16. fejezet

16. fejezet

Adél

Azt hiszem, életem egyik legszebb napja volt, amikor lediplomáztam. Tudtam, hogy végre magam mögött tudhatom a vizsgák okozta stresszt, hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy sikerült megcsinálnom, és az iskola soha nem fog már fojtogatni a terheivel. Majd az élet ezt megteszi helyette, de nem bántam, már új kihívásokra vágytam.

Rendeztünk egy kisebb összejövetelt nálunk annak örömére, hogy a családban én vagyok az egyetlen, akinek van diplomája. Anyám megint felutazott Szolnokról, Istvánék is örömmel jöttek, hogy van ürügy megint jól berúgni, Alex is ott volt, meg persze Tomi is, meg az ő anyja is. Tomival bejelentettük a családunknak, hogy össze fogunk költözni, mire különböző reakciókat kaptunk. Apám rögtön megkérdezte, hova sietünk ezzel, Alex csak pofákat vágott, anyám és Tomi anyja meg könnyekben törtek ki, mintha már most házasodnánk azonnal, Istvánéknak meg mindegy volt, annyira nem is ismertek minket. Mindenesetre minket Tomival nem kedvetlenített el, hogy ki mit szól az egészhez, csak az volt fontos, hogy mi mit szeretnénk. Márpedig mi nagyon szerettünk volna együtt lakni, egyáltalán nem éreztük azt, hogy korai lenne, mert már egyébként is nagyon jól ismertük egymást.

Sok minden nem változott, hogy együtt vagyunk, csak hogy többet találkozunk, meg általában hetente kétszer együtt alszunk. Ez a kapcsolat mégis más volt, mit az előző, mert hiába csak két hete voltunk együtt Tomival, nem éreztem feszélyezettnek magam vele, míg Zolival kb. két hónapig nem is tudtam, hogy viselkedjek. A volt barátommal eleinte nagyon visszafogott voltam, viszont Tomival már egyáltalán nem így volt. A szexualitásnak is sokkal nagyobb szerepe volt a mostani kapcsolatomban, biztos azért, mert az előzőben még teljesen tapasztalatlan voltam. Most végre nem volt olyan, hogy nem tudtam, mi lenne helyes, és mit nem szabad, mert nagyjából minden szabad volt, és ez nagyon jó hatással volt a viszonyunkra. Már nem csak azért szerettem egy fiút, mert jól néz ki, nagyon kedves, hanem az is szempont volt, hogy minél többször élvezni akartam a testi közelségét is.

Egyelőre annyira jól megvoltunk, hogy még nem is veszekedtünk, mindent meg tudtunk beszélni normálisan. Bár egyelőre nem is volt oka semmilyen vitának, mindketten ugyanazt akartuk, lehetőleg minél többet együtt lenni. Voltunk kirándulni, megnéztünk együtt pár filmet, Tomi néha elkísért futni, aztán amíg nekem tanulni kellett, ő elment beszélgetni Váradival vagy Rudival. Mindketten biztatták, hogy nem gond, hogy most kimaradt a válogatottból, télen megint világbajnokság lesz, addigra már biztosan bekerül a csapatba. Úgy láttam, Tomi már nagyjából feldolgozta, hogy nem mehet az olimpiára, de hát olimpia mégis csak négyévente van, szóval szerintem ezen sosem tudja majd teljesen túltenni magát. Mondta, az egyetlen jó oldala, hogy nincs olimpia, hogy így egész nyáron velem lehet, meg úgy terveztük, hogy az olimpia idején egy hétre lemegyünk ketten a Balatonra, és így legalább nem leszünk rákényszerülve, hogy a Tv-t bámuljuk. Én szívesen néztem volna az olimpiát, de megértettem, hogy Tominak semmi kedve hozzá, meg persze tényleg jobb lett volna úgy nézni, ha ő is ott van a csapatban. Biztos furcsa lenne, ha megnyernék az olimpiát a magyarok, pont most, amikor Tomi nem lehetett ott. Nyilván nem szeretném azt, hogy ne nyerjenek, de elég nehéz helyzet lenne.

Rudi például ott lesz olimpián, Anna, a barátnője mondta, hogy ő is kimegy, hogy élőben szurkolhasson neki. Egyszer találkoztunk négyesben, beszélgettünk erről, megkérdezték Tomit, hogy nincs-e kedve nézőként kijönni, persze ő határozottan mondta, hogy nincs. Mondta Rudi, hogy ő igazán nem érti, miért nem került be Tomi a csapatba, és erős kételyei vannak, hogy nélküle sikerül-e egyáltalán jó eredményt elérni. Ezzel Tomi is egyet értett, mivel két olyan játékos is bekerült, akik még sosem voltak a válogatottban, és ez szerinte komoly hátrány a csapatnak, Rudi meg egyetértően bólogatott. Szóval ők ketten jól kibeszélték a csapatot, mi meg Annával hallgattuk a fiúk nagyszerű okfejtéseit.

Nyár közepén felhívott Szabina, a „pszicho-szakkörből”, hogy nincs-e kedvem elmenni a fotókiállításának megnyitójára, ott lesz Lilla és Iván is. Mivel mióta nem járok suliba, nem láttam őket, ezért beleegyeztem, hogy elmenjek. Egyébként nem is gondoltam volna, hogy Szabina fotózik, ráadásul még kiállítást is tud rendezni, ezért még inkább kíváncsi voltam erre az eseményre.

Aznap délután Tomi átjött hozzám, megkérdeztem, nincs-e kedve majd velem jönni a kiállításra.

- Mikor lesz? - kérdezte.

Én a széken ültem, ő meg az ágyamon terpeszkedett.

- Most szombaton – feleltem.

- És hánykor?

- Este hétkor – mondtam.

- Hát, szombat este inkább veled akartam lenni – morogta.

- Igen, és mit akartál csinálni? - kérdeztem.

- Amit eddig, együtt vagyunk, aztán meg együtt alszunk – mondta.

- De a kiállítás után együtt aludhatunk – mondtam. - Ha meg nincs kedved jönni, akkor meg hazajövök kilencre, és még akkor is feljöhetsz.

- Kösz, mit csináljak én már este kilenckor? - vonta fel a szemöldökét.

- Akkor majd együtt alszunk vasárnap – mondtam. - Nyár van, nem számít, hogy milyen nap van, nem?

Ő csak sóhajtott.

- Mindenképpen el akarsz menni? - kérdezte.

- Igen, suli óta nem is láttam őket.

- És kik ők pontosan, a két csaj, meg az egy csávó?

- Igen – mondtam. - Az egyik csajnak lesz most kiállítása. Gyere el velem, én is mentem, amikor Rudi meg Anna szervezett nekünk közös programot.

- Tudom, de ez most más, nincs kedvem tömegben lenni, és én nem is ismerek senkit.

- Jó, akkor elmegyek egyedül, nem kell ezt túlbonyolítani – mondtam.

- Nem mondtam, hogy nem megyek – jelentette ki.

- Jaj, Tamás, nagyon nehéz rajtad kiigazodni – sóhajtottam.

- Tetszik, amikor Tamásnak szólítasz – vigyorgott.

- Igen, miért? - kérdeztem.

- Nem tudom... igazából a hangsúly tetszik, ahogy mondod. Látszik, hogy mérges vagy, én meg szeretem a dühös nőket, mert egy jó kis szexszel le lehet őket nyugtatni.

- Hát, nem tudom, Tamás, szerintem nem úsznád meg ennyivel – mormogtam, igyekeztem rájátszani a helyzetre.

- Miért, mit csinálnál? - kérdezte mosolyogva, érdeklődően hajolt előre. - Kikötöznél, aztán meg szétkarmolnád a testemet?

- Igen, simán megtenném – mondtam lazán, közben körbenéztem a szobában. - Csak sajnos itt nem tudlak kikötni sehova.

- Ez a szerencséd, mert aztán én is kikötnélek téged, és az meglepetés lenne, hogy mit tennék veled – vigyorgott.

- Pedig biztos tetszene nekem – mondtam, éreztem is, hogy hevesebben ver a szívem.

- Hát, nem lenne olyan jó, mert lehet, hogy csak sokára hagynám, hogy elélvezz, és végül már könyörögnél nekem.

- Az lehet – mondtam. - De próbálnék uralkodni magamon.

- Az nehéz lenne, ugyanis ha velem vagy ágyban, nem tudsz uralkodni magadon.

- Hát, de te sem nagyon – mondtam.

- Igen, de annyira még tudok, hogy mindig hagyom, te élvezz el előbb, és csak utána én. Nem vetted még észre?

- De igen, csak nem tudtam, hogy ez szándékos – mondtam meglepetten.

- Eléggé az, én már tíz perc után el tudnék sülni, de tudom, hogy neked több kell. És néha elég nehéz visszafogni magamat.

- Ó, te szegény – mondtam tettetett sajnálkozással. - Szerintem azért csinálod így, hogy büszke lehess magadra, hogy elélvezett a nőd.

- Nem, azért csinálom így, mert szeretlek, és azt akarom, hogy jó legyen neked – morogta, én elmosolyodtam.

- Jaj, ez nagyon meghatott, nem is gondoltam, hogy te ilyen önzetlen férfi vagy – incselkedtem vele, majd leültem mellé az ágyra, lábamat átvetettem az ő lábán.

- Akkor nem is ismersz engem – mondta.

- Na, akkor most, hogy kiderült, milyen önzetlen ember vagy, nem jössz el velem a kiállításra? - kérdeztem. - Utána én is megteszek neked valamit, amit nagyon szeretnél.

- A szexben? Ja, csak én olyan dolgot fogok kérni, amit te egyébként is élvezel – mondta.

- És ha úgy csinálnánk, hogy csak magadra figyelsz, és rám nem? - kérdeztem.

- Ha már kérhetek tőled valamit, akkor nem ezt fogom, ez túl egyszerű – mondta. - De különben tőled nem nagy kihívás bármit is kérni, mert nem vagy valami válogatós.

- Hát jó, ez igaz – vallottam be. - De sok mindent nem csináltunk még, meg biztos van, amit már régóta szeretnél, csak még nem nagyon volt rá lehetőség.

- Neked egyébként van ilyen? - kérdezte. - Szóval van, amit még nem csináltál még, de szeretnél?

- Hát, engem nagyon érdekel ez a kikötözős dolog – mondtam. - Soha nem csináltam így, de nagyon szeretném.

- És hogyan, hogy te kötözöl ki engem, vagy én téged?

- Először én téged, utána te engem – vigyorogtam.

- Jól van, a közös lakásunkban majd megoldjuk valahogy – mosolygott.

- Na, most mondd te, hogy mit szeretnél – néztem rá.

- Ha tudnád, mi mindent elképzeltem már veled kapcsolatban... Most kezdjem el sorolni?

- Persze, érdekelne – mondtam.

- Jó... például van egy olyan fantáziaképem rólad, hogy valami szexi bugyiban, melltartóban meg combközépig erő harisnyában vagy, és úgy duglak meg, hogy félrehúzom a bugyit, de nem veszem le rólad – mondta. -  Aztán, amikor unatkoztam, vagy nem tudtam aludni, gyakran gondoltam arra, hogy letámadsz, és a fülembe súgod: „Dugj meg, Tomi” és én meg örömmel eleget teszek ennek a kérésnek.

- Ez már össze is jött  – mosolyogtam. - A másikról meg annyit, hogy nincsenek szexi fehérneműim. Mármint csak bugyim van, harisnya nincs, melltartót meg nem nagyon hordok.

- Rendben, nem ragaszkodom a melltartóhoz... harisnyát meg majd veszek neked.

- Köszönöm előre is... na és még mit szeretnél?

- Adél, olyan sok mindent szeretnék – mosolygott rám sokatmondón.

- Jól van, mondd csak... - mondtam.

- Egyelőre még nem mondok el mindent... - mondta Tomi. - De ha már említetted a kikötözést, csinálhatnánk azt, hogy a fejed fölött összekötöm a kezed, és így lefekszel oldalra, én meg hátulról megduglak.

- Hmm, jó... ebben már most azonnal benne lennék – vigyorogtam.

- Én is simán, csak így nem akarom, hogy apádék kint vannak a konyhában – mondta.

- Így én sem – mondtam.

- Na és téged mi indítana be a megkötözésen kívül? - kérdezte.

- Hát, például szívesen bekötném a szemedet, aztán levetkőztetnélek, simogatnálak, és szerintem ez elég jó lenne, mert nem tudod előre, hogy mit szeretnék veled csinálni – mosolyogtam.

- Ez főleg nekem lenne jó – mondta Tomi.

- De nekem is – mondtam. - Biztos jó érzés lehet, hogy azt tehetek veled, amit akarok, és tudom, hogy én irányítok.

- Csináltál már ilyet? - kérdezte.

- Nem... de veled bármit kipróbálnék szívesen – mondtam.

- Bármit? Tényleg bármit? - kérdezte.

- Igen – mondtam. - Tudom, ez veszélyes dolog, mert ha már mindent megcsináltunk, akkor meg fogsz unni, de vállalom a kockázatot.

- Jaj, nem foglak megunni – mondta, azzal biztatóan megsimogatta az arcomat. - Megnyugtatlak, én is így vagyok veled... mindenhogy akarlak téged, és bármit szívesen kipróbálok, mert már nagyon régóta szerettelek volna megkapni.

- Hát ennek örülök – mosolyogtam. - Szerintem akivel csinálnál szokatlan de élvezetes dolgokat, azzal elég bensőséges viszonyban vagy, és tudod jól, hogy ezt nem tennéd meg akárkivel. És ez nagyon jó érzés.

- Ja, én is így gondolok ezekre a dolgokra, hogy közelebb hoznak minket egymáshoz. Egyébként jó megismerni ezt az oldaladat is.

- Hát, ezt csak te ismerheted – mondtam.

- Meg Zoli – mondta.

- Az mindegy, most veled vagyok, nem vele. És különben is, a te előző csajaid száma jóval több az egynél – mondtam.

- Igen, de elhiszed, hogy velük határozottan unalmas volt a szex hozzád képest? - nézett rám.

- De miért? - kérdeztem. - Egyelőre semmi különöset nem csináltunk.

- Igen, de veled más, talán azért is, mert nem számítottam arra, hogy ilyen jó lesz. Azt hittem, megduglak, és jó lesz, de semmi különös. Nekem sosem volt fontos, hogy a csaj is elélvezzen, meg azt is szerettem, ha a csajok leszopnak, de én már nem akartam soha viszonozni.

- Érdekes, mert most már általában te kezdeményezed ezt – mondtam.

- Hát igen, ezt is te szerettetted meg velem, de nem is tudom pontosan, hogy miért. Azt hiszem, azért sokkal jobb veled minden, mert bennem van a tudat, hogy téged duglak meg, akit eddig még sosem volt szabad, hiába szerettem volna. Meg még az is biztos közrejátszik, hogy szerelmes vagyok beléd... De egyébként ha nem lennék beléd szerelmes, szerintem akkor is ilyen jó lenne veled a szex, mert már nagyon régóta akartam ezt.

Én csak mosolyogtam, majd megkérdeztem:

- Na, akkor jössz velem a kiállításra? És utána teljesítem a vágyaidat.

- Igen, megyek veled – sóhajtott. - De nem csak ezért, hanem mert szeretnék veled lenni, még ha nekem baromi unalmas is az a program.

- Majd ha hazajöttünk, már nem lesz unalmas a program – mosolyogtam rá.

***

Szombaton Tomival fél nyolcra értünk oda a kiállításra, és olyan sokan voltak, hogy hirtelen nem is láttam senki ismerőst. Ennek ellenére elkezdtünk végignézni a képeket, mert rengeteg volt. Tomi eléggé unta, kis idő után megkérdezte egy Hősök terét ábrázoló fénykép előtt:

- Mégis mit kell nézni ezen? Kimegyek a térre, és ugyanezt látom.

- Vannak ennél érdekesebbek is – mondtam.

- Igen? Pedig én most legszívesebben téged néznélek meztelenül.

- Hát, szerintem nem csak néznél – mosolyogtam rá.

- Jó, ez igaz – mondta, majd magához húzott, és megcsókolt. - Egyébként jól nézel ki ebben a ruhában.

- Köszönöm – mosolyogtam.

Egyszerű zöld nyári ruha volt rajtam, ami viszonylag rövid volt, biztos ezért tetszett neki annyira.  Nézegettük tovább a képeket, aztán végre idejött hozzánk Szabina és Lilla. Bemutattam nekik Tomit, ők nagyban mosolyogtak rá, amit szerintem Tomi nem nagyon értett, de azért viszonozta. Váltottunk pár szót, gratuláltam Szabinának a képekhez, aztán már mentek is tovább begyűjteni a további dicséreteket.

- Szóval ezekkel a csajokkal nyomultál? - kérdezte tőlem Tomi.

- Nem nyomultam velük, csak párszor összeültünk beszélgetni. Meg volt még egy srác is, de őt most nem látom – mondtam. - Miért, nem szimpatikusak? - kérdeztem.

- Nincs velük baj, csak sosem voltak lány barátaid. Mondjuk jobb, mintha fiú haverjaid lennének – mondta.

- Te voltál az egyetlen fiú barátom – mondtam.

- Ennek örülök – felelte, aztán végignézett a termen. - Na, sok kép van még? Mert én lassan mennék már.

- Én is – mondtam. - Úgy látom, ez egyáltalán nem olyan esemény, ahol bárkivel is lehet értelmesen beszélgetni.

- Értelmesen beszélgetni szerintem a kocsmában sem lehet – mondta Tomi.

- Te csak ne szólj egy szót sem, egész télen a részeg Janival mászkáltál.

- Hú, tényleg, fel kéne őt hívnom, hogy megigyunk egy-két sört – mondta.

- Hát, hajrá – mondtam.

- Mi van, nem is zavarna? - kérdezte.

- Miért zavarna? Ha berúgnál, az talán zavarna – mondtam.

- Nem hiszem, hogy berúgnék – mondta. - Na jó, nézd végig ezeket a fasza képeket, én elmegyek mosdóba, és mondjuk mehetnénk olyan tíz perc múlva.

- Jól van – mondtam. - De örültem volna, ha nem sietnél ennyire, mert én szívesen megnéztem volna a képeket rendesen.

- Figyelj, gyorsan végigsétálsz itt, vetsz mindegyikre egy-egy pillantást, aztán már mehetünk is, nem? - kérdezte, megfogta a fenekem, adott egy puszit az arcomra, majd elindult megkeresni a mosdót.

Én tovább nézegettem a képeket, nem voltak a művészet csúcsai, de azért nem voltak rosszak egyáltalán. Megértettem, hogy Tomi nem szereti az ilyesmit, és most én is szívesebben lettem volna vele kettesben valahol, de azt hittem, érdekesebb lesz ez az esemény, ezért akartam eljönni. Ekkor idelépett mellém Iván.

- Na szia – mondta.

- Szia – mondtam. Amióta felajánlotta, hogy menjek vele Hollandiába, nem találkoztunk, és most egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy csak így idejött.

- Sikerültek a vizsgák? - kérdezte.

- Igen, minden sikerült szerencsére. És neked?

- Jaj, ne viccelj, kb. én tanítottam a tanárokat – forgatta a szemét. - Képzeld, Szabinával összejöttünk.

- Komolyan? - néztem rá elkerekedett szemmel. - És ő hányadik volt akit megkérdeztél?

- Hmm, azt hiszem a negyedik – mondta Iván szenvtelenül. - De te voltál az első, csak hogy tudd.

- Ez kedves tőled, de nekem már van barátom – mormogtam.

- Igen, láttam őt... Addig nem is akartam idejönni, amíg vele vagy... Ő az a kézilabdás gyerek?

- Igen – feleltem.

- Hát, tipikus magyar sportoló feje van – morogta Iván.

- Ez mit jelent? - kérdeztem. - Azt, hogy bunkó?

- Ja, nem, álmomban sem mondanék ilyet – vigyorgott kétértelműen, én meg kezdtem egyre idegesebbé válni. - Meg engem már nem érdekel, Szabinával ősztől megyünk Hollandiába.

- És biztos, hogy neki te vagy a legmegfelelőbb pasi? - kérdeztem. - Azok után, amiket meséltetek magatokról, nem hiszem, hogy könnyű lesz majd nektek együtt.

- A nők szeretik a kihívásokat – mondta Iván. - Te is ezért vagy együtt a barátoddal, nem? Mert ő kihívást jelent számodra, viszont mondjuk én meg nem vagyok érdekes ilyen szempontból. Nem?

- Nem tudom, én egyszerűen csak szerelmes vagyok a barátomba, ezért vagyok vele – mondtam.

- Szerintem ez azért nem ilyen egyszerű, de te tudod – mondta Iván.

- Hát jól van, te biztos sokkal többet tudsz az életről, mint én – gúnyolódtam.

- Hát igen, gondoltam, hogy nem vagy te olyan szerény, mint amilyennek mutatod magadat – nézett rajtam végig Iván. - Lehet, hogy mégis csak jobb lett volna nekem, ha te egyezel bele elsőnek az ajánlatomba. Vagy lehet, hogy csak többet kellett volna nyomulnom, és akkor együtt lennénk.

- Azzal egyikünk sem járt volna jól. Te kaptál volna egy olyan nőt, aki nem szeret téged, és így én sem éreztem volna jól magam.

- Hát, majd meglátod, mire mész a szerelemmel – sóhajtott. - Szerintem felesleges, és csak mindent elront, úgyhogy velem ezért lett volna jobb.

- Én ebben nem hiszek – mondtam.

- Jól van, majd meglátod – vont vállat. - Na, megyek, mert itt a pasid. Isten veled – azzal már itt sem volt.

A következő pillanatban Tomi idelépett hozzám, meg is kérdezte:

- Ki volt ez a gyerek?

- Hát, a társaság harmadik tagja.

- És miért húzott el ilyen gyorsan? - kérdezte Tomi.

- Azt hiszem, megijedt tőled – mondtam.

- Tőlem? - kérdezte csodálkozva. - Miért, csak nem meg akart környékezni téged?

- Hát, de, csak én elküldtem – feleltem, és azonnal tudtam, hogy ezt nem kellett volna.

- Na, ez nagyon jó, két percre hagytalak egyedül, és máris más pasik akarnak rád lecsapni – morogta.

- Akarhatnak, de ha én nem akarom, akkor mindegy, nem? - kérdeztem, mire ő nem szólt semmit.

Nem is nagyon beszélgettünk, csak mire elindultunk, akkor kérdeztem meg tőle:

- Most mi bajod is van? - kérdeztem, miközben a metró felé sétáltunk.

- Semmi, csak olyan természetesen mondtad, hogy az a pasi kikezdett veled, mintha ez minden áldott nap előfordulna – morogta.

- De ez még régen volt, még mielőtt összejöttem volna veled – mondtam.

- Jó, engem ez nem érdekel... Amint elmozdulok mellőled, azonnal odamegy hozzád... Baromira idegesítő az ilyen.

- Engem is idegesített – mondtam. - Nem jókedvemben társalogtam vele.

- Ja, igen, hát ezt nem hiszem, ki ne örülne annak, ha van választási lehetősége? Majd ha én már szar leszek, akkor mehetsz hozzá nyugodtan.

- Most komolyan, hülye vagy? - kérdeztem megütközve. - Mondtam én ilyet bármikor is, hogy „szar” lennél?

- Nem kell azt mondani, majd első alkalommal, ha összeveszünk, mehetsz máshoz vigasztalódni – morogta Tomi, mire én teljesen kiakadtam.

- Te ennyire nem ismersz engem? Szerinted mikor tennék meg ilyet? - kérdeztem.

- Nem tudom, ilyen szempontból egyáltalán nem ismerlek – mondta. - Nem tudom, mennyire dobogtatják meg a szívedet az ilyen kis flörtölések.

- Hát akkor elárulom, hogy semennyire. A lányok nem olyanok, mint a fiúk, hogy betegesen legyezi a hiúságukat, ha egy ellenkező nemű szépen néz rájuk.

- Ja, és tudod, hogy miért? - kérdezte Tomi mérgesen. - Mert az teljesen átlagos, ha egy pasi megbámul egy nőt, de egy pasinak ritkaság, ha egy nő nézi meg őt. Szóval te már megszokhattad, hogy tátott szájjal bámulnak rád, és nem tudom, mikor akarod kihasználni a lehetőségeidet.

- Nem szokott senki sem tátott szájjal bámulni engem, nem értem honnan veszed ezt. És ha még így is van, vagy nem veszem észre, vagy nem érdekel – mondtam.

- Hát igen, persze... Könnyű mondani, ha sokszor van ilyen, mert szinte már természetes – morogta tovább Tomi.

- Jó, én nem fogom neked bizonygatni, vagy megbízol bennem, vagy akkor nyugodtan mérgezd meg a hangulatot – mondtam.

- Nem én kezdtem leállni más nőkkel beszélgetni.

- És akkor már ne is álljak szóba más emberekkel, ha idejönnek hozzám? - kérdeztem.

- Ne, ha azzal a céllal mennek oda hozzád, hogy meg akarnak dugni – mondta Tomi.

- De valahogy el kell őket küldeni, és azt csak úgy lehet, ha megszólalok, ne haragudj... - mondtam indulatosan.

- Jól van, bocs, hogy nem akarom, hogy a hátam mögött mások azonnal megpróbáljanak lecsapni rád – morogta.

- De nem értem, miért nem bízol meg bennem, nem adtam semmi okot rá, hogy azt gondold, lehet bárkinek is esélye – mondtam.

- Teljesen mindegy... - vont vállat Tomi. - Ezek a dolgok úgyis jönnek maguktól, ez nem elhatározás kérdése.

- Persze, tényleg nem, hiszen én olyan gyenge akaratú ember vagyok... Csak azért csinálod az egész cirkuszt, mert a hülye kisebbségi komplexusodat akarod ezzel kiélni.

Tomi szembe fordult velem, mérgesen nézett rám.

- Figyelj, beszélj így apáddal, meg a bátyáddal, de ne velem, jó?

- Te meg otthon rendezz jeleneteket, és ne velem! - mondtam.

- Jó, szerintem fogd be, én is befogom, és hagyjuk a picsába... - morogta.

- Mit hagyjunk a picsába? - kérdeztem.

- A veszekedést. Legyen kuss, rendben?

- Aha, jó... - mondtam. - És együtt alszunk ma egyáltalán?

- Nem tudom, ha te jobban szeretnél inkább mással aludni, akkor nem állok az utadba – morogta Tomi.

- Nevetséges vagy... - morogtam, de ezután már nem szóltunk egymáshoz.

A metrón utazva átfutott az agyamon, hogy úristen, kivel vagyok én együtt; el sem hittem, hogy tud valaki így viselkedni. Na, Ivánnak azonnal igaza is lett, a szerelem mindig csak bajt hoz, hiszen én sem lennék most ideges, ha nem szeretném Tomit. Elgondolkodtam, tényleg jobb lenne-e olyannal együtt lenni, aki közömbös nekem, vagy csak szimplán helyesnek tartom, de rájöttem, hogy az sem lenne jó. Az érzelmek nélküli kapcsolatok mindig rosszak. Inkább legyen néha pár negatív érzés, ha sokszor van pozitív. Sokkal jobb, mintha az ember csak élne bele a világba.

Bár jelen pillanatban egyáltalán nem éreztem jól magam, de ha én tényleg olyan vagyok, hogy szeretem a kihívásokat, akkor bírnom kell... Valahogy majd úgyis megpróbáljuk megoldani ezeket a nézeteltéréseket, végül is még csak most fordult elő először.

A házunkig némán sétáltunk egymás mellett, majd megkérdeztem Tomit:

- Feljössz?

- Szeretnéd, ha felmennék?

- Miért, te szeretnél feljönni? - kérdeztem vissza.

- És te szeretnéd, hogy felmenjek? - kérdezte ő is, majd elvigyorodott.

- Na jó, gyere, menjünk – mosolyodtam el.

A liftben mögém lépett, és hátulról átölelt, megpuszilta az arcomat, én meg már tudtam, hogy szent a béke. Nem volt otthon senki, hiszen szombat este lévén apa és Alex sosem tartózkodtak otthon. Tomival ezután sem nagyon beszélgettünk, a szobámban hosszasan szeretkeztünk. Most nem siettük el a dolgot, és sokkal gyengédebbek voltunk egymáshoz, mint egyébként, talán ez volt az első olyan eset, amikor nem vadul egymásnak estünk, hanem kiélveztünk minden egyes érintést.

Tomi

- Elég durván beszéltünk egymással – jegyezte meg Adél, miközben szex után egymás mellett feküdtünk az ágyon.

Én ilyenkor a legkevésbé sem akartam ilyen témákról beszélgetni, de tudtam, hogy addig úgysem nyugszik meg, amíg nem beszélgettünk, hiszen ő is nőből van.

- Ja... - szólaltam meg végül, csak ennyit tudtam kinyögni.

- Régebben nem is veszekedtünk – folytatta.

- Hát, igen, a szex úgy látszik, mindent elrontott köztünk – mondtam, nem bírtam kihagyni, kíváncsi voltam, mit reagál erre.

Ő felkapta a fejét, értetlenül nézett rám.

- Akkor ezentúl ne szexeljünk? - kérdezte.

Én elvigyorodtam.

- Jaj, nyugi, sokszor foglak még megrontani... - mondtam, azzal megsimogattam a haját, ő meg visszafeküdt a párnára.

- Szeretném, ha megbíznál bennem, jó? - kérte.

- Persze – bólintottam. - Most, hogy már kielégítettelek, tökéletesen bízok benned.

- Nem tudsz egy kicsit komoly lenni? - kérdezte.

- Nem – feleltem. - Ezek a dolgok nem mennek nekem.

- Szerintem mennének, ha akarnád – mondta Adél, én meg csak vállat vontam. - Egyébként sem értettem a kirohanásodat.

- Jól van, ne kezdjük elölről... Vagy esetleg az a célod, hogy megint fel akarsz húzni? Mert akkor jó úton haladsz felé – morogtam.

- Nem akarlak felhúzni egyáltalán – sóhajtott. - Csak szerintem sok energiát spórolnál meg azzal, ha nem lennél féltékeny. Nincs rá okod.

- Ja, csak tudod, bennem van az érzés, hogy bármikor elhagyhatsz egy szerinted jobb csávó miatt – mondtam, és el sem hittem, hogy ezt kimondtam. Sosem mondtam még ilyet egyik csajnak sem, bár még sosem voltak olyan félelmeim, hogy elhagynak. Régen, ha valaki lelépett, kb. leszartam, mert hamarosan úgyis találok majd valaki mást. Úgy éreztem, ha Adél is lelépne, nála biztosan nem találnék jobbat.

- De még csak pár hete vagyunk együtt, miért gondolsz ilyesmire? - fordult felém.

- Nem tudom, magamban még nem mondtam ki ezeket a dolgokat – morogtam, kicsit feszélyezetten is éreztem magam, nem akartam ebbe a témába belemélyedni.

Ő érdeklődve fürkészett engem, én a szemébe néztem, és rájöttem, hogy jobban szeretem őt, mint gondoltam... Nem akartam vitázni vele, nem akartam neki rosszat, de elveszíteni őt még ennyire sem akartam, és az ettől való félelmem hozta ki belőlem azt a viselkedést. Egyszerűen bosszantott, hogy mások is észrevették, hogy milyen jó csaj a barátnőm, és amint nem figyelek oda rá, máris le akarják őt csapni a kezemről. Itt nem is konkrétan Adélre voltam mérges, és nem is arról volt szó, hogy nem bízom meg benne, csak nagyon felidegesített az a csávó, hogy azonnal odatolakodott a barátnőmhöz, és ezt valahogy Adélen sikerült levezetnem. Meg azért mégis zavart, hogy olyan kedélyesen elcseverészett azzal a bunkóval... Ha más csajjal kerülök ilyen helyzetbe, utána biztosan nem megyek fel hozzá aludni, majd felmegyek máskor, amikor úgy látom jónak, úgyhogy most is sikerült teljesen máshogy viselkednem, mint régen.

Egyébként furcsa változásokat figyeltem meg a viselkedésemben. Más csaj miatt nem is biztos, hogy rendeztem volna balhét, felőlem aztán hagy beszélgessen más csávókkal, addig én beszélgetek más csajokkal, tényleg nem gond...

Aztán ott volt a szex is. Legutóbb akkor érdekelt ennyire, amikor tizenhat évesen először lefeküdtem egy tizennyolc éves csajjal. Amikor fél év múlva befejeztük a se veled se nélküled kapcsolatunkat, utána sok nővel hozott össze az élet, de senkinél nem éreztem azt, hogy kifejezetten jó velük dugni. Persze, nagyszerű volt egészen addig a pontig, amíg én el nem élveztem, de utána már leszartam őket is, meg a szexet is, inkább hazaküldtem őket. Brigit még nagyjából megtűrtem magam mellett, sokszor aludt nálam, de valahogy azt éreztem, hogy átlagos vele a szex, igaz, ő nagyon lelkes volt mindig. Én valahogy nem találtam meg benne azt, amit ő olyan jónak talált bennem. Adéllel viszont annyira jó volt minden, mint a régi szép időkben. Nem érdekelt, ha már elélveztem, mindig rögtön arra gondoltam, mikor kezdjük újra.

Gondolkodtam rajta, hogy vajon miért lehet ez. Az egyik ok biztosan az, hogy már nagyon régóta szerettem volna vele lefeküdni; mindig ott volt előttem, és én tudtam, hogy nem csinálhatok vele semmit, és pont ezért mindig is izgatta a fantáziámat. Az is érdekes volt, hogy most, hogy megkaptam őt, ez az érdeklődés nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is. Mindig is gondoltam, hogy ő igazi vadmacska az ágyban, és most, hogy ez kiderült, ki akartam vele élvezni minden percet. Még az is biztos eléggé fenntartotta az érdeklődésemet, hogy végre egy olyan csajjal vagyok, akivel tényleg különleges lelki kapcsolat köt össze minket, és nem a szex által akarjuk egymást megismerni.

Mindenesetre azt tudtam, hogy most olyan érzések kavarogtak bennem, amiket nem tudtam megfejteni, és nem is akartam. Ő hozzám bújt, majd így szólt:

- Egyébként én sem akarom, hogy elhagyj, de nem akarok rád telepedni, pedig nekem is lehetne okom a féltékenységre.

- Igen, például milyen okod lenne rá? - kérdeztem, beletúrtam a hajába, mindig jó volt érezni, hogy milyen selymes, meg milyen finom illata van. Hát, azt hiszem, ennél jobban nem lehetek belezúgva valakibe...

- Ott van a sok rajongód a Facebookon, nekem meg még Facebookom sincs – mondta Adél. - Meg amikor elkísértél egyetemre, a téren nyálcsorgatva bámultad a nőket, szóval simán rendezhetnék én is jeleneteket.

- Azok olyan ártatlan dolgok... Különben is, én leszarom a Facebookos rajongói oldalamat, néha írok oda valamit, de nem töltök ott órákat. Az utcán meg megnézem a nőket, de nem érdekelnek.

- Hát jó, hagyjuk, úgyis csak az jön ki az egészből, hogy neked szabad bizonyos dolgokat, nekem meg nem – sóhajtott.

- Csak nem akarom, hogy hülye faszkalapok zaklassanak téged, miközben az én barátnőm vagy... - morogtam. - És az is közrejátszik persze, hogy nem akarom, hogy meggondold magad, ha már végre összejöttünk.

- Miért gondolnám meg magam, hát én szerettem beléd először...? - nézett rám értetlenül.

- Nem, legelőször én szerettem beléd. Aztán másodszor is megtörtént, amikor Zolival voltál, és mindig csak azt láttam, hogy ketten nyálaztok egymással... még egyszer nem akarom, hogy előforduljon, hogy mással látlak enyelegni, meg hogy azt lássam, mással vagy boldog.

- Nem fog előfordulni – mondta. - Sosem voltam még ennyire boldog, mint veled – azzal bizonytalanul rám mosolygott, én visszamosolyogtam rá, ez a kijelentés örömmel töltött el.

- Hát, én sem – mondtam, majd valamiért megkérdeztem: - El tudod képzelni, hogy együtt éljük le az egész életünket?

- Igen – felelte, egyáltalán nem gondolkodott rajta sokat.

- Én is – mondtam. - Ezek után én már el sem tudok képzelni mást.

- Ezek után... - ismételte. - Pár hét után ennyire biztos vagy benne?

- De ez nem pár hét, ez végig jelen volt egész életemben. Innen újrakezdeni szerintem nem is lehetne – mondtam.

- Ennyire a szívedhez nőttem? - mosolygott rám.

- Nem is gondolnád, hogy mennyire – mosolyogtam, azzal megcsókoltam.

- Ezzel megleptél... de örülök neki – mondta.

Az arcát fürkésztem, zöldeskék szemében különös ragyogást fedeztem fel, tudtam, hogy ez miattam van. Most először érdekelt, hogy valaki szeret-e engem, és hogy én is tudom-e eléggé viszonozni ezt. Ma estére nem volt gond a szeretetem kimutatásával, és úgy éreztem, hogy hátralévő életemben sem lesz baj ezzel.

Adél

Tomival a Hármashatár-hegy tetején üldögéltünk, pontosabban ő az ölemben feküdt, és úgy bámult ki a fejéből. Ő félmeztelen volt, rajtam felülről csak melltartó volt, próbáltam napozni, már amennyire egy ilyen kirándulás alkalmával lehetett. Már javában tartott a nyári szünet, ami vélhetőleg az utolsó az életemben, mert úgy néz ki, végre sikerült munkát találnom egy irodában, és jövő héttől dolgozni fogok. Persze Balatonra elmegyünk, de még nem tudtam, hogyan oldom meg. Végre azt éreztem, hogy mozdul valamerre az életem, és talán van rá esély, hogy nem apámék házában fogok megöregedni.

Úgy éreztem, mintha minden kezdene jóra fordulni. Ahogy visszagondolok, hogy télen csak otthon ültem a szobámban és nem csináltam semmit, elég lehangoló volt. Most viszont kétnaponta futottam, ami nagy önbizalmat adott nekem, ráadásul munkát is sikerült találnom, ami manapság ritka dolog egy pályakezdő számára. Tomival is nagyon jó volt minden, egyáltalán nem fordult magába az olimpia miatt, pedig tőle ez lett volna a természetes. Nagyon rendes velem, szeret velem lenni, és érezteti velem, hogy szeret engem, ami nagyon jól esik. De az még jobb, hogy nem temeti magát újra a rossz dolgokba, pedig az olimpia miatt lenne is rá oka. Talán úgy érezheti, mint én, hogy most már elég a sok szarból, és ideje végre örülni annak, ami van. Én már régóta nem éreztem ilyen jól magam, úgy éreztem, mindenem megvan, ami a boldoguláshoz kell. Szerető barát, munka, sport, egészség. A kérdés, hogy mi lesz, ha valamelyiket elveszítem, de nem gondoltam erre. Nem is nagyon mertem belegondolni, és jó volt ez így, mert végre élveztem az életet. Mintha nem csak a természetben köszöntött volna be a nyár, de a lelkemben is.

Tomi felült, elővett a hátizsákjából egy doboz cigit, ami már elég régóta megvan neki. Rágyújtott, majd felém nyújtotta a csikket.

- Kérsz? - kérdezte.

- Hát, nem tudom... - feleltem, elgondolkodva bámultam a kezében füstölgő cigit. Mióta Szolnokon voltam, nem is szívtam egyet sem.

- Na jó, majd szólj, ha eldöntötted, mert még leég... - morogta, azzal nagyot szippantott a cigiből, majd kifújta a füstöt.

- Jól van, add ide – mondtam.

Tomi átnyújtotta nekem a cigit, én meg szívtam belőle egyet, aztán vissza is adtam neki. A keserű íz egyszerre volt ismerős, és idegen, már nagyon elszoktam tőle. Néha nagyon hiányzott, de most nem esett jól, tehát tudtam, még csak véletlenül sem szabad visszatalálnom hozzá.

- Hát ez jó szar – mondtam.

- Jó neked, én még mindig elég jónak találom – mondta Tomi, majd élvezettel szívott a cigiből. - Biztos ezért maradtam le az olimpiáról, mert a sok tékozlásomat valahogy meg kellett büntetni a sorsnak.

- Ez elég nagy hülyeség – mondtam.

- Pedig van benne valami... - mondta Tomi. - Amikor el volt törve a kezem, nem a Népligetben üldögéltem jó kutyaként, hanem mentem mindenfelé, ittam, visszaszoktam a cigire; még a barátnőm is elhajtott... Ebből az időszakból az volt a legjobb, hogy megismertem Váradit, meg végre láttam, hogy kik állnak mellettem a szarban. Elég elkeserítő az eredmény, ha azt nézzük, hogy mielőtt megsérültem, mindenki az én seggemet nyalta.

- Hát igen, ez a hírnév hátránya – mondtam.

- Régen eléggé elvakított minden – mondta Tomi leszegett fejjel, elgondolkodva. - Emlékszem, minden nap néztem a Facebookot, hogy hányan csatlakoznak a rajongói oldalamhoz, meg nézegettem a csajokat, hogy esetleg kiket lehet felszedni, meg ágyba vinni. Végül nem csináltam ilyet, de eljátszottam a gondolattal. Brigivel már nem is tudom, miért jöttem össze, jó csaj volt, úgy gondoltam, jó lesz nekem, közel van, ő is a Fradiban játszik, biztos jól megértjük majd egymást... Közben persze mindig néztem, milyen más lehetőségek vannak, de amikor megsérültem hirtelen összeomlott minden, és egyedül maradtam.

- Pedig Brigi is melletted állt – mondtam.

- Tudom, de rá meg én nem voltam kíváncsi – mondta. - Csak az érdekelt, hogy a csapat újra megbecsüljön, és hogy azt éreztem, újra hasznos vagyok. Érzelmek, meg párkapcsolat egyáltalán nem érdekelt. Azt hiszem, ha ez az egész nem történik meg, nem jöttünk volna össze – nézett rám jelentőségteljesen.

- Az biztos – bólintottam. - Mert így nem hiszem, hogy egyhamar szakított volna veled Brigi, hiszen nyilván neki is legyezte a hiúságát, hogy a csapat legnagyobb sztárja pont vele jár. De így, hogy már valami bajod volt, azt ő sem tudta kezelni. Persze, ez a te hibád is volt, de hát nem illettetek össze szerintem.

- Miért, szerinted mi ketten illünk egymáshoz? - mosolygott rám.

- Hát persze – mosolyogtam vissza.

- Szerintem is – mormogta. - Ha nem sérülök meg, nem is kerültünk volna közelebb egymáshoz, csak megmaradtunk volna barátoknak, mint eddig.

- Tudod, azt éreztem, hogy mivel nem tudtál játszani, hirtelen észrevettél engem – mondtam.

- Az nem csak amiatt volt, mert nem tudtam játszani – mondta Tomi, azzal elnyomta a cigit egy kövön - Különben is, engem te mindig is érdekeltél, néha sokkal fontosabb voltál, mint a csajaim.

- És mikor szerettél belém? - kérdeztem, ez már régóta nagyon foglalkoztatott.

- Az jót tett nekem, hogy két hónapig nem találkoztunk – mondta. - Amikor megláttalak a Népligetben a kijáratnál, és tudtam, hogy rám vársz, meg hogy ott voltál a meccsemen, akkor valahogy rájöttem, hogy mennyit jelentesz nekem. És hogy azt akarom, hogy az enyém legyél, és talán először életemben megpróbálom rendesen. Azt hiszem, sosem tudtam volna senkihez ilyen közel kerülni, mint hozzád, akit már nagyon régóta ismerek.

- Hát igen, te azt mondtad, hogy mindig is tudtad, hogy örökre része leszünk egymás életének, csak azt nem tudtad, hogy hogyan... - mondtam. - Ilyesmit én is éreztem. Ott volt Zoli, akivel jól megvoltam, de azt hiszem, azt mindig is éreztem, hogy nekem ennél több kell, csak nem tudtam, hogy mi... Igaz, hogy nem akartam őt elhagyni, de szerencsére megtette azt a szívességet, hogy szakított velem.

- Na, ennek most már én is örülök – mosolygott Tomi. - Eleinte persze nagyon rossz volt látni, hogy szomorú vagy, meg hogy kevés volt az önbizalmad. Ezért is csókoltalak meg, hogy higgy már magadban, hát te vagy a környéken a legjobb nő.

Én csak mosolyogtam erre, majd így szóltam:

- Egyébként meglepett, hogy megcsókoltál.

- Engem meg az lepett meg, hogy nem toltál el magadtól – mondta Tomi. - És különben nagyon jó volt. Ha nem lett volna Brigi, akkor el sem engedtelek volna.

- Lehet, hogy nekünk tényleg ebben az időszakban kellett összejönnünk, amikor el volt törve a kezed – mondtam. - Nekem volt időm regenerálódni Zoli után, te pedig végre egy kicsit leszálltál a földre.

- Téged mindig is máshogy kezeltelek volna, mint a többi csajt. Nem hiszem, hogy érdekelt volna, hányan akarnak velem lenni, ha te vagy a barátnőm – mondta.

- Még szerencse, hogy ilyen régóta ismerjük egymást, különben szerintem nagyon nehéz lenne veled – mosolyogtam rá.

- Nehogy azt képzeld, veled annyira simán megy minden – mondta Tomi. - De azért az érdekes, hogy múltkor a kiállítás után sikerült megbeszélni a problémáinkat... Sosem mentem még bele ilyen beszélgetésekbe, mert nagyon untam, hogy a nők mindig jönnek a fárasztó hülyeségeikkel.

- Majd ha tíz év után együtt leszünk, már az én problémáimra is hülyeségként fogsz tekinteni – mosolyogtam.

- Nem hiszem – mondta. - Ennyi év után már nem úgy tekintek rád, mint egy átlagos nőre... eleinte féltem, hogy ez nem fog működni, de én tényleg nem akarom feladni. Pedig régen elég könnyen feladtam, és leszartam a dolgokat.

- És ez azért változott meg, mert régóta ismersz engem? - kérdeztem.

- Igen, meg tőled nem félek annyira. Persze, valamilyen szinten szeretnék megfelelni, de szerintem nincs olyan dolog, amit ne tudnánk majd megbeszélni – mondta.

- Szóval te előttem féltél a nőktől? Ezt nem is gondoltam volna.

- Nem tőlük féltem, hanem attól, hogy milyen hülyeséget találnak ki, ami tök váratlanul ér, meg baromira nem lesz hozzá kedvem – mondta. - De téged már ismerlek, és ez valamennyire megnyugtat. Na meg biztosan tudom, hogy el akarlak venni feleségül, szóval olyan váratlan esemény már nem jöhet ezek után. Persze, kivéve, ha nemet mondasz, mert az elég meglepő lenne.

- Nem fogok nemet mondani – mosolyogtam rá.

Ő magához húzott, és megcsókolt, én meg szorosan hozzábújtam, minél jobban érezni akartam a közelségét.

- Úgy szeretlek – mosolyogtam, megsimogattam borostás arcát, közben a szemébe néztem. Még mindig ugyanúgy tetszett, hogy ilyen szép szeme van, meg hogy egyébként milyen jóképű barátom van. Jó érzés volt, hogy ő az enyém, legalábbis annyira az enyém, amennyire ez általában lehetséges; de mégis éreztem, hogy biztonságot nyújtott nekem a jelenléte, meg a tudat, hogy összetartozunk.

- Én is szeretlek – mosolygott rám, ezután önfeledten csókolóztunk tovább.