visszamenned? - kérdeztem.
- Reggel tízre –
mondta. - Szerintem utána már szigorú házi őrizet lesz mindenkinek, készülünk a
franciák ellen, meg szerintem a pszichológus is külön beszél velünk.
- Értem... Akkor ezek
szerint csak holnap délután látlak a meccsen.
- Ja, úgy néz ki –
mondta, azzal rám nézett: - És te mit fogsz csinálni?
- Szerintem Annával
elmegyünk várost nézni – mondtam.
- Jól van – mondta,
majd leült mellém az ágyra, és átölelte a vállamat. - Ha megnyerjük az
olimpiát, szívem, akkor tényleg veszek neked valami szép és baromi drága
gyűrűt.
- Aranyos vagy, de
nekem ez a gyűrű dolog tényleg nem fontos, nekem elég egy egyszerű karikagyűrű
is – mondtam.
- Jó, akkor mit
szeretnél, ha esetleg nyernénk? Tényleg, mondj valamit – mosolygott rám.
- Hát... Keressünk
olyan albérletet, ahol van erkély, mert nyár estéken szeretnék majd kint
üldögélni – mondtam.
- Látom, te tényleg
nem vagy valami nagyravágyó... - mormogta. - De jól van, megegyeztünk. Majd e
mellé még veszek neked jó kis ribancos ruhákat, azoknak biztos örülnél.
- Mit veszel,
tűsarkút, miniszoknyát, meg neccharisnyát? - kérdeztem.
- Ja, például... -
bólintott lelkesen. - Meg jó kis feszülős farmereket, amik kiemelik a
fantasztikus seggedet. Persze ezeket csak akkor veheted fel, ha velem vagy.
- Na, azonnal vissza
is élnél a pénz adta hatalommal – mondtam.
- Jól van, nem akarom
rád erőltetni, majd te választod ki, miben akarsz járni. Meg nekem meztelenül
vagy a legjobb – mosolygott, majd megcsókolt.
- Te is nekem –
mosolyogtam, majd megkérdeztem: - Tehát miért is van rajtad alsónadrág?
- Azonnal leveszem –
vigyorgott, ezután tovább csókolóztunk.
***
Háromnegyed tízkor
lekísértem Tomit a szálloda elé, ő nem sietett, ölelgettük egymást és
csókolóztunk.
- Nem kéne már
menned? - kérdeztem.
- Mi az, le akarsz
rázni? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem, csak legalább
fél óra, amíg odaérsz – vontam vállat.
- Ne aggódj értem...
Különben sem találkozunk, csak a döntő után.
- És utána itt alszol
megint? - kérdeztem.
- Nem tudom... Azon
is múlik, hogy nyerünk-e, vagy sem – mondta.
- Jaj, remélem nyerni
fogtok.
- Azt én is remélem,
elhiheted – mondta, majd hozzátette: - De mégis elég megnyugtató gondolat, hogy
bármi történik, te itt leszel nekem - azzal megcsókolt, engem meg eléggé
meglepett ezzel a kijelentéssel.
- Jó, de azért adj
bele mindent – mondtam.
- Persze, mindent
megteszek, ez egyértelmű – mondta. - Csak ezen felül már tényleg a szerencse
dönt, és ha nem mi nyerünk, úgy érzem, nem zuhannék össze annyira, mintha
mondjuk egy évvel ezelőtt történt volna ez.
- Értem. Egyébként
nekem is könnyebb így az élet, hogy velem vagy – mosolyogtam rá.
- Jól van, örülök
neki, drágám. Már nagyon várom, hogy a feleségem legyél – mondta csillogó
szemmel, ezután megint megcsókolt.
Nehezen
váltunk el egymástól, ezután kissé szomorúan mentem fel a szobába. Rossz volt,
hogy egyedül vagyok, jó lett volna vele lenni egész nap. Viszont végre azt
éreztem, hogy határtalanul boldog vagyok. Már nem gondoltam, hogy bármi is
elválaszthat minket egymástól, és hogy bármi is szarul fog alakulni velünk. Még
a gyerekvállalás kérdése sem izgatott jelent pillanatban, majd úgyis
megbeszéljük azt is, ha eljön az ideje. Tényleg elhittem, hogy nagyon szép lesz
a jövő, és hogy ez a mostani örömöm örökké fog tartani. Egy pillanatra
bevillant, hogy ilyenkor szokott jönni a nagy csalódás, de ezt a gondolatot is
elintéztem egy vállrándítással. Persze, biztos lesz még ennél sokkal szarabb
is, de jelen pillanatban kit érdekel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése